2011. szeptember 15., 08:492011. szeptember 15., 08:49
Ahogy arról már beszámoltunk, kedden a női váltó is a dobogó felső fokára állhatott, így két első, három második és egy harmadik helyezéssel végül a magyarok szerepeltek a legeredményesebben. A magyar férfitrió az oroszok mögött a második helyen állt a vívást követően, és az úszásban is tartotta a lépést a győzelemre leginkább esélyes alakulattal. A nagyon jól tempózó kínaiak a lovaglás előtt bejöttek a második helyre az oroszok és a magyarok közé, de utóbbiak a harmadik számot követően már az élen álltak, és ezt a pozíciójukat a lövészetekkel megszakított futásban is megőrizték. Az idei, angliai Európa-bajnokság után tehát ismét a dobogó legfelső fokára állhatott fel a férfiváltó – csak annyi a különbség, hogy az Eb-n Demeter Bence szerepelt Tibolya helyett. „Nem gondoltam, hogy ilyen simán nyerünk, mert az oroszok a legerősebb csapatukkal álltak fel – mondta Tibolya Péter. – Az egyéni verseny első, második és negyedik helyezettjével indultak, de a lovaglást elbukták. Bevallom, az utolsó két szám előtt nagyon izgultam. Gyerekkorom óta együtt vagyok ezekkel a fiúkkal, nagyon hiszek bennük. Amikor valakinek gyengébben ment, a másik kihúzta a bajból, s ettől csapat a csapat.”
Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.
A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.
Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.
Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.
Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.
Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.
Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.
Cristiano Ronaldo portugál futballsztár harmadik egymást követő évben, és pályafutása során ötödik alkalommal vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak Forbes-listáját. A top 50-ben nincs nő.
A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.