Szezonrajt a palánk alatt – A váradiak és a steauások is megfosztanák trónjától a Kolozsvári U-BT-t

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Érdekes szezonra számít a címvédő Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapatát edző Mihai Silvășan az alapszakasz első fordulójával hétvégén elkezdődő élvonalbeli bajnokságban.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. október 06., 13:592017. október 06., 13:59

Csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy a Temesvári BC-től és a Craiovától számít meglepetésre, mert azzal tisztában van, hogy a Steaua és a Nagyváradi VSK erős kerettel és nagy elvárásokkal tervez trónfosztást. „A Nagyszebennel is számolni kell, tehát kiegyensúlyozott bajnokságra van kilátás.

Idézet
Szerintem a Dinamót kivéve bármely csapat képes lesz bárkit legyőzni”

– fogalmazott a korai Bajnokok Ligája-búcsú után bajnoki villámrajtot tervező szakember.

A hazai pontvadászatban címvédést célzó Szamos-parti együtteshez hasonlóan a váradiak, a szebeniek és a bukarestiek is kudarccal kezdték az európai kupasorozatok idei selejtezőit, mert amíg előbbi két csapat már kiesett az Európa Kupa első körében, addig a fővárosiak a második selejtezőszakasz szerdai, idegenbeli találkozóján gyűjtöttek tizenhat pontos hátrányt a Körmenddel szemben.

Ők egyébként egyenes ágon résztvevői lesznek a Román Kupa nyolcas döntőjének, ahová a héten még három csapat váltott jegyet: a Temesvári BC hazai veresége után idegenben 82:76-ra nyerve ejtette ki a Craiovát; a Pitești hazai kilencpontos előnye Marosvásárhelyen is kitartott a 73:72-es győzelemmel korai búcsúra kényszerülő Maros KK-val szemben; a Galac eközben kettős sikerrel lépett át a Dinamón. A Temesvári Timba–Iași párbajt két hét múlva pótolják, így őket tétmeccsen még nem lehetett látni.

A hétvégi 1. fordulóban lépnek először pályára, amikor is pénteken U-BT–Pitești, szombaton Galac–Maros KK, Craiova–Iași, Nagyvárad–Szeben, BC–Timba, vasárnap pedig Steaua–Dinamo meccsek lesznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában