Hat és fél évet után ismét győzelmet ünnepelt a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata konstancai „mumusa" ellen: Vlad Caba edző hargitai együttese 31-27-re múlta vasárnap felül a Dél-Dobrudzsa KC-t az élvonalbeli bajnokság alapszakaszának 18. fordulójában. Ezzel az összetettben két pontra felzárkózott a második helyezett tengerpartiak mögé.
2017. február 12., 18:132017. február 12., 18:13
Rangadó lévén, már bemelegítéskor nagyszerű hangulat uralkodott az udvarhelyi sportcsarnokban, amit a kezdő sípszó után csak fokozódott. Ehhez mérten a házigazdák is villámrajtot vettek, hiszen miközben a védelmük tökéletesen zárt, támadásban sorra lőtték a gólokat. Már négy találattal is megléptek, mire a vendégektől Laurențiu Toma a 7. percben büntetőből megszerezte az első találatot. A konstancaiak lassan és pontatlanul játszottak, egyedül beállósuk, Mladen Rakcevic kézilabdázott jó formában, így neki köszönhetően nem szakadtak le teljesen.
Az első félidő hajrájára kiegyenlítődött a találkozó, hogy aztán a szünetbeli ötgólos SZKC-előny a térfélcserét követően háromra apadjon. A hazaiak védelme ekkor rendezte sorait, és bár a támadások irama pár percre visszaesett, az SZKC sikere a hajrában sem forgott veszélyben.
A találkozót követő hivatalos sajtótájékoztatón nem vettek részt a vendég együttes képviselői, a hazaiaktól viszont a közönség „adrenalinlöketéért\" köszönetet mondó Goran Kuzmanoszki hangsúlyozta: csapattársa, a fiatal beállós Szász András ezen a meccsen „végérvényesen felnőtt, tökéletesen játszott\". A 18. forduló többi, hétvégi eredménye: Temesvár–Focșani 25-22, Suceava–Călărași 25-26, Bukaresti CSM–Steaua 24-19.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!