Így muzsikál a vágy

A folk és a dzsessz határvidékén barangoló Szalóki Ági az erdélyi népdalok dzsesszfeldolgozásaira épülő 2005-ös Hallgató után legújabb, decemberben megjelent szólóalbumát teljes egészében Karády Katalin dalainak szentelte – olyan klasszikusoknak, mint a Hamvadó cigarettavég, a Mindig az a perc vagy a Nincs kegyelem.
A mély hangú, dekoratív megjelenésű, titokzatos filmszínésznő által évtizedekkel ezelőtt énekelt slágerek Szalóki Ági lemezén finom szalondzsesszes hangszerelésben szólalnak meg. A zenekari megszólalás talán még hasonlít is az eredeti felvételekhez, az énekhang és az előadásmód azonban teljesen eltér a Karádyétól. Meglepő és egyben megnyugtató, hogy ezek a hatvan-hetven éves dalok – a háborús korszak dalai – mennyire tudnak működni most is, és úgy is, hogy ezúttal egy tisztán csengő hang énekli őket. Szalóki Ági nem akar Karády Katalint játszani – nem is tudna, nyilvánvalóan képzettebb énekes, mint Karády valaha volt – „csak” énekel, és nem is akárhogyan: kellő önbizalommal. Persze ebben segítik ezek a remekül megírt dalok is, melyeknek szövegében, dallamában minden benne van, nehéz lenne bármit is hozzátenni: ezek a mi magyar dzsessz-sztenderdjeink.

Tizenhárom dal szerepel az albumon: van rajta éttermi lassú (Miért szeretlek), latinos táncritmus (Ma éjjel, A szívemben titokban), klasszikus swing (Lement a nap), mindegyik parádés, ízléses hangszerelésben tálalva, és még az egy-két dalban felhangzó, elektromos gitárszólók is működnek. Valódi, cigarettafüstös, szomorkás, de ugyanakkor táncra buzdító, közép-európai, karádys hangulatban van részünk, miközben hallgatjuk ezt az elegáns, hibátlan hanghordozót.

Szalóki Ági – A  vágy muzsikál
(FolkEurópa / Hangvető, 2008)