– Ezt támasztja alá az is, hogy Fukuokában nagyon szoros mérkőzéseken tudott győzni a csapat. A csoportrangadón magabiztosan vertük az Eb-címvédő horvátokat, a negyeddöntőben az amerikaiak végig ott lihegtek a nyakunkban, a vébé-címvédő elleni elődöntő Manhercz Krisztián utolsó másodperces góljával dőlt el a javunkra, a finálét aztán szintén infarktusos meccsen, büntetőkkel nyertük meg. Melyiket tartja a legnehezebb mérkőzésnek, amely mérföldkőnek bizonyult Magyarország negyedik világbajnoki aranyának megszerzéséhez?

– Talán az elődöntőben volt egy kulcsmomentum. Jól kezdtük a meccset, de a spanyolok elmentek 7-4-re. Nekik van egy sajátos játéklendületük: az elején nem feltétlenül kezdenek jól, de aztán nagy lendületet vesznek, és nagyon jól játszanak. Szerintem ott volt egy lélektani pillanat, hogy nem estünk szét, hanem nagyon ott maradtunk mögöttük, mindenki extrém módon, koncentráltan végezte a feladatát. Akkor is mentünk tovább, amikor kaptunk még egy gólt, a végletekig kihúztuk az összecsapást. Tizenhat másodperccel a lefújás előtt mi támadtunk, de megmondom őszintén, én ekkor gondolatban már a büntetődobásokra készültem. Időt kértem, aztán felálltunk, megcsináltuk, de az már extra teljesítmény volt, hogy sikerült megnyernünk, elkerülve az ötöspárbajt. Maga a döntő teljesen más történt, az is nagyon nehéz volt. Jól indultunk neki, adott pillanatban volt egy olyan érzésem, hogy esetleg könnyebb meccs is kerekedhet belőle, volt két nagy ziccerünk, amit nem fújtak be, holott a kispadról úgy tűnt, hogy büntetődobást ért. Ebből a görögök visszajöttek, a végére pedig egymást kergetve, fordulatos, nagyon izgalmas mérkőzésen jutottunk el a szétlövésig. Abszolút azt látni, hogy még ha más stílust is képviselnek, a csapatok nagyon közel állnak egymáshoz játéktudásban.

– Játékosként olimpiát, Eb-t nyert, világbajnokságon azonban nem sikerült a dobogó legfelső fokára állnia, sőt a 2001-es fukuokai vb-n – amelyen a Kemény Dénes irányította gárda 5. lett – játszott utoljára a magyar válogatottban. A szövetségi kapitányként Japánban megszerzett aranyérem mennyiben képes kompenzálni ezt?

– Ha egy karriert szemlélünk, akkor az valahol kiegészül, még ha teljesen más oldalról is. A játékoskarrier egy dolog, az edzői pedig más, elválik a kettő egymástól, de ha már így kérdezi, akkor lehet úgy is gondolni rá, mint egy sportkarrier kiegészülésére. Régen a csapattársaim, Kásás Tamásék ezt grand slamnek hívták (amikor valaki nyert olimpiát, világbajnokságot, Európa-bajnokságot és Világkupát – szerk. megj.), lehet ezt is annak nevezni, bár azt gondolom, hogy van a játékos, illetve az edzői grand slam, ami két különböző dolog.

– A magyar válogatott már a döntőbe jutással megszerezte az olimpiai kvótát a vébén. Mindebből az következhet, hogy nyugodtan készülhetnek a példátlanul zsúfolt 2024-es évre, amikor januárban kontinenstornát, februárban világbajnokságot is rendeznek a nyári párizsi ötkarikás játékokon kívül vízilabdában, és ki tud próbálni olyan fiatal játékosokat, akik ott kopogtatnak a válogatott kapuján, de akiket kvóta híján esetleg nem dobna mélyvízbe. Hogyan tervezi a következő fél évet-évet a felkészülés szempontjából?

– Nyilván van rá tervem, amit most hosszú lenne kifejteni. Mindhárom nagy eseményre nem lehet kiélezni a játékosokat, így mindenképpen súlyozni kell majd a játékmennyiséget. Kicsit meg is adta a választ: ha nem szereztünk volna most olimpiai kvótát, valószínűleg nem tudnék kipróbálni más játékosokat, akiket így viszont majd lehet építeni. Mert bármi is történik az ötkarikás játékokon, jó magyar csapatnak utána is lennie kell. Nagyon fontos része lesz a következő évnek, hogy ezek a játékosok is épüljenek, hogy fejlesszük a fiatalokat, illetve kijavítsuk az egyéni és csapatszinten tapasztalt hiányosságokat.

– Világversenyek előtt rendszerint elhangzik a buzdításnak szánt útravaló, miszerint egy egész ország szurkol a magyar válogatott(ak)nak, amit én nem tartok teljesnek, hiszen rengetegen szurkolnak a magyaroknak a határokon túl is. Érzik ezt a biztatást magyar sportolóként, átjön a külhoni magyarok által küldött energia?

– Mindenféle politikai mellékzönge nélkül úgy gondolom, hogy amikor egy országról beszélünk, valójában mindenkit beleértünk, aki a nemzethez tartozik. Éppen a nyáron beszélgettem arról Bíró Attilával, a női válogatott szövetségi kapitányával, hogy kiment a lányokkal egyhetes edzőtáborozásra Erdélybe, ahonnan fantasztikus élményekkel jöttek haza. Ott ugyanis sokkal jobban meg tudják tapasztalni a magyarságukat az odalátogatók, mint itthon, mert a mindennapokban néha elvész, hogy erre az értékre gondoljunk, ami ott abszolút mértékben kiemelt része a létnek. Nagyon jó ötletnek tartottam az erdélyi edzőtáborozást, és ha egyszer lesz rá alkalmunk, akkor mi is nagyon szívesen elmegyünk.