Az „évaság” mentheti meg a világot

– Meglehetősen sommás kritikát fogalmaz meg a férfinemmel szemben. Torz, karikatúraszerű férfiakról beszél, akik terrorizálják a nőket. Ennyire súlyos a helyzet? Ilyen szörnyetegek vagyunk mi férfiak?
– Nem mi férfiak. Itt sokkal mélyebb gondról van szó, arról, hogy az emberiség írásos történelme már a patriarchális korból ered. Ami előtte volt, feltehetően egy nők által uralt világ lehetett, de annak nincs írásos nyoma, az nem volt ilyen intellektuális világ. Én nem a férfiakról beszélek, hanem a lényünknek arról a részéről, amely a férfioldalt képviseli. Ez torzult el, látható, hogyan: a világban eszelős, iszonyatos háborúk dúlnak, ezeket pedig férfiak vívják borzalmas körülmények között. Az anyák zokognak a televízióban, a gyerekeket pusztítják – ezt mind férfiak művelik. Férfipolitikusok, férfikatonák ölik az embereket. Ezért a felelősséget vállalnunk kell.
– Ön szerint lejáróban van a férfiuralom. Mi következik ezután?
– Úgy érzem, hogy a férfiuralom tragikus végkifejlet felé viszi a világot. Világválság van –nagyon előrehaladott stádiumban. Madách Imre Az ember tragédiája című drámája jut eszembe, amely arról szól, hogy Ádám álmodik. Olyan az egész Tragédia, mint egy pszichoanalízis, a férfilélek álma a történelem, és ez kudarccal végződik. Ádám a szakadék szélén áll, öngyilkos akar lenni, és Éva menti meg, az „évaság”. A nő lesz az emberiség megmentője, miközben érdekes módon Az ember tragédiájában Éva végig mellékszereplő. Sodródik, hol itt, hol ott bukkan föl. Időnként felismerik egymást, időnként Ádám azt mondja, „mintha láttam volna, milyen ismerős”, de egyre kevesebbszer. A végén, az eszkimószínben már nem ismeri fel, már szinte állatnak tartja. Még magáévá teszi, de már állatként tekint rá. Ám a végén, amikor Ádám öngyilkos akar lenni, a nő megváltozik: teljes pompájában és teljes méltóságában jelenik meg. Ugyanezt találjuk János apokalipszisében is, ott is a Napba öltözött asszony jelenik meg a nagy tragédiák kellős közepén, az égi asszony, aki a sárkánytól sem riad vissza. Én becsülöm a női princípium, a nőiség hallatlan méltóságát. Sok mindent kaptam a nőktől, és hiszek abban, hogy a jövő abban a mentalitásban keresendő, ami a nők sajátja.
– A nőiség princípiuma kapcsán arról beszélt, hogy az jelen van a férfiakban is – mint ahogy a férfi princípium is jelen van a nőkben –, és a férfiaknak néha meg kell próbálniuk megélni a saját nőiségüket is. Hogyan lehetséges ez?
– Először is jobban kéne szeretni. Türelmesebbnek, odafigyelőbbnek, nyugodtabbnak, békésebbnek kéne lenni, és gazdagabb önismerettel kéne rendelkezni. Kevésbé kéne gőgösnek lenni. Le kellene adni a fölényből, mint amikor szerelmesek vagyunk. Föl kell néznünk a nőkre. Ha azonban most egy nő ülne velem szemben, neki is elmondanám: én egy nőtől is elvárom, hogy nézzen föl rám, ennek ugyanis kölcsönösnek kell lennie. Úgy nem működik, hogy valaki fölnéz rám, én viszont lenézem őt. Egy igazi kapcsolatban a két ember fölnéz egymásra.
– Mit értett azon a kijelentésén, hogy a depresszió a szellem elvesztése?
