Fotó: Kristó Róbert
Az elmúlt hét végén Csíkszeredába látogatott Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, aki Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterrel elsősorban a két településnek a sport területén elképzelt kapcsolatairól beszélt.
2014. július 28., 15:462014. július 28., 15:46
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett kis küldöttség a tárgyalást megelőzően ajándékot adott át Csíkszereda polgármesterének, Ráduly Róbertnek: egy rend piros színű felszerelést.
A mezek hátán a Székelyföldi Akadémia felirat olvasható, elöl pedig Tusnádfürdő és Nyíregyháza, arra emlékeztetve, hogy a nyíregyháziak részt vettek a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.
„Nyíregyházáról hoztunk a Székelyföldi Akadémiának egy mezgarnitúrát, hogy még jobban, sikeresebben játsszanak, és érezzék a kötődést az anyaországhoz. És természetesen nagy szeretettel várjuk a csíkiakat, a székelyföldi labdarúgókat Nyíregyházára” – fogalmazott Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.
Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere elmondta, nyíregyházi barátaik a Tusványos apropóján látogattak el a Székelyföldre: „Ezt az alkalmat arra is kihasználták, hogy egy rendkívül rangos ajándékkal lepjék meg az egyéves, FK Csíkszereda név alatt működő Székelyföldi Labdarúgó-akadémiát. Nagyon hálásak vagyunk ezért, mind a város, mind az akadémia nevében mondhatom mindezt, és próbálunk méltók lenni az ajándékhoz.”
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!