Gyanús média-összefogás

A zsákmánnyal fényképezkedni vagy a kiszemelt zsákmányt az ügyészség bejáratánál tolongó fotóriporterekkel és operatőrökkel fényképeztetni, majd a nyilvánosság ítélőszéke elé vinni: inkább emlékeztet olcsó marketingfogásra, mint korrekt politikai és igazságszolgáltatási eljárásra.

A mókus marketingje
A korrupcióellenes harc fejleményeit figyelve egyre láthatóbb, hogy az államelnök és az igazságügyi miniszter szakszerűen felépített politikai marketingstratégiájának részévé vált, amelynek nevében és leple alatt a politikai ellenfeleket is le lehet járatni. Emlékezzünk vissza a liberális Dinu Patriciu és a szociáldemokrata Adrian Nãstase ellen heteken, hónapokon át folytatott ügyészségi és médiahajszára.
Bár az ellenük felhozott vádakat egyik esetben sem sikerült bizonyítani, a közvélemény szemében lejáratták őket, politikai karrierjüket ellehetetlenítették. Ahogy ez megvolt, el is ült a csatazaj. Egyiküket sem idézi be már az ügyészség, egyikük sem szerepel a címlapokon, a híradókban. Mert nem jelentenek már veszélyt az elnöki pártra, az elnöki hatalomra. Mi ez, ha nem politikai marketing, mi ez, ha nem politikai leszámolás? A közismert vicc poénja szerint a mókus és a patkány között nincs lényeges különbség, csak a mókusnak sokkal jobb a marketingje.
Az RMDSZ is sorra került
Ebben a környezetben indult be az utóbbi időben, főleg az Evenimentul zileiben az RMDSZ-ellenes médiakampány. A valamikor tárgyilagosságáról híres, ezért nagyon népszerű lapot már rég nem a függetlenség, az objektivitás és a pártatlanság jellemzi. Egyre inkább és egyre többen a jobboldali, narancsos elfogultságát emlegetik. Ion Cristoiu, az egyik legismertebb román politikai elemző, egy nagy nézettségű televíziós műsorban „elnöki újságnak” nevezte, arra utalva, hogy a lap Bãsescu államelnök és a Demokrata Párt szócsövévé vált.
Nem véletlen, hogy ebben a lapban előbb Frunda György „hazaárulása”, Verestóy Attila vagyonszerzése, majd az RMDSZ korrupcióellenes harcot „fékező” magatartása szolgáltatott témát „leleplezőnek” beállított, de a feltételezéseken túl semmilyen terhelő adatot sem tartalmazó kolumnás cikkek közlésére. Az ügyészség elé idézni ugyan még egyetlen magyar politikust sem sikerült, de a nyomás nőttön nőtt, s az RMDSZ is sorra került, mert politikai ellenfeleinek nem érdeke, hogy megőrizze tisztaságát a közvélemény előtt. A kényelmetlen koalíciós partnert be kell hát törni, de legalább be kell mocskolni. Makulátlan csak az maradhat, akit a hatalmat kiszolgáló manipulációs gépezet megkímél.

Mennyit ér Markó életműve?
Nem késett a fogáskeresés következő kísérlete sem. Egy magyar és egy román nyelvű napilap, a kormány honlapján közzétett vagyonbevallásra hivatkozva, tegnap egyszerre hozta nyilvánosságra, hogy Markó Béla az elmúlt évben irodalmi műveinek szerzői jogdíjából 90 ezer új lejt keresett. Bár Markó világosan kifejti nekik, jövedelme abból származik, hogy egy magyarországi kiadónak öt évre eladta verseinek kiadási jogát, az RMDSZ-szel szembenálló magyar szervezetekhez, személyekhez közel álló két szerző, Gazda Árpád és Marius Cosmeanu sokat sejtető cikke arról akarja meggyőzni az olvasót, hogy valami nincs rendben, hogy ez az összeg indokolatlanul magas, hogy ebben van valami svindli.
Bizonyítani természetesen semmit sem tudnak, de gyanúsítanak, ugyanazokkal az érvekkel és csúsztatásokkal. Hogy szándékosan félrevezetik a közvéleményt, könnyen bizonyítható. Több budapesti kiadóvezető állítja, a magyarországi gyakorlatban nem ritka a szerzői jog kizárólagos megvásárlása, a szerződésekért a tehetséges kezdőknek is hatmillió forintot, az ismertebb szerzőknek akár húszmillió forintot fizetnek öt évre. Markó Béla első könyve 1974-ben jelent meg, az azóta eltelt 32 év alatt 23 szépirodalmi kötetet adott ki. Aligha van olyan magyar olvasó a Kárpát-medencében, aki nevét ne ismerné, és mérvadó irodalomkritikusok szerint jelentős költő.
Mennyit ér az ő életművének kiadási joga? Bizonyára sokkal többet, mint a szóban forgó 6-7 millió forintnak megfelelő összeg. Ezek a tények. A két szerzőt viszont, és azokat, akik ezután csámcsognak majd az ügyön, a tények nem zavarják. Céljukat, az RMDSZ elnökének „kabátlopási ügybe” keverését, elérték. A két írás különben oly mértékben megegyezik, hogy az egyik akár fordítása lehetne a másiknak. Az időzítés és a hasonlóság láttán nem indokolatlan a gyanú, hogy megrendelésre készültek. A szándék biztosan ugyanaz. A Krónika és a Cotidianul negatív elfogultsága pedig közismert, ha az RMDSZ-ről van szó.

Magyar–román összefogás
Az igazságnak nincs hírértéke – szokták mondani a bulvársajtó munkásai. Lelkük rajta, de itt többről van szó. Egyre több jel utal arra, hogy a romániai közvélemény és az EU által elvárt és szorgalmazott korrupcióellenes harc paravánja mögött politikai leszámolás zajlik. Egyre több az olyan eset, amely az igazságszolgáltatás és a média eszközeinek gátlástalan alkalmazására vall a politikai ellenfelek lejáratásában. Kinek használ az erős RMDSZ? A Magyar Polgári Szövetségnek és a Demokrata Pártnak bizonyára nem. Ha a célok ugyanazok, a magyar–román összefogás is könnyen létrejön.
Stanik István
(Megjelent az Új Magyar Szó május 3-i számában.)