Az MLSZ szerdán, nem sokkal éjfél előtt kiadott közleményében úgy fogalmaz: az MLSZ döntéséről van szó, azaz nem állították, hogy az UEFA engedélyezte, vagy konkrétan tiltotta a drapéria bevitelét.
A közlemény szerint az MLSZ korábban – Csányi Sándor elnök ígéretének megfelelően – tisztázó kérdést tett fel az ügyben érdekelt nemzetközi szervezeteknek. Az UEFA és a FARE – az európai szövetség diszkriminációellenes csoportja – írásos állásfoglalását értékelve és a helyzetet mérlegelve az MLSZ azt a döntést hozta, hogy az egyértelmű vagy rejtett szövegek és szimbólumok nélküli történelmi Magyarország térkép megalapozottan nem képezi fegyelmi eljárás tárgyát, ezért engedélyezi a szövetség feltételeinek megfelelő drapéria bevitelét.
A fentebb írtakról az MLSZ állítása szerint március 20-án „részletes és pontos tájékoztatást adott: azonban sajnálatosan a helyzetet néhány esetben félreértették, félremagyarázták. A sajtóban megjelent bizonytalanságok és félreértések miatt tartjuk fontosnak megismételni, megerősíteni és rövid magyarázattal kiegészíteni a korábbi közleményünket”.
„Megismételjük tehát, hogy az MLSZ döntéséről van szó, azaz nem állítottuk és most sem állítjuk, hogy az UEFA engedélyezte, vagy konkrétan tiltotta a drapéria bevitelét.
Kijelentettük és most is kijelentjük, hogy mindkét szervezet (és az MLSZ is) továbbra is elítéli a diszkrimináció minden formáját és harcolni fog a rasszista, kirekesztő vagy politikai üzenetekkel szemben. Ugyanakkor az MLSZ a két szervezet írásos nyilatkozata ismeretében úgy ítéli meg, hogy a szövetség álláspontját a szervezetek érdemben nem vitatták és nem cáfolták, ezért a szövetség az általa előírt feltételeknek megfelelő drapériát beengedi a stadionba a következő két mérkőzésre, azzal a meggyőződéssel, hogy a fegyelmi vétséget eredményező egyértelmű vagy rejtett üzenetek kizárása esetén nem lesz megalapozott fegyelmi eljárás a kizárólag a térképet ábrázoló drapériák kihelyezésével kapcsolatosan.
Úgy gondoljuk, hogy a fentiek egyértelműek, megalapozottak és szabálykövetőek, és a FARE, az UEFA és az MLSZ is megfelelő körültekintéssel állt hozzá a kérdéshez. Ismereteink szerint egyedül a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) értelmezte saját szemszögéből egyoldalúan és vélhetően korlátozott információk birtokában a tényeket, és támadta meg indokolatlanul az MLSZ döntését.
Az MLSZ a maga oldaláról a román szövetséggel való együttműködését korrektnek tekinti, és a jövőben is törekszünk a jó viszony megőrzésére, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kérdésbe való beavatkozása illetéktelen és megalapozatlan.
Éppen ezért levélben tájékoztattuk a társszervezetet, hogy jelen esetben nem a román szövetség kompetenciájába tartozik az MLSZ által meghozott döntés megítélése és kommunikációja.
Végezetül megerősítjük: az MLSZ a két nemzetközi szervezet megfontolt és körültekintő nyilatkozatát értékelve, saját hatáskörben hozta meg a felelős döntést, amellyel a számos országban élő többszázezres magyar szurkolói közösség egysége előtti tiszteletet kívánja kifejezni: a rasszista és kirekesztő üzenetet nem tartalmazó drapériákat beengedjük a stadionba” – áll a magyar szövetség közleményében.
A továbbiakban idéznek a FARE MLSZ-hez eljuttatott leveléből, melyben a szervezet vezetője egyértelműen megerősíti a magyar álláspontot:
a történelmi Magyarország térkép önmagában nem diszkriminatív szimbólum, viszont más, idegengyűlölőnek vagy ultranacionalistának minősíthető, Magyarország szomszédainak nemzetközileg elfogadott határait kétségbe vonó jelképek, illetve rigmusok vagy magatartás kíséretében már azt eredményezi, hogy jelentést tesznek a molinó miatt.
Mint arról beszámoltunk, az MLSZ keddi közleményében arról írt, hogy az UEFA és a FARE az MLSZ érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, ugyanakkor a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik.
Az MLSZ azt a tájékoztatást adta, hogy a két szervezet továbbra is harcol a kirekesztés, ezen belül a rasszizmus ellen, ezért az ilyen üzenetet hordozó transzparenseket ezután is büntetni fogja, ugyanakkor jelentős előrelépésnek tekinti, hogy a kizárólag a történelmi Magyarország térképét és a magyar nemzeti színeket tartalmazó molinó önmagában nem minősül fegyelmi vétségnek.
„Az egyeztetések eredményeképpen a történelmi Magyarország tiszteletét és a határon túli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezni fogja” – szerepel az állásfoglalásban,
amelyből kiderült, hogy ehhez négy feltételnek kell megfelelni: kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem, csak piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta, a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt, illetve a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.
„Ha a fentiek szerint engedélyezett drapériára a kihelyezésekor bármilyen módon rasszista vagy politikai üzenet kerül, illetve a drapériához bármilyen rasszista vagy politikai üzenet kapcsolódik, akkor az fegyelmi eljárást von maga után, és ezzel a szurkolóink maguknak, szurkolótársaiknak, a csapatnak és a magyar labdarúgás megítélésének ártanak” – szögezte le az MLSZ.
Egyébként a román külügyminisztérium és Dan Cărbunaru román kormányszóvivő azzal hárította el a román újságíróknak az MLSZ történelmi Magyarországot ábrázoló molinókról szóló döntésével kapcsolatos érdeklődését, hogy – „UEFA-engedély” híján – nincs miért állást foglalniuk, a „politikát nem kell összekeverni a sporttal”.
Mint megírtuk, az MLSZ keddi közleménye jelentős felzúdulást váltott ki Romániában.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.