Halgyár a sivatagban

Dosztó, akit elsősorban erdélyi prózaíróként fedett be a feledés és az ismeretlenség jótékonyan óvó homálya, egyszóval Dosztó ab ovo, a kezdetektől tudta, hogy Frédibéni Károly Árpád, túl a bozótcsatákon és a kulináris fegyvertényeken, elsősorban mint halgyáros vonul be (a mi) világunk történelmébe. A felfedezés, mely a maga kicsinységében is nagyszerű volt, természetesen nem állt csak úgy a világ szellemi hasának légüres terében, mint valami pallos vagy Pallas. Dosztó is bevallotta: a halgyáros lény fogalmát lényegében Aszlányi Károly Haybodyt nem lehet agyonütni című pompázatos regényéből vette át, ám az írói képzelet világából áthelyezte a való világ terébe. Oly könnyedén cselekedvén meg mindezt, hogy Frédibéni, mintha csak saját ötletéről lenne szó, minden különösebb magyarázkodás vagy értelmezés nélkül helyezte el a személyiségét rejtő és védelmező pajzs legközepébe, amolyan Gorgó-főként, melytől a vad és hipervad kapitalizmus terében ácsingózó, bóklászó és lesben álló ellenfelei kővé dermedtek, hogy aztán apró homokszemcsékké porladva susogják a maguk percegő beszédmodorában, milyen veszélyes és hatalmas ellenfél tud lenni Frédibéni, ha a gazdasági téren is megnyilvánuló zsenialitása és harckészsége újra felbukkan az éji homályból.
Dosztó, ahogy az a fentiekből sejthető, még a totonicapáni kórteremben illesztette Frédibéni nevéhez a halgyáros jelzőt, mielőtt még évekig nyoma veszett volna egy kisebb dél-amerikai ország királyi menyegzőjének forgatagában.
De Dosztó, a maga darabos lelkületének hófehér vitorláit kifeszítve a szó általi tett tündöklő mezejére lépve mégiscsak kimondta a szót, és innen már csak néhány lépésre és néhány évre volt szükség, hogy Frédibéni mesteri ügyviteli akcióinak köszönhetően a Halgyár, mint valami iszonytató Cet, avagy konok és kegyetlen Fehér Bálna, hatalmas port kavarjon a Szahara gazdaságának hullámzó dűnéi között.
A Halgyár beindítása előtt ugyanis számos reményteljes vállalkozás prosperált a Szahara forró homokja alatt. Az oázisokat titkos szálakkal összekötő, határokon átívelő szürke és fekete gazdasági hálózat képviselői ugyanis a Nostradamus egyik jóslatában is szereplő sárga veszedelem kiindulópontjaként a Szaharát tételezték, ezért mint holmi sivatagi rókák, megfontoltan és évtizedek izzadságos, sőt gyakran véráldozattal járó munkájával építették ki titkos bázisaikat, melyekből terveik szerint majd elindulhatott volna a globális gazdasági hatalomra törekvők fékevesztett és kegyetlen hadjárata.
Ám Frédibéni – mint egy jól kiválasztott bibliai idézet – úgy úszott be a gonoszok gördülékeny, de mégiscsak megfúrható elmélethajói és csatatervei közé, melyeket jól felszerelt gerillabandák támogattak a háttérből.
A Halgyár hetek alatt felépült, és olyannyira sikeres vállalkozásnak bizonyult, hogy azonnal elkezdődött leányvállalatainak létrehozása is, melyek, mint valami szaharai kis tigrisek, helyesebben szólva berber, ám korántsem barbár oroszlánok védték a gazdasági szféra legfelső trónusát villámgyorsan elfoglaló Frédibéni és a Halgyár érdekeit.
A siker titka egy jól végiggondolt ötletben rejlett. Frédibéni rájött, hogy a magas szellemi szféra frissen létrehozott műveit muszáj az anyaghoz kötni. Így lepték el a Szaharát az egykori dzsungelharcos világoskék műanyag halai, melyek hosszú időre még a kínai árusok olcsó cuccait is háttérbe szorították. Az ezt is túlszárnyaló pénzügyi sikert azonban a sivatagi halporszívó hozta meg – ám ez már egy másik történet kezdete.