Globális válasz az első globalizációra: a kereszténység

Vallási fundamentalista terroristáknak látták őket, gyűlölték és félték, ilyen típusú magatartás ekkor jelent meg először a történelemben. Az idegenek növekvő befolyásától tartó Cicero és Seneca rémálmaiban sem vizionált semmi hasonlót. Nem lehetett előre látni, hogy a vallási különcségük miatt nevetségesnek tartott zsidók keblében egy ekkora, őket magukat is elsodró vallási forradalom fog kifejlődni, azt pedig különösen nem képzelte senki, hogy ez egész Európát történelmileg rövid idő alatt magával ragadja.

Rodney Stark, aki az 1980-as és 90-es években vallásszociológiai fordulatot hajtott végre, a következőkben adja meg a kereszténység gyors elterjedésének okait.

1. A zsidók (és a keresztények), valamint a germánok nem tettek ki gyereket, míg a görögök és a latinok igen. A germánok kívül esnek a birodalmon, nekik csak sokára lesz szerepük a birodalom szétverésében. A birodalmon belül a zsidók az egyébként lebecsült lányoktól sem akartak ilyen módon szabadulni, felnevelték őket, ezáltal náluk nem lépett fel nőhiány, és a népszaporulat normális maradt, ellentétben a lánycsecsemőktől szabaduló nem zsidókkal, akiknél a demográfia fokozódó hiányt mutat.

2. Járványok idején a görögök és a latinok orvosságot adtak a betegeknek, de az egészségesek elmenekültek; a gyógyszerek nem hatottak, s mert nem volt, aki ápolja a gyógyulókat, így azok is meghaltak. A zsidók – és a keresztények – nem adtak gyógyszert, viszont a betegeket ápolták, így aki meg tudott gyógyulni, fel is épült. Minden járvány után ugrásszerűen megnőtt a zsidók – és a keresztények – aránya.

3. A Római Birodalom vallásait piacon kell elképzelni, ahol sok vallási ajánlat verseng. Az győz, amelyik a legkönnyebben hozzáférhető és a legtöbbet kínálja. A bonyolult görög, valamint a bonyolult, előírásoktól, tiltásoktól terhelt zsidó vallással szemben a kereszténység nem követel semmit, csak azt, hogy az egyén Jézus isteni voltában, megölésében és feltámadásában higgyen. A keresztény közösségbe bárki betérhet, származására és társadalmi státusára való tekintet nélkül, még a nők is. Az őskeresztény gyülekezetek egyenjogúsították a nőket, ami önmagában hallatlan forradalom. A gyülekezetben mindenki papi funkcióval bír (ezt jelenti Jézusnál a víz borrá változtatása).

Stark a mormon vallás vizsgálatával kezdte, mai amerikai szekták vizsgálatával folytatta, így jutott el a kereszténységig. Megállapításai szerint – amelyeket visszamenőleg a kereszténységre is kiterjeszt – az egyén nem valamely vallási dogmában hisz, amikor egy szektához csatlakozik, hanem a magány elől menekül a védő közösségbe. Sok évvel később az egyén átfesti csatlakozási indokait, a hit csak ekkor kerül előtérbe. Ha ez igaz, akkor végtelenül sokan voltak a Római Birodalomban, akik elmagányosodván, a családi kötelékből kiszakadván nem a halált, hanem az életet nem tudták elviselni, és azt a közösséget választották, amely bűnöst és bűntelent, görögöt, latin és zsidót, nőt és férfit egyaránt be tudott fogadni anélkül, hogy nehezen teljesíthető feltételeket szabott volna (mint pl. a körülmetélés, ami a felnőtt férfiakat visszariasztotta).

Más kutatók szerint a kereszténység nem a legszegényebbek, végképp nem a konzervatív paraszti tömegek, hanem a mobilabb városlakók köreiben vált népszerűvé, mert a vegyes: görög és zsidó lakosságú városokban a görög és a zsidó tehetőseknek volt mit félteniük, és szorongásukban új vallás révén közeledtek egymáshoz. Az alexandriai pogrom félelmet keltett minden nagyobb kikötőben és kereskedővárosban, sok helyütt hasonló vérengzésre került sor, nem véletlenül térítettek az apostolok éppen ezekben a városokban, mielőtt a centrumba mentek volna (mint Pál, akit vittek, és Péter, aki maga ment), mert felismerték, hogy a birodalmat a fővárosában kell megragadniuk.

A római zsidók ezáltal jutottak döntő szerephez a kereszténység elterjesztésében, bár ez a téma eddig elkerülte a kutatók többségének figyelmét. Mind zsidó, mind keresztény szempontból tabu, hogy az őskeresztények döntő többsége nemzedékeken át sokáig zsidó volt. Ez lehet az oka, hogy a római zsidó katakombákat a feltárásuk után, még az 1930-as években részben betemették, és lakótelepeket építettek rájuk, hogy ne is legyenek kutathatók, részben pedig ma is zárva vannak. Szakértők szerint a zsidó és a keresztény katakombák egyetlen lényeges különbsége, hogy a keresztény katakombákban keskenyebb a folyosó.

A hosszan tartó világbéke rettenetes vérontásainak egyik oka az is lehet, hogy a zsidók, a maguk kiválasztottsági tudatánál fogva, a szomszéd népekkel nem tudtak kiegyezni, és velük szemben mindig az aktuális szuperhatalom védelmét keresték, akár perzsa volt, akár görög, akár római. Ez gyűlöletet keltett irántuk azokban, akikkel ki kellett volna egyezniük. Ez a reflex még a 19. és a 20. században is megfigyelhető. A keresztények nem kötötték születéshez a kiválasztottságot: aki csatlakozott hozzájuk, azzá vált. Jézus megmondta: nincs többé származás, nincs többé család, nincs többé gazdag vagy szegény, csak a közösség van.