– Amíg az emberben a belső öntudat fénye, a bennünk élő Isten sugárzik, addig nem lehet depressziós. Szomorúak lehetünk, de depressziósak nem. A depresszió lényegében önelvesztést jelent. Az ember akkor lesz depressziós, amikor az élet értelmetlensége teljesen elborítja, és az anyag feledésébe jut az élet. Ekkor kihuny a napja. A depresszió, mint kórállapot, minden esetben a spiritualitás megszűnését jelenti. Azt lehet mondani, hogy az ember elveszíti az istenét. Abban a pillanatban depressziós lesz, mert akkor már nincs más, csak a halál. Ez a két dolog áll szemben egymással: a halál és az élet. És az ember választhat. Az élet oldalán van a fény, a halál oldalán pedig a sötétség. Amikor az ember depressziós lesz, bezuhan egy élve eltemetett állapotba, ahol az életnek nincs értelme, ahol nem látja a fényt, jövője pedig nincs. Ez egy előre hozott halálélmény.
– Ön szerint a szexuális szétszakítottság a nyugati világban már a nyelvbe is bele van kódolva. Ebben a világban mi magyarok kissé idegenül mozgunk, hisz a mi nyelvünkben nem létezik a tárgyak nemek szerinti felosztása.
– A magyar nyelv univerzális, tud az egyetemes szeretetről. Tudja, ha én azt mondom, a nagy Õ, az lehet a nagy Isten, a nagy férfi vagy a nagy nő. A nagy Õ univerzális. Ha azt mondom, hogy szeretem a nagy Õ-t, akkor még nem mondtam meg, hogy milyen nemű. A magyar nyelv és az ősi keleti nyelvek – ide tartozik a kínai és a japán is – még tudnak az egyetemes szeretetről. A magyar nyelv és az ősi keleti nyelvek – ide tartozik a kínai és a japán is – még tudnak az egyetemes szeretetről. Azok a nyelvek, amelyek már nagyon felosztják a világot hímnemre és nőnemre, és még egy kancsóról, egy tengerről vagy a napfényről is el kell dönteni, hogy fiú vagy lány, a polaritást, a nemi különbségtételt rögzítik. És nem tudnak arról, hogy a szeretet egyetemes, nemek fölötti.
– Várható, hogy felszámolódik ez a szétszakítottság?
– Ezt a megállapítást jelzésnek szántam. Íme, a nyelv is úgy alakult ki, hogy ezt a szétválasztottságot belekódolták azok, akik létrehozták a szavakat, mert már nem látták, hogy van egy androgün, nem látták, hogy az istenben a férfi és a nő egyszerre van benne. Mikor arról van szó, hogy Isten az embert a saját képére teremtette férfivé és nővé, akkor egységben kell tekinteni mindkettőt. Ehhez már nem tudnak eljutni, mert szemléletükbe már bele van kódolva, hogy csakis férfi-nő, pozitív-negatív alapon lehet a világot elképzelni. Ám ebben a kérdésben nem hiszem, hogy szemléletváltás várható, bár egyre nagyobb az erre irányuló törekvés. Jósolni ugyan nem tudok, de azt tudom, hogy abban az esetben, ha van egy jó párkapcsolat, három perc után megtalálom azt. Itt nem csupán arról van szó, hogy a férfi meg a nő kiegyezik, hanem hogy az embert tisztelik egymásban. Rájönnek arra, hogy két ember találkozott, akik ezenfelül még fiúk meg lányok, és néha jó nekik az ágyban, meg néha nem jó. Aztán megöregszenek, és akkor már a nemiségnek nincs szerepe – és mégis szeretik egymást.

Müller Péter
Író, dramaturg. 1936. december 1-én született. Regényei: Részeg józanok, Világcirkusz, Madárember. Spirituális esszék: Kígyó és kereszt, Lomb és gyökér, Benső mosoly, Boldogság, Jóskönyv, Titkos tanítások. Főbb színházi munkái: Márta, Szemeszedett igazság, Búcsúelőadás, Szomorú vasárnap, Doktor Hertz, Mária Evangéliuma, Lugosi (a vámpír árnyéka), Beszterce ostroma, Isten pénze.