A pénzhiány nem lehet indok – Borboly Csaba írása

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Múlt hét péntekén Maroshévízre hívott Mircea Duşa miniszter, Hargita megye északi térségbeli parlamenti képviselője, a Remus Pricopie oktatási miniszter részvételével zajló szakmai megbeszélésre. Korábban ugyanis jeleztük minden lehetséges fórumon, hogy a költségvetési törvény megszorító, oktatási rendszert csonkító intézkedései, illetve a kilátásba helyezett további megszorító intézkedések nemcsak a pedagógustársadalomban okoztak aggodalmat, hanem megyénk polgármesterei körében is. 

2014. február 14., 01:242014. február 14., 01:24

Az elmúlt hetekben intenzíven foglalkoztak e kérdéssel az illetékes megyei tanácsosok, és bekapcsolódtak az egyházak is, együtt kerestük az alternatív megoldásokat.

December óta sokaknak kellemetlenséget okozott a sok rémhír, néhol már szinte elvesztették a reményt, és sajnos nem lehetett eloszlatni a félelmeket. Januárban részt vettem a megyénk iskolaigazgatóival tartott megbeszélésen, amelyen elmondtam, kiállunk a tanügyi rendszerünk mellett, ugyanakkor felkértem a polgármestereket, hogy megszorító javaslatokat ne szavazzanak meg. Erről tájékoztattam az igazgatókat, de még aznap levelet kaptak, hogy össze kell vonni, át kell szervezni, stb.

A mögöttünk hagyott két hónap ebben a légkörben telt el. A polgármesterek felelősen álltak a problémához, keresték a megoldást, mindenki elmondta, hogy az óvoda és az iskola a legnagyobb prioritás a településükön. Remus Pricopie oktatási miniszternek el is mondtam a maroshévízi megbeszélésen, ahol megyénk északi részének polgármesterei és iskolaigazgatói vettek részt: nagyon károsnak tartom, hogy a polgármesterek csak utólag tudnak bekapcsolódni a probléma kezelésébe, akkor, amikor nagy a baj.

Azt tartanám normálisnak, ha az önkormányzatok és iskolák viszonyának intézményesítésére még a PDL–RMDSZ-kormány által előterjesztett és megszavazott tanügyi törvény rendelkezéseit alkalmaznák, mert jól működő iskolákra van szükség, közös helyi erőfeszítésre, Bukarestből ugyanis a helyi, kis falusi, utcabeli problémákra nem lehet jó és költséghatékony választ adni.

A maroshévízi megbeszélésen részt vett Bende Sándor megyei tanácsos kollégám, a Gyergyó területi RMDSZ elnöke is, akivel egyetértettünk abban – nem lévén szakemberek –, mennyire fontos, hogy a megyei tanács illetékes szakbizottságában jó szakemberek, oktatáspolitikusok tevékenykednek, mert az általuk előkészített anyagokkal eredményesen lehet érvelni, vitázni.

Ferencz Salamon Alpár kollégánk, az oktatási szakbizottság elnöke még pihenőszabadsága alatt is folyamatosan dolgozott az anyagokon, előterjesztéseken, kimutatásokon. Az elmúlt hetekben sorozatos egyeztetések által sikerült olyan döntéseket, elsősorban helyi önkormányzati határozatokat, polgármesteri intézkedéseket megállítani, amelyek miatt nagy nyomás nehezedett az önkormányzatisok vállára.

Egy hullámhosszon a magyar és a román érdek

Mindenki felismerte, hogy a Hargita megyei oktatási megszorítások, karcsúsítások nemcsak a 86 százalékos magyarságot sújtják, hanem a 14 százalékos románságot is. Nemzetiségi és felekezeti hovatartozás nélkül megvolt az egységes kiállás. Az elmúlt évekre visszatekintve úgy gondolom, ez volt az első egyik legfontosabb román–magyar kiállás Bukaresttel szemben érdekeinkért.

Jó volt hallani például a vaslábi PSD-s polgármestert, ahogyan a többi román polgármester, iskolaigazgató, a megyei tanfelügyelőség teljes vezetősége, a prefektus, a két miniszter és a központi sajtó előtt aggódott községe V–VIII. osztályos magyar tagozata miatt. Első alkalom volt, amikor nem magyar emberek, bár félmondatokban, de Magyarország kormányának iskolai nevelési támogatására pozitív példaként hivatkoztak.

A témára visszatérve, tudjuk, a jelenleg rendelkezésre álló pénz nem elég, de lesz költségvetés-kiegészítés. Ezt az oktatási miniszter vállalta, tehát nem kell Hargita megye sajátos helyzetében egyetlen pedagógusnak sem elhagynia állását, legyen az óvodai vagy iskolai oktatás. Ezúton kérem azokat, akikkel közölték, hogy ősztől nincs állásuk, jelezzék ezt, és egyenként vizsgáljuk meg a kérdéses eseteket.

