Pozitívként értékelte lapunknak a decemberi, magyar–horvát közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő tanítványai teljesítményét Gheorghe Tadici, Románia női kézilabda-válogatottjának szövetségi kapitánya.
2014. október 14., 15:382014. október 14., 15:38
A napokban lejátszott barátságos mérkőzések közül csak egyet sikerült megnyerniük – azt az „első számú” keret „húzta be” Oroszország legjobbjaival szemben –, míg Debrecenben kikaptak a házigazda Magyarországtól, Nagyváradon pedig a tartalékos gárda két meccsen alulmaradt az oroszokkal szemben.
A szakember szerint ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor a pályán látottak optimizmussal töltötték el. „Nyilván még akad, amit ki kell javítanunk a kontinensviadalig, de különösen elégedett vagyok a lányok hozzáállásával, amely jó irányba változott. Látszik rajtuk, hogy valóban csapattagok akarnak lenni” – mutatott rá Tadici. Bár a keménymag részt vett a csapatösszetartón, amíg a sérült játékosok nem épülnek fel, nem tudja véglegesíteni keretét.
„A sérülések miatt van a legtöbb gondunk. A bajnokság nagyon igénybe veszi őket, hiszen egy hónap alatt 8-9 mérkőzést is játszottak, és most újabb megterhelő hetek várnak rájuk. A Nagybányai HCM-nek még a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelnie kell. Sok olyan játékos van, aki a hazai pontvadászatban szerepelni tud, de csak néhányan képesek arra, hogy a válogatottban felvegyék a harcot olyan kaliberű csapatokkal, mint a magyarok vagy az oroszok” – mutatott rá Tadici.
Emiatt is aggódik a román élvonalba korlátlanul beáramló idegenlégiósok számának elszaporodása miatt. Meglátása ugyanis, hogy ez nagyon leszűkíti a válogatás lehetőségeit, és ha egyelőre még nem is okoz problémát, pár év múlva már a válogatott kárára válhat.
A bal oldalon még bizonytalan csapat a legjobb nyolc közé jutást célozza meg az idei, december 7–21. között megrendezendő Eb-n, de hosszabb távon a riói nyári olimpián való részvétel az elvárás.
„Megjelentek olyan országok is a kézilabdaversenyeken, mint Lengyelország vagy Szlovákia, akik korábban ritkán vettek részt a nagy tornákon. Esett a színvonal az elmúlt 8-10 évhez viszonyítva, ugyanakkor még mindig van 8-10 válogatott, amely dobogóra esélyes úgy az Eb-n, mint a vb-n. Ezt a pillanatnyi forma fogja eldöntetni” – magyarázta Tadici, aki a magyar–horvát kontinensviadal előtt november végén játszik két felkészülési mérkőzést a németekkel, december elején pedig a szerbek ellen gyakorol.
Kikapott a Nagybányai Minaur
Egyelőre beigazolódni látszanak a szezonkezdet előtti jóslatok, hiszen a tavalyinál valóban kiegyensúlyozottabb a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság jelenlegi idénye. Miután a Székelyudvahelyi KC elszenvedte idei első vereségét a hétvégén, a listavezető Nagybányai Minaur is kikapott 26-23-ra Călărași-ban a 8. forduló hétfő esti zárómérkőzésén. Utóbbiak ugyan már másodjára kapnak ki a szezonban, de még mindig a táblázat élén állnak.
Az élmezőny: 1. Nagybánya (18 pont/8 mérkőzés), 2. Konstancai HCM (16/7), 3. Călărași (15/7), 4. Székelyudvarhely (14/7), 5. Bákó (14/8), 6. Bukaresti CSM (13/7).
Keddtől már a 9. forduló mérkőzéseit rendezik, a Steaua–Bákó találkozó (DigiSport, 16.45) nyitja a sort. A Konstanca–Temesvári Poli meccs szerdán lesz (DigiSport, 18.00), míg a többi összecsapás – köztük Székelyudvarhely–Suceava mérkőzés – szombatra marad. A Nagybányai HCM szabadnapos lesz.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.
Történelmi futballnapra ébredt Kolozsvár, hiszen két legkedveltebb focicsapata egyszerre játszik „hazai” pályán a továbbjutásért nemzetközi porondon.
Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján. Nem sokkal utána David Popovici megszerezte második aranyérmét a tornán.
A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább.
A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a női kardcsapat bronzérmet nyert szerdán a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
Pókcsípés miatt nem tudott medencébe szállni a szingapúri vizes világbajnokságon Fángli Henrietta.
Aranyérmet szerzett David Popovici 200 méter gyorsúszásban kedden a szingapúri vizes világbajnokságon.
szóljon hozzá!