A kérdezés elsajátítása

Milyen elõnyei és hátrányai származtak abból, hogy ön Németh László lánya?
n Pályafutásom alatt rengeteg személyes elõnyöm származott abból, hogy õ volt az apám. Zûrös körülmények közt jártam iskolába: ostrom volt, magánúton végeztem egy évet, és tulajdonképpen azt tanultam, amire apám hívta fel a figyelmemet. Matematikából hamar elkezdett foglalkozni velem, de 12 éves koromban, amikor már jobban tudtam a dolgokat, abbahagyta. Nem foglalkozott rendszeresen velem, hanem amikor éppen ráért. Rengeteget beszélgettünk, késõbb én voltam a „titkárnõje”, gépeltem neki. Természetesen az 50-es években semmiképp nem jelentett elõnyt Németh László lányának lenni. Akkor a 7-es osztályzat volt a legjobb, én tiszta hetes voltam – akkor ritkaság volt –, ennek dacára nem vettek föl fizikusnak, hanem csak tanárnak. A felvételiztetõ azt kérdezte tõlem, hogy mi a véleményem apám Sztálin elvtársról írt cikkérõl. Én egy ideig hallgattam, aztán azt mondtam neki, hogy most apámat elemezzük, vagy én felvételizem? Tehát „hivatalosan” hátrány volt számomra, de az emberek közt is volt, aki tisztelte és szerette aput, volt, aki nem. 
Németh László nem osztotta két részre a mûveltséget, számára a természettudományos és humán mûveltség egyaránt hozzátartozott a megismerendõ, érdekes világhoz. Ilyen szellemben nevelte a lányait is?
n Igen. De Németh László gyerekei második világháborús gyerekek voltak, és azokban az években, amikor a legtöbbet fejlõdtünk, nem tölthetett velünk sok idõt.  A természettudományt és az idegen nyelveket például együtt tanultuk. Grimm-meséket olvastunk, Stendhal A pármai kolostorát, én például ezen a regényen keresztül tanultam meg franciául olvasni. Matematikából is foglalkozott velünk, fizikából kevesebbet. Mindenik lánya természettudományos pályára lépett, de ez nem is volt meglepõ az ötvenes évek elején, amikor mi egyetemre mentünk. A nõvérem vegyész, az egyik húgom szintén vegyész, a legkisebb húgom orvos.
Egyik gyerek sem közelített az irodalom felé?
n Az ötvenes évek nem az az idõszak volt, amikor mi magunk alakíthattuk volna az életünket, és nem is az a kor, amikor az ember irodalmár szeretett volna lenni. Fõként nem Németh László lányaként. De azt hiszem, tulajdonképpen egyikünk sem akart a szakmájában az irodalommal foglalkozni.  
Németh László Lányaim címû alkotásában nemcsak az apa szól lányairól, hanem a pedagógus, a gondolkodó, az orvos, a biológus, a pszichológus is. A kötetben – a Költõk a gyermekszobában címû tanulmányban – az író a gyermekek olvasmányélményeit vizsgálja. Hogyan közelítettek a Németh lányok a költészethez, az irodalomhoz?
n Kiskorunkban apám fölolvasott nekünk, az esti mese mindennapos volt a családban. Késõbb németül is olvasott, és így, az olvasmányélményeken keresztül kezdtünk nyelveket tanulni. 15 éves voltam, amikor lehetõség nyílt arra, hogy magánúton vizsgázhatok az ötödik osztályba, így nyerhetek egy évet. Lementem apámhoz Hódmezõvásárhelyre – akkor õ ott tanított –, és segített nekem. Ekkor tanultam franciául is. Késõbb, már fizikusként nagy hasznát vettem a nyelvtudásnak Franciaországban, de annyira nem tudtam franciául, mint angolul vagy németül. Apám körülbelül tíz nyelvbõl fordított, olvasni mindenik nyelven megtanult, beszélni pedig németül tudott a legjobban.
Ezek az „elõzmények” mennyiben befolyásolták a pályaválasztásukat?
n Én 1950-ben kezdtem el az egyetemet, a húgom pedig ’52-ben. Apám azt mondta a húgomnak, hogy csak akkor fizeti az egyetemi oktatását, ha természettudományi pályát választ. A nõvérem magyar-angol szakos tanárként kezdte, de egy év után otthagyta: kellemetlen volt magyar szakra járnia, megjegyzéseket tettek, így hát vegyész lett. Én mindig fizikus akartam lenni, azt hiszem, már gyermekkoromtól. 
Ön elméleti fizikus. Mi a kutatási területe?
n A kutatási területem idõközben változott, elméleti magfizikusként kezdtem. Az atommagban ható magerõk és a nukleonok közti kölcsönhatás kérdése volt hosszú ideig az alapkutatásom témája. Amerikába egy Nobel-díjas magfizikus professzor hívott, ott kezdtem foglalkozni a soktestfizikával. Aztán az asztrofizika, a csillagászat egyik ága kezdett érdekelni, amely a csillagok fejlõdését vizsgálja: a csillagok anyagának sûrûségét, felmelegedését és kihûlését. Mostanában a kozmológiával foglalkozom, amely a világegyetem fejlõdését kívánja leírni, azt, hogy miként alakultak ki a mai részecskék, és erre milyen megfigyelési lehetõségeink vannak. A kezdeti legkisebb atommagok megfigyelésébõl következtetnek a világegyetem hajdani állapotára. Azt is kutatom, hogy hogyan tágul a világegyetem. Ma a csillagászati megfigyelõ centrumok évente annyi adatot hoznak létre, mint egész eddig a tudomány kezdete óta.
