Reformokat akar a labdarúgó-szövetség

Reformokat akar a labdarúgó-szövetség

Fiskális kedvezmények, szakképzések és utánpótlás-nevelés – többek között ettől remél átütő változást a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a 2015–2020-as időszakra vonatkozó stratégiája alapján. 

Krónika

2015. március 01., 19:392015. március 01., 19:39

A Mediafax birtokába jutott tervezet „ambiciózus, de realista” célkitűzésnek tartja, hogy a labdarúgó-válogatott kvalifikáljon a soron következő három nemzetközi tornára – 2017-es Európa-bajnokságra, a 2018-as világbajnokságra, illetve a 2020-as kontinensviadalra –, mint ahogyan arra is lát esélyt, hogy az elkövetkező öt évben növeljék a labdarúgással foglalkozók számát, és fejleszteni tudják a sportágat úgy a férfiak, mint a nők és a teremlabdarúgók mezőnyében. 

Amint arról korábban már beszámoltunk, Răzvan Burleanu, az FRF elnöke aggodalmának adott hangot a klubok egyre általánosabbá váló gazdasági válsága kapcsán, amelyre megoldásként az UEFA által is gyakorolt pénzügyi fair play bevezetését javasolta. Ezen elgondolás a stratégia-tervezetben is szerepel, kiegészítve azzal az elképzeléssel, amely szerint létrehoznának egy országos oktató- és kutató központot, amely az adminisztratív tevékenységet végzők szakképzését szolgálná.

A pénzügyi helyzet orvoslására adó- valamint sport-törvénymódosítást is javasolnak, hogy azáltal kedvezményeket biztosítsanak az egyesületeknek és az azokat támogató vállalatoknak.
Ami a sportág gyakorlati fejlődését illeti, azt edzőképzésekkel és az utánpótlás-rendszer kibővítésével szeretnék elérni. Külön bajnokságot szerveznének például a vidéki gyermekek és az egyetemisták számára, remélve, hogy ezáltal kibővülhet a hivatásos pontvadászatokban érdekelt együttesek válogatási köre.

Burleanu ugyanis épp a napokban mutatott rá arra, hogy a labdarúgást gyakorolók számra Romániában 2,2 százalékkal elmaradt az európai uniós 2,7 százalékos átlagtól. Az FRF stratégiája kitér a labdarúgás kultúrájának és megítélésének a fontosságára is. Ennek kapcsán többek között egy futballmúzeumot terveznek, és hamarosan elindítanák azt a zártkörű online platformot, ahol az érintett játékosok, bírók vagy edzők név nélkül feljelenthetik a korrupciós eseteket.

Érdekesség különben, hogy a Mediafax birtokába jutott dokumentumban felsoroltak néhány pontban hasonlítanak arra a stratégiára, amellyel tavaly az azóta adócsalás miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt legendás labdarúgó, Gheorghe Popescu kampányolt az FRF elnöki tisztségéért. A romániai „aranycsapatként” emleget válogatott egykori tagja is az utánpótlás-nevelésben és biztos pénzügyi hálózatban látta a megoldást.

Romániában, mint ismert, jelenleg hat élvonalbeli klub áll csődvédelmi eljárás alatt – a Kolozsvári CFR, a Kolozsvári U, a Dinamo, a Rapid, a Ploieşti-i Petrolul és a Galaci Oţelul –, a tíz évvel ezelőtt még három, egyenként 16 csapatos szériákban rendezett Liga 2-t pedig az idei szezonban két szériában, a visszalépések miatt összesen 21 csapat részvételével rendezik.

Az FRF 2015–2020-as időszakára vonatkozó stratégiájáról a március 30-ai közgyűlésen szavaznak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 05., vasárnap

Galló a feljutás után: le a kalappal a mester előtt – Sofron: csodálatos átélni a történelmi sikert

Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.

