Fotó: A szerző felvétele
2010. december 17., 09:402010. december 17., 09:40
– Mennyire elégedett a klubvezetés a 18 forduló alatt begyűjtött 20 ponttal?
– Nagyjából azok vagyunk, mert teljesítettük célkitűzésünket. A bajnokság elején azt mondtam, hogy amennyiben az ősszel sikerül 20 pontot szereznünk, elkerüljük a kiesési zónát. Hogy ez a 20 pont végül nem 17, hanem 18 meccs alatt jött össze, hát istenem, nem a világ vége. Ehhez viszont a játékvezetők is jócskán hozzájárultak.
– Tévedéseikkel vagy esetleg szándékos csalásaikkal?
– Azt, hogy a bukaresti Alexandru Tudor három játékosunkat állította ki a Steaua elleni mérkőzésen, a Temesvártól egy lesből kapott góllal kaptunk ki, Galacon egy kitalált 11-esből szenvedtünk vereséget, Ploieşti-en, az Astra ellen nem adtak meg egy szabályos gólt, amivel győzhettünk volna, Buzăuban, a Brăneşti-tel vívott mérkőzésen egy képzelt lest intett be a partjelző, nem lehet egyszerű tévedésnek nevezni. Mindezt nem én, a magam szubjektivitásával állítom, hanem ezt a szakemberek mondták el különböző tévéműsorokban végzett elemzések alapján. Ha összeszámoljuk, kiderül, hogy a bírók összesen 7 ponttól fosztottak meg. Ha abból csak kettő megvolna, ma nem a 13., hanem a 9. helyről várnánk a folytatást.
A marosvásárhelyi szurkolók honlapján megjelent „tisztogatási listán” többek között Caparco, Pop, Popete, Bălău, Donadoni, Cordoş, Biţiş, Onicaş, Casquero, Târnăvean, Vancea és Roman szerepel azok közül, akik az ősz folyamán több mérkőzésen akár kezdőemberként is megjelentek a csapatban. A honlap értesülése szerint már most biztosra vehető Balauru, az FC Snagov kapusának leigazolása. Továbbá tárgyalások folynak a csapatukból az ősz folyamán kiszorult Ioan Merával (FC Temesvár) és Ionel Dănciulescuval (Dinamo). |
– Ön szerint az, hogy a 13. helyen tanyáznak és nem valahol az utolsók között, a menet közben érkezett Ioan Ovidiu Sabău vezetőedzőnek köszönhető?
– Határozottan. Amióta sikerült leszerződtetnünk, a csapat felszállóágon van. Ez meglátszott a játék képén is, érzékelhető a focisták mentalitásán is.
– A tréner mégis meg akar válni a fél kerettől. Egészen pontosan egy 15-ös listát készített el azokkal, akikre januártól nem számít.
– Be kell látnunk, hogy a 35-ös keret, az túl nagy, ráadásul a nyáron vagy a bajnoki idény közben leigazoltak közül sokan várakozás alatt teljesítettek.
– Kiktől szándékoznak megválni?
– Neveket nem szeretnék mondani, ez az edző hatásköre. De ő is csak január elején hozza nyilvánosságra. Viszont lehetett látni, kikre számít, és kiket mellőz. A listát csak azok után véglegesítjük, miután kiderül, hogy kiket sikerül Marosvásárhelyre szerződtetni.
– Kiket szeretnének?
– Mindenekelőtt egy gólerős csatárra gondoltunk, de szükségünk van legalább egy középpályásra, egy védőre és egy kapusra is. Ezúttal viszont jobban odafigyelünk a leigazolásokra.
– Az őszi meccseken a csatársor mintha nem is létezett volna, Vancea és Târnăvean révén összesen 2 gólt szerzett.
– Itt voltak a legnagyobb gondok. Sajnos a Kolozsvári CFR két egykori, jó képességű csatára, Didy és Veljovics többet volt sérült, mint egészséges. Az edzésből való kiesés mindkettőjük játékára rányomta a bélyegét. Mások viszont egészségesek voltak, de nem nőttek fel az első osztály színvonalához.
– A jelenlegi helyzetben, miszerint két pont választja el a csapatot a kiesési zónától, sikerül elkerülni a Liga 1-től való kényszerbúcsút?
– Ugyanakkor egy pont választ el a 9. helytől. De visszatérve a kérdésre, meggyőződésem, hogy nem lesznek gondjaink. Az ősszel bejött a húsz pont, a tavasszal, amikor már nem a Steaua, nem a Dinamo, nem a Rapid és nem a Temesvár látogat Vásárhelyre, talán az itthoni pontszerzés is jobban fog menni. Én további 20-22 pontra számítok, s azt nagyon jól tudom, hogy 40-42 ponttal nem lehet kiesni. Az edző névjegye számomra garancia.
– Akkor is, ha már szóba hozták a CFR-rel?
– Ez kitaláció, Sabău nem megy a CFR-hez, ezt megmondta ő is, Pászkány is. Neki egy hosszú távú terve van, ő csapatot jött építeni Marosvásárhelyre, olyant, amellyel három év múlva valamelyik nemzetközi kupában játszhatunk.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.