2005-ben, amikor a Fizika Nemzetközi Éve volt, ön úgy összegzett, hogy a tudományág nem elég népszerû az elõzményeihez képest, holott benne van a mindennapjainkban. Mivel magyarázható ez?
n Túl sok más dolog foglalkoztatja az embereket. Magyarországon – és nemcsak itt – volt egy idõszak, amikor a természettudományok számítottak a politikamentes tudományoknak: aki nem akart politizálni,  fizikával, kémiával, geológiával foglalkozott. Ma sok minden válik külön tudománnyá, és magához vonzza az embereket. Ezenkívül a természettudományokban sose volt sok pénz. Az emberek olyan területen kutatnak szívesen, ahol sok a pénz. A természettudományokat élõ és élettelen természettudományok csoportjára választják szét: amikor azt mondom, hogy az érdeklõdés egyre csökken, akkor az élettelen ágára gondolok – a matematikára, fizikára, kémiára, geológiára. Az informatika viszont manapság hihetetlenül nagy tömegeket vonz.
Visszatérve Németh Lászlóra, õ egy nagyszabású tankönyvet is tervezett, Négy könyv címmel, amely nemcsak érettségizõk segédkönyve kívánt volna lenni (végül csak részletek készültek el belõle), hanem egyfajta „Noé bárkája”, amely a nyugati civilizáció ragyogását és változatait, a minõséget szerette volna átmenteni. A könyv terve a történelem, a természettudomány, a matematika és a nyelvek tanítására összpontosított...
n Németh László 1947-ig tanított Vásárhelyen, ott kezdte el tervezni a Négy könyvet. Iskolaorvos volt, így  tanított biológiát és egészségtant is, aztán késõbb magyar történelmet, kémiát, fizikát – akkor nagy tanárhiány volt. Rettentõen szeretett tanítani. Hatfilléres füzetekbe írta a Négy könyv vázlatát. Azt akarta a Négy könyvbe foglalni, amit az emberi mûveltségrõl tudni kell, a humán mûveltségrõl szóló rész meg is jelent cikkek formájában a tanulmányköteteiben. Betegsége alatt, meg a halála után én voltam az, aki összeszedtem a kéziratait, és kötetekké alakítottuk. Van néhány kötete, amiket õ már nem látott: a Sorskérdéseket például én állítottam össze fennmaradt cikkekbõl. Aztán elõvettem a Négy könyvhöz írt tanulmányokat. Az elsõ, amit megtaláltam, a klasszikus fizika története volt, a legjobb fizikaszakértõhöz vittem el, és megkérdeztem a véleményét apám cikkérõl, amely késõbb meg is jelent a Fizikai Szemlében. Németh László nagyon szerette a fizikát, 1934-ben terjedelmes cikke jelent meg Einstein világáról, ebben felismeri az általános relativitáselmélet jelentõségét. 1935-ben pedig napvilágot látott egy írása a táguló világegyetemrõl, amelyben kifejti, hogy ez a 20. század legnagyobb tudományos felfedezése.
Ön is behatóan foglalkozott pedagógiai kérdésekkel. Milyen a természettudományos közoktatás helyzete napjainkban?
n Vannak, akik úgy vélik, hogy a humán tárgyakat kell általános iskolában elsajátíttatni a gyerekekkel, és a természettudományokat csak késõbb, van, aki ennek a fordítottját vallja. Én azt hangsúlyoznám, hogy gondolkodni, kérdést feltenni, elemezni kell megtanítani a gyereket. Azt a képességet kell kialakítani benne, hogy föl tudja tenni a „miért” kérdést, hogy fölismerje a lényeget. A gyereket hozzá kellene szoktatni ahhoz, hogy az információkat ne fogadja el készenkapottaknak. Erre a természettudományok nevelhetnek: rávezethetik a gyereket, hogy a dolgoknak oka van, kezdjen el utánanézni, keressen magyarázatot, tegyen föl lényegbevágó kérdéseket. És ezt egy kisgyerek is meg tudja tenni. n Kiss Judit

Németh Judit
1932-ben született, 1950-ben érettségizett, és 1955-ben végezte el az ELTE fizika szakát. 1965-ben kandidált, 1972-ben lett a fizikai tudományok doktora, 1998-tól az MTA levelezõ tagja, 2004-tõl rendes tagja. Közel 30 évig volt egyetemi tanár, az ELTE TTK Elméleti Fizikai Tanszékén. Több évet töltött rangos franciaországi, németországi és amerikai egyetemeken. Kutatási témája: magfizikai soktestfizika, nehézion-ütközések és asztrofizika. Számos egyetemi jegyzetet írt mindenik témakörben. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak háromszor volt alelnöke, egyszer elnöke, jelenleg a Fizikai Szemle fõszerkesztõje.