Takács Tamara áldozatnak tekinti magát
Fotó: MTI
A nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) fellebbez doppingvétségért kapott eltiltása miatt Takács Tamara világ- és Európa-bajnok kajakozó.
2019. július 18., 20:332019. július 18., 20:33
2019. július 18., 21:122019. július 18., 21:12
A 22 éves versenyző ügye két hete került nyilvánosságra. Az élsportoló csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a tiltott szert, az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt a februárban, Tatán elvégzett vizsgálat mutatta ki a szervezetében. Az A- és a B-próba is pozitív lett.
A sportoló úgy fogalmazott, nagyon nehéz időszakban van, még mindig nem tudja felfogni, ami történt, pszichológushoz is jár. „A kajakozás az életem, a munkám, ez most hirtelen kettétört” – mondta, hozzátéve, hogy amióta a tavaszi, dél-afrikai edzőtáborban értesült a pozitív tesztről és hazautazott, nem ült hajóban.
Rövid monológjában felidézte, hogy tavaly elhagyta edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint, mert úgy érezte, elavultak a tréner módszerei, és nem fejlődik. Hozzátette: a szakember sokszor olyan szavakkal illette, amelyek emberileg és szakmailag is vállalhatatlanok voltak. Furcsállta, hogy egykori edzője doppingügye kirobbanása után úgy nyilatkozott, már télen is hirtelen erőnövekedést látott nála; szerinte ez nem igaz. Takács Tamara azt mondta, a kezdetektől együttműködött a Magyar Antidopping Csoporttal (MACS), és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen. Ez utóbbi lépése további vizsgálatokat vont magával, és ezek alapján kiderült, hogy a szer egy alkalommal került a szervezetébe, azaz nem rendszeres szedéssel.
A sztanozolollal kapcsolatban elmondta, hogy általában testépítők használják izomtömeg-növelésre, de nála nemhogy ez nem történt meg az érintett időszakban, hanem még kisebb izomtömeg-csökkenés is volt tapasztalható. Igazát bizonyítandó saját költségére elvégeztetett egy hazugságvizsgálatot, amely száz százalékig az ártatlanságát bizonyította. Bevizsgáltatták a táplálékkiegészítőit is, és az egyik doboz sztanozolollal volt szennyezett. „Biztos vagyok abban, hogy szándékosan mérgeztek meg. Jó lenne kideríteni, hogy ki mérgezi a sportolókat” – jelentette ki, utalva a kajakozó Dombvári Bence, a cselgáncsozó Ungvári Attila és az ausztrál, de szintén magyarországi felkészülése idején megbukott kajakos, Tate Smith esetére.
A sportolóra négyéves eltiltást szabtak ki, mint mondta, bízik a fellebbviteli bizottság támogató döntésében. Dányi Szilárd, a versenyző jogi képviselője az MTI kérdésére elmondta: várhatóan hétfőn adják be a lausanne-i székhelyű CAS-hoz a fellebbezést, de megjósolhatatlan, hogy mikor zárulhat le az eljárás. Hozzátette ugyanakkor: reményeik szerint még az idén. „A sztanozolol úgynevezett nem meghatározott doppingszer, ez egyben azt is jelenti, hogy a bizonyítás terhe a sportolón van” – fogalmazott az ügyvéd. Az elsőfokú eljárás lezajlott, a fellebbezésüket pedig három bizonyítékra alapozzák. „Az egyik ezek közül a poligráfos vizsgálat, a másik az, hogy a táplálékkiegészítő tartalmazta a szert, a harmadik pedig, hogy ez egy izomerő-gyarapító szer” – mondta Dányi Szilárd, aki szerint ha sikerrel járnak, akár két év alá is mehet az eltiltás.
Takács Tamara 2017-ben K-4 500 méteren világ-, K-1 és K-4 500 méteren pedig kontinensbajnok lett, tavaly pedig aranyérmet szerzett K-1 500 méteren az U23-as vb-n, valamint K-1 5000 méteren a felnőtt Eb-n.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
szóljon hozzá!