Újabb magyar válogatott labdarúgó lépett szintet, Rossi méltatja az eligazolást

Szalai Attila (jobbra) immár a Hoffenheimet erősíti •  Fotó: Hoffenheim/Facebook

Szalai Attila (jobbra) immár a Hoffenheimet erősíti

Fotó: Hoffenheim/Facebook

A magyar válogatott Szalai Attila a Hoffenheim labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

Hírösszefoglaló

2023. július 24., 20:502023. július 24., 20:50

2023. július 24., 21:122023. július 24., 21:12

A 25 éves védő átigazolását a német klub a közösségi oldalán jelentette be, és a videóban szerepelt Szalai Ádám is, aki 2014 és 2019 között volt a Hoffenheim játékosa. A felvétel tanúsága szerint „egy új Szalai érkezett a városba”, aki majd a 41-es számú mezben fog játszani. A gödi nevelésű középhátvéd a Rapid Wienben lett profi játékos, az osztrák klub után Mezőkövesden, majd a ciprusi Apollon Limasszolban játszott, mielőtt 2021 januárjában Törökországba igazolt, míg a Fenerbahcében 117 mérkőzésen szerepelt.

Szalai Attila négyéves szerződést írt alá, így 2027. június 30-ig kötelezte el magát.

A játékos a klub honlapján elmondta, hogy több lehetőség közül választhatott – a kérők között volt például az Union Berlin is –, és már régóta szerette volna magát kipróbálni a Bundesligában, ezért tudatosan választotta a Hoffenheimet. „Meggyőződésem, hogy ez a helyes lépés számomra. Az elmúlt hetekben kérdezgettem Szalai Ádámot, és ő csak jó dolgokat mondott a klubról. Rendkívül motivált vagyok, az első naptól kezdve mindent bele fogok adni, és szeretnék minél több sikert elérni a Hoffenheimmel” – fogalmazott a válogatott labdarúgó.

korábban írtuk

Hivatalos: Szoboszlai Dominik mostantól a Liverpool játékosa
Hivatalos: Szoboszlai Dominik mostantól a Liverpool játékosa

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik az RB Leipzigtől a Liverpool FC-hez igazolt.

Sajtóhírek szerint a 35-szörös válogatott Szalai 12 millió euró körüli összegért szerződött a Fenerbahcétól a Bundesligába, ezzel Szoboszlai Dominik (Liverpool, 70 millió euró), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva, 20 millió euró) és Kerkez Milos (Bournemouth, 18 millió euró) után a negyedik legdrágább magyar futballista lett. Alexander Rosen, a klub vezérigazgatója Szalaival kapcsolatban elmondta, hogy olyan típusú játékos, aki egyesíti a „feltétel nélküli keménységet”, a hatalmas fejelési erőt és a hihetetlen mentalitást. Hozzátette, azért is volt fontos az ő megszerzése, mert hasonló kaliberű játékosok – mint például Benjamin Hübner – már nem tagjai a keretnek. Kiemelte azt is, hogy egyértelmű céljuk volt, hogy stabilizálják a védekezést, és Szalai – „aki nagyszerű srác, és akinek csodálatos karizmája van” – már nemzetközi téren is bizonyított.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Szalai Attila német élvonalba igazolása a nemzeti csapat szempontjából is előrelépés.

„Korábban beszéltem már róla, hogy minél több játékosunk játszik a topligák valamelyikében, annál jobb helyzetben van a válogatott” – mondta az olasz szakvezető, majd hozzátette, még ha a Fenerbahce egy jó csapat is, a Bundesligába igazolni mindenképpen előrelépés, hiszen a bajnokság erősebb, ami egyben azt is jelenti, hogy még a nem topcsapatok esetében is intenzívebbek, magasabb színvonalúak az edzések, mint a török bajnokság csapatainál.

Rossi arra is kitért, hogy a Bundesligában minden klubnál a legjobb edzők egyikei dolgoznak, ezért Szalai Attila várhatóan sokat fog fejlődni taktikailag a Hoffenheimnél. „A Bundesligába igazolása tehát mindenképp előrelépés, azonban a képességeit, a hozzáállását, a munkáját ismerve, egy idő után szerintem Attila még előrébb léphet a karrierjében. A válogatott szempontjából ez a mostani egy hihetetlen helyzet, hiszen jelenleg nyolc alapemberünk játszik már a topligák valamelyikében, amire, ha jól emlékszem, az utóbbi legalább 25 évben nem volt példa” – hangsúlyozta az 58 éves szakember.

korábban írtuk

Hivatalos: Szoboszlai után újabb magyar válogatott szerződött a Premier League-be
Hivatalos: Szoboszlai után újabb magyar válogatott szerződött a Premier League-be

Az elmúlt napokban megjelent híreket igazolva Kerkez Milos az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Bournemouth-hoz szerződött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton
2025. július 31., csütörtök

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem
2025. július 31., csütörtök

Jubileumi Forma-1-es Magyar Nagydíj a megújult Hungaroringen

Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.

Jubileumi Forma-1-es Magyar Nagydíj a megújult Hungaroringen
2025. július 31., csütörtök

Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért

Történelmi futballnapra ébredt Kolozsvár, hiszen két legkedveltebb focicsapata egyszerre játszik „hazai” pályán a továbbjutásért nemzetközi porondon.

Futballkincses város: két kolozsvári csapat küzd „otthon” az európai továbbjutásért
2025. július 31., csütörtök

Popovici megszerezte második aranyát, Kós Hubert bronzérmes a világbajnokságon

Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján. Nem sokkal utána David Popovici megszerezte második aranyérmét a tornán.

Popovici megszerezte második aranyát, Kós Hubert bronzérmes a világbajnokságon
2025. július 31., csütörtök

BL-selejtező: Nyögvenyelősen, de legyőzte örmény ellenfelét a Ferencváros, az FCSB-t észak-macedón ellenfél ejtette ki

A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább.

BL-selejtező: Nyögvenyelősen, de legyőzte örmény ellenfelét a Ferencváros, az FCSB-t észak-macedón ellenfél ejtette ki
2025. július 30., szerda

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon

A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a női kardcsapat bronzérmet nyert szerdán a tbiliszi vívó-világbajnokságon.

Ezüstérmesek a férfi párbajtőrözők, bronzérmet szereztek a női kardvívók a világbajnokságon
2025. július 30., szerda

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja

Pókcsípés miatt nem tudott medencébe szállni a szingapúri vizes világbajnokságon Fángli Henrietta.

Pókcsípés miatt a medence helyett kórházba került az úszó vb-n a magyar válogatott marosvásárhelyi tagja
2025. július 29., kedd

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson

Aranyérmet szerzett David Popovici 200 méter gyorsúszásban kedden a szingapúri vizes világbajnokságon.

David Popovici világbajnoki aranyat úszott 200 gyorson
2025. július 28., hétfő

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon

Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. A fiatal román csapat tagjai a dobogó harmadik fokára álltak fel a tornán.

Magyar ezüst, román bronz született a vívó-világbajnokságon