Sajnos arról értesültem például a nemrég Homoródszentmártonban tartott térségi unitárius megbeszélésen, hogy a tantestület több tagjának „meg volt mondva” egyeztetés és előzetes konszenzuskeresés nélkül, hogy el kell hagynia állását. Az ilyen eseteket össze kell gyűjtenünk, egyenként meg kell vizsgálnunk, mert a maroshévízi megbeszélés értelmében ebben a megyében az az elvárás a tanfelügyelőséggel szemben, hogy egyetértésben hozzon intézkedéseket, a helyi közösség hangját, véleményét és akaratát tartva a legfontosabbnak.

Sok rémhír kering a megyében

Sajnos amióta a témakörrel foglalkozom, felemás információkkal szembesülök. Hallom, vannak iskolavezetők, akik meg akarnak felelni a központi előírásoknak, és elképesztő dolgokat javasolnak, például aláíratnak olyan papírt, hogy a pedagógusok lemondanak „önszántukból” ilyen vagy olyan juttatásról, és olyat is hallottam, hogy az egyik felcsíki igazgató túlbuzgóságból a step by step osztályokban dolgozó két tanító egyikétől megvonta a neki jogosan járó osztályfőnöki pótlékot. Szerencsére jött a miniszter, a dolgokat helyre tette. Ellenkező esetben lehet, hogy nagyon sok olyan intézkedést foganatosítottak volna, aminek következtében, amit szétszedtek, megszüntettek, azt visszaépíteni csak sokszoros pénz és erőfeszítés árán lehetett volna.

Ezenkívül rémhíreket hallottam a polgármesterektől is, hogy egy-egy helyen mi történik. Például az egyik, Csíkszeredához közeli községben az iskola titkárnője tanítja az angolt szakképesítés nélkül. De ugyancsak a megyeszékhelyhez közeli iskolából a szülők a gyerekeket behozzák Csíkszeredába V–VIII. osztályba, mert a településükön nem a megfelelő szakot végzett személy tanítja a matematikát, a románt, hanem az, akinek nem jött ki a katedrája másként.

A miniszter elmondta, nem kötelező, hogy egy pedagógusnak egyetlen iskolában legyen a teljes katedrája, ha ott nem jön ki, akkor a szomszéd községben meg kell nézni, hogyan lehet összehangolni. Én is mint szülő azt gondolom, ha az állam biztosít egy alkotmányos jogot, akkor azt 100 százalékban biztosítsuk, és ne spóroljunk gyerekeink jogainak csorbításával a kényelem vagy önös érdek mentén.

Vannak esetek, amikor gyengék az eredmények a VIII. osztály végén, néhol az érettséginél is hiányosságok vannak, ezekben az esetekben körültekintőbben, közösen kell fellépnünk. Úgy döntöttünk a kollégákkal a megyei tanácsban, hogy a felzárkóztatáshoz szükséges további közös intézkedéseket kezdeményezünk, mert igazságtalan az, hogy csak a tehetős szülők gyerekei tudják megkapni az esetlegesen szükséges délutáni pluszórákat.

De más téren is vannak problémák. Nem korrekt az sem, hogy egy község könyvelője kevesebb mint ezerlejes bérért könyveli a község összes gondját-baját, köztük az iskola könyvelését is kijavítja, és belefoglalja a település számvitelébe, miközben a kollégája az iskolában tizedannyi munkáért jóval kétezer lej fölött keres. Tehát nem arról van szó, hogy minden maradjon a régiben, senki ne nyúljon semmihez, hanem arról van szó, hogy ésszerű cselekvésre van szükség, nem tűzoltó jellegű intézkedésekre. Összegezve, a romániai oktatási rendszerben nagyon sok a visszásság, tisztázatlan helyzet és rendelkezés, ezeket kell lehetőség szerint – akár helyi kezdeményezésre – tisztázni, megmagyarázni, és a helyes mederbe terelni.

Halk a szakszervezet hangja

Decembertől a mai napig nem hallottam a szakszervezetek hangját ebben a témakörben. Fontos lenne, hogy a sajátos szakmabeli elvárásokat megfogalmazzák, az egy-egy településen adódó sok gond és probléma ne névtelen levelek, Facebook-üzenetek, egyéni petíciók alapján jusson el olyan helyekre, ahol esetleg azokkal érdemben foglalkoznak, mint például a megyei tanácsnál.

A munkavállalóknak is vannak jogaik, és ha hirtelen meggondolatlan intézkedésekkel akarják azokat esetenként akár részlegesen is elvenni, akkor az ellen fel kell lépni. Igazságtalannak tartom azt, hogy a magyar nyelven oktató tanító az I–IV. osztályban a plusz 3-4 óráért nem kapja meg a tisztességes munkájáért járó bérezést!