Az óriási változást az ókori globalizáció okozta, amely tipikus harmadik világbeli megosztottságot eredményezett. A zsidó vallás rég nem volt egységes, a Nagy Heródes által kinevezett, a zsidók tömegei által idegennek tartott főpapok racionalisztikus, túlvilágot, feltámadást, szellemeket tagadó elképzelése és a farizeusok ezzel ellentétes álláspontja akár két különböző vallásként is értelmezhető, nem beszélve a görög püthagoreusokat követő esszénusokról, meg a szamáriai zsidókról, akik nem voltak hajlandók a jeruzsálemi templomnak adózni. A saját zsidó adók rendkívül magasak, a terményeknek akár hatvan-hetven százalékát is istennek – a papságnak – kellett adni. A főpapok a római helytartókkal minden törvényt áthágva üzleteltek, a Tóra valamennyi szabályozását kikerülve földbirtokot szereztek, és átjátszották a rómaiaknak, miközben az alsó papság éhezett. A több nemzedéken át tartó békekorszak alatt kialakultak a zsidó rablóbandák, amelyek aztán a főpapi rendvédelmi erők ellen fordultak. Egymást gyűlölő frakciók között könnyű volt további viszályt szítani, ha a római belpolitikai érdek kívánta. A tipikusan harmadik világbeli megosztottság jellemzője, hogy politikailag a zsidóság nem egységes: Rómát támogatók ugyanúgy vannak köztük, mint Róma ellenségei, és a Jeruzsálem lerombolásában részt vevő római seregben zsidók is vannak. A Templom lerombolása után különös helyzet alakult ki: a zsidó vallásnak nem maradt központja, és nem maradt papsága. A rabbik nem papok, hanem tudós emberek. Ezt a központ nélküli szerkezetet a mohamedán vallás örökölte. Hátránya, hogy egységes reformot nem lehet végrehajtani. Előnye, hogy közel van a néphez.

Az ókori globalizáció abban különbözik a maitól, hogy még nem volt modernizáció, a technológia változatlan, a munkanélküliség a korábbi keretek között maradt. A mi globalizációnk emiatt súlyosabb válságokat okoz, mint az ókori. Nagyhatalmi gőg persze akkor is volt. A római követek és helytartók nem tartották fontosnak, hogy a helyi lakosság mentalitását alaposan megismerjék. Egy szuperhatalom utcaseprő polgára ma is többnek tartja magát a provincia többszörös doktoránál.

Egy történész nem mondhatná, amit egy író talán megengedhet magának. Az a véleményem, hogy a Római Birodalom története paradigmatikus, alakulása későbbi birodalmak alakulására is jellemző. A Szovjetunió széthullását sem csak a fegyverkezési verseny okozta, hanem az is, hogy a perifériáról a centrumba kerültek a teljesen sohasem pacifikált kaukázusi népek jól működő érdek-képviseleti szervei, a maffiák. Európa mai problémáiról is lehet ezen a nyelven beszélni: a perifériáról a centrumba áramlottak más vallású, eltérő mentalitású tömegek, Európában nem sikerült integrálni őket, létszámuk nő, és Európa nem tudja, mihez kezdjen velük, immár saját állampolgáraival.

Talán világos, hogy ma zsidónak a harmadik világot illető értelemben nem a megmaradt zsidókat, hanem a muzulmánokat tekintem. Hasonló a helyzetük az ókori zsidókéhoz: vallásilag töredezettek a kezdet óta (síiták és szunniták), egymással vetélkedő, a világpolitikában ellentétes álláspontot elfoglaló országokra és rétegekre oszlanak, az európai centrumokba már benyomultak. Megvan náluk mind az elvakult fundamentalizmus, mind a felvilágosult, technokrata, szekuláris állam. Az iszlám elágazása a 19. század óta terjedő, perzsa eredetű, eleven istennel rendelkező elit bahaizmus ugyanúgy, mint a nemzeti jellegű, népszerű katonai szervezetek szűkös ideológiája. Az iszlámban sem számít az etnikum, miként a zsidóknál sem számított, az 1,3 milliárd muzulmán jelentős része nem arab. A muzulmánoknak sincs egyházuk, a rabbinikus diaszpóra zsidóság előnyökkel is rendelkező kényszermegoldását örökölték. A világi és a vallási funkciók elválasztására sok muzulmán országban ugyanúgy nem került sor, mint a zsidó vallásban. A terrorista mozgalmak oktatással, egészségügyi és szociális gondoskodással is foglalkoznak nagy hatékonysággal, ahol pedig végbement a szekularizáció, könnyen visszafordítható.

Az Egyesült Államok, az átmenetileg egyetlen szuperhatalom a muzulmán demográfiai problémát egyelőre szeptember 11. ellenére megúszta, a centrumba Dél-Amerika árad be feltartóztathatatlanul, és valamennyire Kína, amely a második világ pozíciójára esélyes.

Minden hasonlat sántít, azt azonban lehet látni, hogy Senecának igaza van: akit meghódítasz ma, az fog téged leigázni holnap. E leigázás mikéntje és mentális jellege megjósolhatatlan. Ha kétezer éve a vérengzések nyomán, de még inkább a békés rettegés, a tanácstalanság, a közösség elviselhetetlen hiánya miatt egy senki által sem várt, gyökeresen új, az egyik legérdektelenebb provincián megszületett vallás hajtotta uralma alá a történelem eddigi leginkább felvilágosult, legésszerűbben igazgatott szuperhatalmát, feltehetőleg mi is, utódaink is fogunk még álmélkodni.

Spiró György

(A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás részlete/szerkesztett változata)