Románia pengeélen táncolva verte Fehéroroszországot az Eb-selejtezőkben
Törökvész Magyarországon
• Labdarúgás
Második hazai találkozóját is elveszítette a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőkben, míg Románia, nehéz perceket megélve, de végül két góllal legyőzte Bukarestben Fehéroroszországot.
Bozsik Péter csapata a második játékrész első felében tudta csak tartani a lépést Törökország legjobbjaival, ám akkor sem sikerült góllal válaszolni Tuncay találatára. Gera szabadrúgásból lőtt kapufáján kívül alig akadt említésre való magyar helyzet, a törökök nem sziporkázva, de megérdemelten tértek haza három ponttal. „Nem volt igazán reális esélyünk a kijutásra, s ezt két hazai vereségünk sem növelte” – jelentette ki a magyar szövetségi kapitány, aki ismét azt nehezményezte, hogy nem sikerült megvalósítani az eltervezett rövid passzokra épülő játékot. A magyar válogatott szerdán Málta ellen javíthat.
Románia nemzeti tizenegyének játékán is van még javítanivaló, ugyanis ismét felidézte a Bulgária elleni összecsapás azon pillanatait, amikor a vendégek kétgólos hátrányból percek alatt kiegyenlítettek. Mutu és Marica hamar betalált, ám újabb román gól helyett szépítettek a vendégek, és több lehetőségük is adódott az egyenlítésre, Goian bravúrja azonban ezúttal mindenkit megnyugtatott. „Teljesítettük feladatunkat, begyűjtöttük a három pontot. Bőven akadnak még gondok, de játékunk fejlődést mutat, most már bárkinek meggyűlhet velünk a baja” – nyilatkozta Victor Piţurcă, a románok szövetségi kapitánya. Európa-bajnoki selejtezők, C csoport: Magyarország–Törökország 0-1 (Tuncay 39.), Moldova– Bosznia-Hercegovina 2-2, Görögország–Norvégia 1-0. A csoport állása: 1. Görögország 6 pont/ 2 mérkőzés (2-0), 2. Norvégia 6/3 (6-2), 3. Törökország 6/2 (3-0), 4. Bosznia-Hercegovina 4/3, 5. Magyarország 3/3, 6. Moldova 1/3, 7. Málta 0/2. G csoport: Románia–Fehéroroszország 3-1 (Mutu 8., Marica 10., Goian 76., ill. Kornilenko 20.), Bulgária–Hollandia 1-1, Szlovénia–Luxemburg 2-0. A csoport állása: 1. Románia 7/3 (7-3), 2. Hollandia 7/3 (5-1), 3. Bulgária 5/3, 4. Szlovénia 3/2, 5. Fehéroroszország 1/3 (3-5), 6. Albánia 1/2 (2-4), 7. Luxemburg 0/2.
További mérkőzések, A csoport: Szerbia–Belgium 1-0, Portugália–Azerbajdzsán 3-0, Kazahsztán–Lengyelország 0-1, Örményország–Finnország 0-0. A csoport állása: 1. Szerbia 7 pont/3 mérkőzés, 2. Finnország 5/3, 3. Portugália 4/2 (4-1), 4. Belgium 4/3 (1-1), 5. Lengyelország 4/3 (3-4), 6. Kazahsztán 2/3, 7. Örményország 1/2 (0-1), 8. Azerbajdzsán 1/3 (1-5). B csoport: Feröer-szigetek–Litvánia 0-1, Skócia–Franciaország 1-0, Olaszország–Ukrajna 2-0. A csoport állása: 1. Skócia 9/3, 2. Franciaország 6/3, 3. Olaszország 4/3 (4-4), 4. Litvánia 4/3 (3-3), 5. Ukrajna 3/2 (3-4), 6. Grúzia 3/3 (8-6), 7. Feröer-szigetek 0/3. D csoport: Wales–Szlovákia 1-5, Csehország–San Marino 7-0, Ciprus–Írország 5-2. A csoport állása: 1. Csehország 9/3, 2. Németország 6/2 (14-0), 3. Szlovákia 6/3 (11-5), 4. Ciprus 3/2, 5. Írország 0/2 (2-6), 6. Wales 0/2 (2-7), 7. San Marino 0/2 (0-20). E csoport: Oroszország–Izrael 1-1, Anglia–Macedónia 0-0, Horvátország–Andorra 7-0. A csoport állása: 1. Anglia 7/3 (6-0), 2. Izrael 7/3 (6-2), 3. Horvátország 4/2 (7-0), 4. Macedónia 4/3 (1-1), 5. Oroszország 2/2 (1-1), 6. Észtország 0/2 (0-2), 7. Andorra 0/3 (1-16). F csoport: Dánia–Észak-Írország 0-0, Lettország–Izland 4-0, Svédország–Spanyolország 2-0. A csoport állása: 1. Svédország 9/3, 2. Dánia 4/2 (2-0), 3. Észak-Írország 4/3 (3-5), 4. Lettország 3/2 (4-1), 5. Spanyolország 3/3 (6-5), 6. Izland 3/3 (3-6), 7. Liechtenstein 0/2.
--------
Hirdetés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.