Azért van, amit nem értek

Mert azt láttam, hogy Domi bácsi, az öreg boltos minden adag cukrot, lisztet, zsírt, sót, lekvárt, szeget, láncot, mindent mérlegre tett, amikor a nép szépen sorban állt az universzál szöteszkben a portékáért; majd a papírra úgy véste a szorzást, az illető portéka árát kiszámítandó, hogy egy mai százhúsz gigás számítógép se jobban, se hamarabban. Mert az olyan kimérős világ volt. Abban az időben, amikor én még kissrác voltam, óvodás, amikor Gagarin az űrbe repült, és elemista, amikor Armstrong a Holdra lépett.

Ja, az elején azt sem tudtam, hogy aki motoros vagy pityókagőzös kerékpárra ül, miért nem dől el. Mit tudtam én, mi az, hogy egyensúly... De nem sokkal később ezt a talányt sikerült megfejtenem, amikor olyan másodikos elemista koromban tiszta egyedül megtanultam biciklizni. Akkor jöttem rá: az egyensúly az olyan, hogy se jobbra, se balra.

Na, ahogy teltek az évek, a repülő dolgát is megértettem, és sok egyebet. Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy otthon és az iskolában is jól tanítottak és neveltek, s természetesen nem hanyagolható el a biológiai tényező sem, vagyis a fejlődés, amelynek velejárója, hogy bizonyos életkorban az ember feje lágya be szokott nőni. Anyám szerint ez az én esetemben nem érvényesül, de nem baj, akkor én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt.

A lényeg, hogy most, közel az ötödik ikszhez, tényleg, sokmindent értek. Azt is, hogy az aszszony olykor kiborul, mert mint szokta mondani, ő is csak egy ember, jogában áll kiakadni, sőt hisztizni, tehát ne is próbáljam ebben megakadályozni. Én??? Aki saját bőrömön érzem a jogtiprást??? Azt is megértem, hogy ha reggel felszívja a vizet, csak estére hagyja abba, mert azért napközben a távollétemben is bőven akad, aki idegesítse, s az idegeket pattanásig feszítve tartsa. Mert ilyen bolond ez a mai világ.

Következésképpen azt is megértem, hogy azért bolond és idegbeteg ez az egész huszonegyedik századi modern világ, mert az ember a saját kezével csinálta magának, akkor hát megkapta, amit keresett. Továbbá megértem, hogy ebben az imént említett világban egy szőke kis hölgynek a négysávos út belsőjén, a kocsifolyam kellős közepén hirtelen eszébe jut, hogy hoppá, be kellene kanyarodnia balra a logánjával, megnézni, hogyan épül valami ház. S emiatt a háta mögött guruló másik dácsiás akkora féket nyom, hogy ihajcsuhaj, s emiatt én hiába taposom az utolsó pillanatban a féket, hogy csikorog és gyűrődik az aszfalt, mégis csattanunk.

Azt is megértem, hogy a rendőrségen a jegyzőkönyvek felvétele után nekem róják ki a százhúsz lejes bírságot a követési távolság be nem tartása miatt, s hogy a hölgy, immáron túl az ijedtségen beismeri: valóban nem kellett volna olyan hirtelen leállnia. Azt is megértem, hogy a jó kezű szakik másfél nap alatt üzemképessé teszik az orrmányatört dácsiánkat.
Még azt is megértem, hogy a nagy politikai iszapbirkózásban a pedelések kiebrudalják a kormányból a peszedéseket, akiknek a helyét, nem kizárt, az az eremdéesz veheti majd át, amelyről egyszer, anno decsebál, nem is olyan régen, a mai kormányfő még kolozsvári polgármester korában kerek perec kijelentette: ha a pártja kormányra kerül, az udemeré örökre búcsút vehet a kormánytagságnak.

Ugye, önök is tetszenek érteni? Na, ugye? És még azt is megértem, hogy Markó és Tőkés éveken át szedik szét egymást, aztán egyszer csak az adok-kapok hirtelen háttérbe szorul, mert mégiscsak fontosabb a közös nemzeti érdek, s hát a józanabbik ész. Hát hogyne érteném, és önök hogyne értenék, amikor tudjuk, hogy a politika az olyan. Világos és érthető.

Végül azt is megértem, hogy egy – a rendőrség közlése szerint a dutyiból valami három hete szabadult – pasas azért kopog be már ki tudja hányadszor a magánrendelőbe, hogy a fogfájás ürügye alatt szemügyre vegye a helyiséget. De azt már sehogyan sem értem, hogy amikor ötödszörre elhatározza: lecsap, és éppen az én új fogsorlenyomatomat emeli el a polcról, mi a francot kezd vele.