 

Galló a feljutás után: le a kalappal a mester előtt – Sofron: csodálatos átélni a történelmi sikert
2024. május 04., szombat

Legyőzte a szlovénokat, feljutott a magyar hokiválogatott az elitkörbe

A magyar jégkorong-válogatott végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége előtt ütött Papp Kristóf góllal 2-1-re legyőzte a szlovén együttest a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szombati zárásán.

Legyőzte a szlovénokat, feljutott a magyar hokiválogatott az elitkörbe
2024. május 04., szombat

Kikapott, de ettől még a legjobb négy közé jutott a Győr a női kézilabda BL-ben

Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

Kikapott, de ettől még a legjobb négy közé jutott a Győr a női kézilabda BL-ben
2024. május 04., szombat

Hoki vb: Japánt is legyőzte a székely légióval felálló román válogatott, még fel is juthatnak – Győzelmi kényszerben a magyarok

A 17 erdélyi magyarral felálló romániai jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton, és életben tartotta feljutási esélyeit.

Hoki vb: Japánt is legyőzte a székely légióval felálló román válogatott, még fel is juthatnak – Győzelmi kényszerben a magyarok
2024. május 04., szombat

Gyalázták a magyarokat Hagi csapatának szurkolói a Sepsi OSK elleni meccsen

Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a konstancai futballaréna a házigazda Farul és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK péntek esti, a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában játszott összecsapásán.

Gyalázták a magyarokat Hagi csapatának szurkolói a Sepsi OSK elleni meccsen
2024. május 03., péntek

Győzött és kiharcolta bennmaradását Románia székelyekre épülő hokiválogatottja

Románia jégkorong-válogatottja az 56. percben ütött emberhátrányos góllal 3-2-re verte pénteken a dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában.

Győzött és kiharcolta bennmaradását Románia székelyekre épülő hokiválogatottja
2024. május 03., péntek

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” – Alapításának 125. évfordulóját ünnepelte az FTC

Nagyszabású ünnepséggel emlékezett pénteken a Ferencvárosi Torna Club (FTC) arra, hogy 125 évvel ezelőtt ezen a napon alapították meg az ország legnépszerűbb sportegyesületét.

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” – Alapításának 125. évfordulóját ünnepelte az FTC
2024. május 03., péntek

Fájlalja a Románia elleni vereséget a magyar válogatott székely hokisa, de az olaszok ellen új erőt adna a csapatnak

Az eltiltásából visszatérő Sofron István, a magyar jégkorong-válogatott alapembere szeretne erőt adni társainak az olaszok elleni ma (péntek) esti és a szlovénok elleni szombati mérkőzésre a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.

 

Fájlalja a Románia elleni vereséget a magyar válogatott székely hokisa, de az olaszok ellen új erőt adna a csapatnak
2024. május 02., csütörtök

A magyar jégkorongszövetség cáfolja a sajtóhírt, miszerint Kiss Dávid irányítaná a válogatottat a hátralevő két vb-meccsen

Bóta Márton, a magyar férfi jégkorong-válogatott sajtófőnöke csütörtök este cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a bolzanói divízió I/A-világbajnokság hátralévő két mérkőzésén nem Don MacAdam látja el a szövetségi kapitányi teendőket.

A magyar jégkorongszövetség cáfolja a sajtóhírt, miszerint Kiss Dávid irányítaná a válogatottat a hátralevő két vb-meccsen
2024. május 02., csütörtök

Bocsánatkéréssel folytatódott a magyar hokibotrány – Galló: ígérem, mindent megteszünk a csapat sikeréért

Közösségi oldalán, a nyilvánosság előtt kért bocsánatot Galló Vilmos, a magyar jégkorong-válogatott csatára csütörtökön, amiért előző nap bohócnak nevezte Don MacAdam szövetségi kapitányt.

Bocsánatkéréssel folytatódott a magyar hokibotrány – Galló: ígérem, mindent megteszünk a csapat sikeréért