E téren is azt gondolom, hogy bátorságra van szükség, szolidaritásra és kiállásra mindenki részéről, hogy a tanítók jogai ne sérüljenek! Ne csak beszéljünk róla, hanem tegyünk érte! Az is kiderült, hogy az iskolaigazgatók ügyében még nincs megnyugtató válasz arra vonatkozóan, kell-e tanítaniuk 14 órát, vagy sem. Bízom benne, hogy az elkövetkező napokban ez is rendeződni fog, ezért arra kérek minden érintett igazgatót, ne hozzon elhamarkodott döntést, hisz nagy szükség van munkájukra.

Hargita megyei jó példák

Elmondtam a miniszternek, hogy vannak jó példák Hargita megyében, ezekre érdemes odafigyelnie. Például a tej-kifli programot elsőként úgy oldottuk meg, hogy a gyerekek jó étvággyal fogyaszthatják azt a helyi terméket, amelynek előállítója még munkahelyeket is létesített településükön. Igaz, ezt a lehetőséget elsőként az a kormány vonta vissza, amelynek az RMDSZ is tagja volt, de elmondtam, most ugyanezt furfanggal próbáljuk megoldani, külön-külön közbeszerzést szervezve mind a 67 helyi önkormányzat esetében.

Beszámoltam arról is, milyen szép eredményeket ért el Böjte atya Dévai Szent Ferenc Alapítványa és a többi civil szervezet, illetve az egyházaink a délutáni központok működtetésével – sok ezer gyerek kap meleg ételt, foglalkoznak, törődnek velük. A Hargita Megyei Tanács által kezdeményezett kalákák eredményei is figyelemre méltóak, hiszen átlag kétezer euróból javítottunk fel iskola- és óvodaépületeket. A további jó gyakorlatok bevezetéséhez az szükséges, hogy a megyei tanácsok hatáskörét bővítsék, mert habár nagyon jó a viszonyunk a Hargita megyei tanfelügyelőséggel, és keressük a módját a közös programoknak, tevékenységeknek, nehéz azokhoz jogi alapot biztosítani.

Összefogásra és kistérségi oktatási stratégiákra van szükség

Azt is elmondtam, hogy a szakoktatásról többet kell beszélnünk, mert „szakképzett” és érettségi nélküli munkanélkülieket képezünk feleslegesen olyan divatszakmákban, amelyekre ma már nincs reális igény a munkaerőpiacon. A napokban erről is beszéltünk Böjte Csaba atyával, hogy hogyan tudnánk valós szakmai tudást biztosítani azoknak a gyerekeknek, akik mezőgazdasági szakközépiskolába járnak, és annak elvégzése után meg is kellene tudniuk élni abból, amit tanultak. Jó volt látni, ahogy igyekeznek a szakközépiskoláink.

Gyergyóditróban a Puskás Tivadar Iskolaközpontban, Székelyudvarhelyen pedig a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában meggyőződhettem arról, milyen sok érték van felhalmozva, de ha ezekbe az iskolákba szinte szégyen beiratkozni, akkor nem lesz, aki szakmát tanuljon. Egy-egy szakma elsajátításához akarat és erőfeszítés szükséges, hiszen gépekkel, szerszámokkal, technológiai folyamatokkal kell megtanulni bánni úgy, hogy automatizált gépeknek tudjanak olyan parancsot adni, hogy az a fát úgy vágja, ahogy kell.

El kell kezdeni a kistérségi szintű beszélgetéseket a helyi önkormányzatok, iskolák és középiskolák szakembereinek részvételével, hogy a gyerekeinknek itthon tudjunk megélhetési lehetőséget biztosítani. Az nem az Uniótól vagy Bukaresttől függ, hogy hányan végeznek középiskolát 18 év múlva! Tőlünk függ, hogy eltartottak maradnak, vagy önfenntartókká, öngondoskodókká tudnak válni itthon családot alapítva. Azt gondolom, ez a feladat megéri pár kilométer aszfalt árát! Nemcsak a megyei tanácsnak, hanem a helyieknek is egyenként, valamint a másfél száz közbirtokosságunknak, a céltudatos vállalkozóinknak. A jó szándék és akarat minden érintettben megvan, csak hidakat kell építeni, párbeszédet kell kezdeni.

Sok dolog függ Bukaresttől, de ha azokat nem is tudjuk megoldani, van rengeteg probléma, amelyre helyben, közös erőfeszítéssel megtalálhatjuk a megoldást, például a szakoktatás terén. Természetesen ez pénzbe és pluszmunkába kerül, de a felnövekvő nemzedékek boldogulása a tét, ezért meg kell tennünk, amit csak lehet!

Borboly Csaba

A szerző a Hargita Megyei Tanács elnöke

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei