2010. december 15., 10:082010. december 15., 10:08
Indul továbbá a 25 méteres uszodában korábban Eb-harmadik Dara Eszter és az ifjúsági Európa-bajnok Gyurta Gergely, Dániel öccse is. Az óriási létszámú mezőny miatt – 148 országból 770 úszó indul – Kiss László szövetségi kapitány a szokottnál óvatosabban fogalmazott az esélyekről beszélve: „Szeretnénk jól szerepelni, tisztes helytállást várok. Érmekről nem beszélnék, viszont arra számítok, hogy mindenki megjavítja eddigi legjobb idejét.”
A versenyek romániai idő szerint ma reggel 8 órakor kezdődnek el. A magyarok közül a selejtezőkben először Hosszú Katinka mutatkozik be, aki 200 m pillangón a remények szerint a 17.30-kor kezdődő döntők (m2) során már éremért úszhat, akárcsak Jakabos Zsuzsanna, aki a fő számának számító 400 m vegyesen versenyez a nyitónapon. Szintén már ma szerepet kap a 4×200 méteres gyorsváltók vetélkedésében a nyári, budapesti normálmedencés Eb-n győztes magyar kvartett, vagyis Hosszú mellett Dara Eszter, az egyéniben november végén két Eb-aranyat gyűjtött Verrasztó Evelyn, valamint Mutina Ágnes. Ami utóbbit illeti, lehet, hogy csak a staféta jelentette megpróbáltatást vállalja, ugyanis betegséggel küzdött. A férfiak közül Gyurta Dániel ma a 100 m mell, Cseh és Verrasztó Dávid pedig a 100 m pillangó selejtezőiben érdekelt.
A dicsőség mellett pénzjutalom is vár a legjobbakra: a FINA mind a 40 versenyszám győztesét 5 ezer amerikai dollárral díjazza, a második helyezettek fejenként 3, a harmadikként zárók pedig 2 ezer dollárt kapnak az összesen 400 ezer dollár összdíjazású világbajnokságon. A szövetség a rekorderek teljesítményét is külön honorálja: minden világcsúcs 15 ezer dollárt hoz gazdájának.
A címvédő Győri Audi ETO KC 29-28-ra legyőzte a dán Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében.
Szigorú játékvezetőként jellemzi a nagykárolyi Kovács Istvánt az RMC Sport francia sportportál, amely abból az alkalomból közölt rövid portrét a partiumi sípmesterről, hogy ő vezeti a Bajnokok Ligája szombat esti d
Megnyerte a bajnoki címet a Nagyváradi VSK vízilabda-csapata, miután a bajnoki finálé mindent eldöntő ötödik mérkőzésén Bukarestben felülmúlta a címvédő Steaua együttesét.
Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.
A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.
Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.
Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.
Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.
Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.
Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.