Tizenkét úszó Schmitt Pál mellett

Tovább folyik a Schmitt Pál MOB-elnök leváltása körüli botrány, miután tegnap tizenkét egykori és jelenlegi kiváló úszó juttatta el közleményét az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnökségéhez, melyben kiállnak Schmitt Pál mellett.

Gazda Árpád

2006. augusztus 22., 00:002006. augusztus 22., 00:00

A Magyar Olimpiai Bizottság elnökének leváltásáért július 12-én kezdődött aláírásgyűjtés, a fideszes színekben európai parlamenti képviselő Schmitt politikai tevékenységére hivatkozva. Augusztus 7-én rendkívüli elnökségi ülést tartott a MOB, a megbeszélésről ellentmondó információk láttak napvilágot. Az egyik verzió szerint Schmitt Pál december 9-éig, az évi rendes közgyűlésig dönthet a jövőjéről, a másik változat úgy szól, hogy a MOB első embere írásban megígérte, a tanácskozás előtt távozik posztjáról, az időpontot azonban ő jelöli ki. A tagok egy része rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte szeptember 2-ára, ehhez 55 MOB-tag aláírása szükséges.
A Schmitt mellett kiálló sportolók – köztük Egerszegi Krisztina, Batházy István, Czene Attila, Darnyi Tamás, Hargitay András, Risztov Éva, Rózsa Norbert vagy Szabó József – szerint a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál tizenhét éve politikamentesen vezeti a mozgalmat. Az úszók fellépése azért is érdekes, mert éppen az úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás az egyik fő szószólója Schmitt leváltásának. „A nem MOB-tag bajnokok mozgósítását nem tartom szerencsésnek. Íratlan szabály: ők közkincsek” – mondta Gyárfás. Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában