Visszavághatnak a spanyoloknak a magyar lányok

Elődöntőre készül a magyar női vízilabda-válogatott is a Magitszigeten, hiszen Merész András csapata kedden 11-7-re legyőzte Oroszországot a budapesti Európa-bajnokság négy közé jutásért kiírt találkozóján. Csütörtökön Spanyolország következik.

Hírösszefoglaló

2014. július 23., 16:082014. július 23., 16:08

Az utóbbi évek világversenyein rendre a vb-bronzérmes magyarok nyerték az oroszok elleni mérkőzéseket, így történt például a 2012-es Eb kisdöntőjében, s a 2013-as világbajnokság csoportkörében is, de a két együttes legutóbbi találkozóján, a július eleji oroszországi Kirisi Kupán is magyar siker született.

A Hajós-uszoda mintegy kétezres, eső áztatta nézőközönsége előtt az A jelű négyesben másodikként végzett magyar csapat szerzett vezetést: a center Bujka Barbara húzta a másik csoportban harmadikként zárt oroszok kapujába a labdát (1-0). Utána többször is növelhette volna az előnyt a hazai együttes, de kimaradtak a ziccerek, s három perccel az első szünet előtt egyenlített a rivális (1-1).

Még a nyitónegyedben emberelőnyből Antal Dóra talált be (2-1), s ezután beindult a magyar henger: 6-1-ig meg sem álltak a házigazdák. Még a nagyszünet előtt a sokadik orosz támadási kísérletet aztán siker koronázta, de így is négy gól volt a különbség a félidőre (6-2). A harmadik nyolc percben az előny ötgólosra nőtt (8-3), a befejező negyed első magyar góljával góljával (10-5) pedig gyakorlatilag végleg megpecsételődött a rivális sorsa. A magyar örömpólót már az sem zavarta meg, hogy fórokat értékesítve 11-6-ra, majd 11-7-re módosítottak a vendégek, a hazai válogatott bejutott a legjobb négy közé.

Merész András szövetségi kapitány szerint a csapat egyre jobban játszik az Eb-n, de talán még a kedden mutatott teljesítmény sem lesz elég az elődöntőben, ezért a játék minden elemében tovább kell fejlődniük.

Csütörtökön a B csoportban győztes spanyolokkal száll vízbe a magyar válogatott a döntőbe jutásért (m1, 17.30). Ezzel megismétlődik a barcelonai vb elődöntője, ahol hatalmas csatában az ibériaiak kerekedtek felül, majd meg is nyerték a tornát. A másik budapesti Eb-elődöntőben az A kvartettben első Hollandia ellenfele Olaszország lesz, amely kedden büntetőkkel bizonyult jobbnak Görögországnál. n Hírösszefoglaló

Keresztbejátszás az elődöntőért, nők:

Magyarország–Oroszország 11-7 (2-1, 4-1, 3-3, 2-2). A magyar góldobók: Antal Dóra 3, Szücs Gabriella 2, Keszthelyi Rita 2, Bujka Barbara 2, Kisteleki Dóra 1, Takács Orsolya 1.

Olaszország–Görögország 7-7 (2-2, 3-2, 1-2, 1-1) – ötméteresekkel 4–2.

A 7. helyért: Franciaország–Nagy-Britannia 8-5 (3-1, 1-2, 3-1, 1-1).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában