Fotó: Agerpres
2011. október 10., 05:302011. október 10., 05:30
A szombati időmérőn Vettel rutinszerűen szerezte meg az első rajtkockát, mögüle a két McLaren indulhatott, Button, Hamilton sorrendben. Button rögtön a rajtot követően megpróbálta megelőzni Vettelt, a német azonban magabiztosan őrizte pozícióját, sőt a kelleténél talán határozottabban is – leszorította a pályáról angol riválisát –, így Button mellett Hamilton is elment. Ezt követően azonban meglehetősen eseménytelenül zajlott a futam, egészen a tizedik körig, amikor az élmezőnyben haladók közül többen is kerékcserére kényszerültek, mivel a lágy gumik gyorsan koptak a szuzukai pályán. Vettel első helye nem forgott veszélyben, az egyszerre kiálló Button és Alonso viszont a második, illetve harmadik helyre tért vissza. További tíz kör után azonban trónfosztás történt: Vettel kiállt egy újabb kerékcserére, és mivel az új, még kellőképpen föl nem melegedett abroncsokkal nem tudott a megfelelő tempóban autózni, a szintén második boxkiállásáról visszatérő Button eléje állt vissza.
A 21. körben aztán Massa (Ferrari) és Hamilton kakaskodása nyomán törmelék került a pályára – az angol ráhúzta az autót az előzni próbáló brazil Ferrarijára –, emiatt pedig be kellett küldeni a biztonsági autót, hogy összeszedhessék a törmelékeket. A safety car kiállását követően Buton – bár nem siette el a repülőrajtot – simán megtartotta első helyét. Vettelnek viszont ezt követően azt is le kellett nyelnie, hogy – szintén a boxkiállást követően – Alonso (Ferrari) is megelőzte. A vérszemet kapó kétszeres világbajnok spanyol aztán őrült száguldásba kezdett, és néhány körrel a vége előtt közel került Buttonhoz, az angol azonban nem engedte, hogy első helye veszélybe kerüljön: ő is a gázra lépett, így győzelmét senki sem veszélyeztethette. Button így elsőként haladt át a célvonalon, de a legboldogabb nem ő volt, hanem a harmadik helyen befutó Vettel, aki ezzel a helyezéssel bebiztosította világbajnoki címét – a 24 éves és 98 napos német pilóta ezzel minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnoka.
Button a csapatnak mondott köszönetet, amiért győzelemhez segítették, Vettel pedig – aki a leintést követően a csapatrádióban nem tudta palástolni elérzékenyülését –, bár elismerte, hogy a Japán Nagydíjon nem működött minden tökéletesen, emlékeztetett: a világbajnoki cím megszerzéséhez az is nagy mértékben hozzájárult, hogy a Red Bull idén – a tavalyi szoros versenyhez képest – mindvégig riválisai előtt járt egy lépéssel. n Balogh Levente
Japán Nagydíj, pontszerzők: 1. Jenson Button (brit, McLaren–Mercedes), 2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 3. Sebastian Vettel (német, Red Bull Renault), 4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull Renault), 5. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes), 6. Michael Schumacher (német, Mercedes), 7. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 8. Sergio Pérez (mexikói, Sauber–Ferrari), 9. Vitalij Petrov (orosz, Renault), 10. Nico Rosberg (német, Mercedes). A pontversenyek élcsoportjai, pilóták: 1. Vettel 324 pont – már világbajnok, 2. Button 210, 3. Alonso 202, 4. Webber 194, 5. Hamilton 178. Csapatok: 1. Red Bull–Renault 518, 2. McLaren–Mercedes 388, 3. Ferrari 292, 4. Mercedes 123, 5. Renault 72.
Született: 1987. július 3., Heppenheim. Lakóhely: Walchwil (Svájc). Családi állapota: nőtlen. Magasság/testsúly: 174 cm/64 kg. Jelenlegi csapata: Red Bull Racing (2009 óta). Előző csapatai: BMW–Sauber (2007-ben egy futam tartalék pilótaként), Toro Rosso (2007 augusztusától 2008 végéig). Első GP: 2007. június 17., Egyesült Államok Nagydíja (BMW–Sauber). Első GP-győzelem: 2008. szeptember 14., Olasz Nagydíj (Toro Rosso). Összes futam a Forma–1-ben: 77. Futamgyőzelem: 19 (ebből 2011-ben 9). Első rajtkocka: 27. Szerzett világbajnoki pontok: 1243.5. Legnagyobb sikere: Forma–1-es világbajnok (2010, 2011). Rekordok: az F1 legfiatalabb világbajnoka (23 évesen és 134 naposan), az F1 legfiatalabb kétszeres világbajnoka (24 évesen és 98 naposan), az F1 legfiatalabb futamgyőztese (21 évesen és 73 naposan), az F1 legfiatalabb első rajtkockása (21 évesen és 72 naposan), az F1 legfiatalabb pontszerzője (19 évesen és 349 naposan). |
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.