A vendégei által az utolsó másodpercben értékesített büntető miatt veszített pontot a Dinamo a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, a 26-26-ra végződött, Besiktas elleni összecsapáson.
2016. október 10., 16:552016. október 10., 16:55
A D csoport vasárnap esti meccsét nem kezdte túl biztatóan a bukaresti együttes, mert az első félidőben többnyire csak futott az eredmény után. A szünet után már öt gól különbségre is meglépett a török bajnok, ám Eliodor Voica edzőnek sikerült rendeznie soraikat és nem csak a hátrányt dolgozták le, hanem a vezetést is átvették a véghajrára. Az utolsó pillanatokban viszont Allahkaram szabálytalankodásáért a bírók befújták a 7 méterest, amelyet Vrazalic értékesített.
A Dinamo szakvezetője elismerte, hogy nem voltak csúcsformában, a fontos momentumokban pedig gyakran hibáztak, ám pár másodpercig még így is a markukban volt a győzelem. „A vége legyen lecke a számunkra\" – tette hozzá. A hatos harmadik fordulójának többi házigazdája nem hibázott – Nantes–Braga ABC 35-33, Motor Zaporozsje 34-28 –, ezért az összetettben Nantes (5 pont), Dinamo (4), Zaporozsje (3), Besiktas (3), Braga (2), Holstebro (1) a sorrend.
A kiemelt csapatok nyolcasaiban a Szegednek is a hajrában pecsételődött meg a sorsa: hazai környezetben végül 29-27-re kikapott az összetettben százszázalékos teljesítménnyel élen álló Kielcétől. A B csoport összetettjének második helyén a Vardar ugyancsak a maximális 6 pontnál tart, míg a némeg Rhein-Neckar Löwen a magyar együtteshez hasonlóan egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség után három ponttal osztozik a 3. és a 4. helyen. A Veszprém 28-28-as döntetlent játszott a Wisla Plock vendégeként, ezért az A csoportban a Barcelona (6 pont) és a PSG (4) mögött 4 ponttal a harmadik helyen áll.
A Bukaresti CSM az EHF-kupa második selejtezőkörében 29-23 arányú hazai győzelemmel kezdett a Zamet ellen, kedden pedig már a hazai élvonalbeli bajnokságban lép pályára a Székelyudvarhelyi KC vendégeként (17 óra, DigiSport, DolceSport). A 8. forduló szerdán folytatódik majd, többek között Dél-Dobrudzsa–Dinamo rangadóval (18.30, Digi, Dolce). A női élvonalbeli bajnokság hatodik fordulója szintén kedden kezdődik a Brăila–Zilah mérkőzéssel (18.45, Digi, Dolce), szerdán pedig Kolozsvári U–Bukaresti CSM (17, Digi, Dolce) és Brassó–CSM Roman összecsapások lesznek.
Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.
A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.
Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.
Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.
Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.
Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.
Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.
Cristiano Ronaldo portugál futballsztár harmadik egymást követő évben, és pályafutása során ötödik alkalommal vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak Forbes-listáját. A top 50-ben nincs nő.
A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
szóljon hozzá!