Răzvan Burleanu fölényes választási győzelme után is marad a megosztottság a romániai labdarúgásban

Răzvan Burleanu megválasztása után •  Fotó: FRF

Răzvan Burleanu megválasztása után

Fotó: FRF

Megosztotta a romániai labdarúgást a szövetség elnökválasztása, ahol az aranygeneráció képviselője helyett a kisebb klubok által támogatott Răzvan Burleanunak sikerült újráznia.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

Zátyi Tibor

2018. április 20., 09:592018. április 20., 09:59

Megosztotta a hazai labdarúgást Răzvan Burleanu újrázása a hazai sportági szövetség (FRF) elnöki tisztségében: a Kolozsvári CFR közleményben üdvözölte a szerdai választás eredményét, miközben az FCSB-nél megdöbbent csalódottsággal fogadták az aranygenerációt képviselő Ionuț Lupescu 168–78 szavazatarányú vereségét.

A fellegváriak álláspontja már korábban egyértelművé vált, amikor résztvettek a „Császár” Szamos-parti kampánylátogatásán – ahol a többi klub és egyesület képviselőivel találkozott –, most pedig leszögezték:

örülnek, hogy a régi-új elnök négyéves menedzsmentterve „zöld jelzést kapott”, és bíznak abban, hogy így a romániai labdarúgás a megkezdett úton halad tovább.

Ezzel szemben George Becali megtorlástól tart, amiért a vesztes félt támogatta, és bejelentette: az FCSB irányítását átruházta testvére fiára, Vasile Geambazira. „Visszavonulok. Nem fogadom el, hogy Burleanutól és az általa irányított bizottságoktól függjek” – jelentette be a ProX csatornáján. A piperai üzletember már korábban is beszélt arról, hogy kiszáll a labdarúgásból, papíron pedig már eddig is unokaöccsei és rokonai nevén szerepeltek a klub részvényei. Csütörtökön pedig már úgy fogalmazott, hogy amennyiben Burleanu leváltja az országos bírói testület elnökét, a görög Kirosz Vasszaraszt, és eltörli „zsarnoki” szabályait, akkor visszatér.

Az sem mellékes információ, hogy az FCSB-elnök Valeriu Argăsealát is újraválasztották az FRF végrehajtó bizottságába. Mellette a Chiajnai Concordia klubvezetője lett a másik Liga 1-es képviselő a Marius Burca (Liga 2), Marcel Ghergu (Liga 2), Florin Dăscălescu (Liga 3), Florin Spînu (Liga 3), Alin Cioban (női labdarúgás), Cătălin Cighir (gyermek- és utánpótlás klubok), Cristi Vornicu (teremlabdarúgás), Kirosz Vassarasz (a bírói testület elnöke), Emilian Hulubei (labdarúgók érdekképviselete) és Mihai Stoichiță (a technikai bizottság elnöke) alkotta testületben. Az FRF két alelnöke Gino Iorgulescu (a Hivatásos Labdarúgóliga elnöke) és Octavian Goga (a megyei futballegyesületek képviselője) lett.

A választások eredményéről kérdezve Csinta Samu, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK elnöke a Krónikának leszögezte: tudomásul veszik a többség döntését, és gratulálnak a régi-új elnöknek.

Megjegyezte, ők végig semlegesek voltak a kampány során, kis klubként arra törekszenek, hogy naggyá váljanak, és hatékonyan együttműködjenek a mindenkori FRF-vezetéssel. „Igyekszünk azon lenni, hogy a korrigálásra váró dolgokról ezután is elmondjuk a véleményünket – ahogyan eddig is tettük. Mi nem ítéljük meg olyan apokaliptikusan a helyzetet, mint a román sportsajtó. Az élet nem áll meg” – magyarázta a Krónikának. Hozzátette: az a benyomása, hogy Burleanu is egységre törekszik, de nyilván az „aranygeneráció” most sértve érzi magát, ezért nem valószínű, hogy képviselői a közeljövőben csatlakoznak hozzá.

•  Fotó: FRF Galéria

Fotó: FRF

Lupescu támogatói érthető csalódottsággal fogadták az eredményt. Dinu Gheorghe, az Astra, a Rapid, a Dinamo és a Marosvásárhelyi ASA volt klubelnöke szerint csak egy Gică Popescu vagy Cristian Chivu kaliberű személyiségnek van esélye Burleanut legyőzni, és csakis akkor, ha már holnaptól elkezdik a kampányt a következő választásokra. „Különben a történet újra meg fog ismétlődni, mert Burleanunak egy nagyon jól kidolgozott szavazógépezete van” – nyilatkozta a DigiSportnak.

A Hargita megyei klubok képviselői közül Mészáros Alpár, a Székelyudvarhelyi FC edzője is azon a véleményen van, hogy Lupescu későn kezdett el kampányolni, ugyanakkor szerinte

az elmúlt négy év alatt a szövetség sokat segítette a harmadosztályt, és onnan is kapta a legtöbb szavazatot.

„Ha betartják ígéretüket, akkor még nagyobbat tud fejlődni a Liga 3, hiszen a tervek szerint minden csapat anyagi támogatást kapna a szövetségtől a játékvezetői és megfigyelői díjakra, ez eddig példátlan a romániai fociban” – mondta. A Székelyudvarhelyi Vasas Femina elnöke, László Béla szerint is nagy hangsúlyt feketetett az FRF az alsóbb osztályú focira, és az adminisztráció is „jelesre vizsgázott” az elmúlt négy évben. „Burleanuék emberszámba vették a kis klubokat, tudván, hogy ha az alsó szinteken nincs munka, akkor nem lesz miből felfelé építkezni.

Idézet
Amikor nem volt választási év, akkor is segítettek kapuval, hálóval, labdával, mindennel, ami hozzátartozik a focihoz”

– összegzett László Béla.

A Székelyudvarhelyi FK teremlabdarúgó-csapatát edző Jakab Zoltánt ugyan meglepte Burleanu fölényes győzelme, ám Lupescu programját nem tartotta meggyőzőnek, a politika bevonása pedig szerinte visszaütött. „A romániai foci alsó szintjei döntötték el a választást, azok a csapatok, amelyek körében szimpátiát élvez Burleanu” – vonta le a következtetést.

A választás utóhangjai hevében hétvégén már újabb fordulót rendeznek az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság rájátszásában. A felsőházban Viitorul–FCSB (szombat, 20.45), Iași–Kolozsvári CFR (vasárnap, 20.45) és Giurgiui Astra–Craiova (hétfő, 20.45) párosítás szerint játszanak a hatodik etapban, míg az alsóházban Dinamo–Temesvári ACS Poli (péntek, 20.45), Chiajna–Voluntari (szombat, 18.00), Bukaresti Juventus–Medgyesi Gaz Metan (vasárnap, 18.00) és Botoșani–Sepsi OSK (hétfő, 18.00) meccsek szerepelnek műsoron.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában