Mindig a magyarok millióiért játszott az öntörvényű zseni – Komáromban megnyitották a Czibor 90 emlékévet

Korhű focimezbe öltözött színészek plakátok között a Czibor 90 emlékév megnyitóján a komáromi Monostori erődben •  Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Korhű focimezbe öltözött színészek plakátok között a Czibor 90 emlékév megnyitóján a komáromi Monostori erődben

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Czibor Zoltánra, az Aranycsapat néhai játékosára emlékeztek pénteken Komáromban, a Czibor 90 emlékév megnyitóján.

MTI

2019. augusztus 31., 20:102019. augusztus 31., 20:10

2019. augusztus 31., 21:372019. augusztus 31., 21:37

A külgazdasági és külügyminiszter, az emlékév fővédnöke és főtámogatója elmondta: Czibor pályafutása azért is különleges, mert igen viszontagságos évek és körülmények között hozta ki a maximumot magából.

Az Aranycsapat tagjai a második világháború borzalmai, a kiépülő kommunista diktatúra, majd az '56-os forradalom leverésének árnyékában alkottak hatalmasat.

Czibor igazi, büszke magyar volt, aki nem titkolta antikommunista nézeteit. Amikor nyilatkozott, sose felejtette megemlíteni, hogy mindig a magyarok millióiért játszik, ha nemzeti színekben pályára lép

– közölte Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter beszédet mond a programsorozat megnyitóján •  Fotó: MTI/Krizsán Csaba Galéria

Szijjártó Péter beszédet mond a programsorozat megnyitóján

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Most lenne 90 éves a „rongylábú” balszélső, az öntörvényű zseni, aki a magyar labdarúgás aranykorának világklasszis tehetsége volt – tette hozzá a miniszter. Szijjártó Péter azt mondta, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely őrzi hőseinek, köztük sporthőseinek emlékét. „Ezért gondoltuk, hogy 50 millió forinttal támogatjuk az emlékév megrendezését, Czibor Zoltán komáromi szobrának felállítását és a róla szóló musical színre állítását” – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A rendezvényen bemutatták a Csák Attila szobrászművész által tervezett alkotás látványtervét, valamint megnyitották a Czibor pályafutásához kötődő relikviákból rendezett, Arany pillanatok című vándorkiállítást. Ramón Alfonseda, a Barca Veteránjátékosok Szövetségének elnöke a húszas évek Barcelonájának mezével ajándékozta meg a szervezőket és az egykori focisták megjelent leszármazottait. Az eseményen részt vett Czibor Zoltán két lánya, Erzsébet és Írisz, ifjú Kocsis Sándor, valamint Kubala László fia és unokája.

Ramón Alfonseda, a Barcelona egykori játékosa mezt ad át Czibor Zoltán lányainak, Erzsébetnek és Írisznek •  Fotó: MTI/Krizsán Csaba Galéria

Ramón Alfonseda, a Barcelona egykori játékosa mezt ad át Czibor Zoltán lányainak, Erzsébetnek és Írisznek

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Az est a Czibor, a Rongylábú című musical ősbemutatójával ért véget, a Magyarock Dalszínház előadásában. Czibor Zoltán a Komáromi MÁV-ban kezdte a pályafutását, majd többek között játszott a Ferencvárosban, a Bp. Honvédban, a Barcelonában és az Espanyolban. 

A válogatottban 1949-1956 között 43 mérkőzést játszott és 17 gólt szerzett. Tagja volt az angolok ellen a Wembleyben 6:3-ra győző csapatnak. Olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Vizes vb: románveréssel biztosította be nyegyeddöntős szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott

15-11 arányban legyőzte Romániát a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken megrendezett keresztbejátszáson, így a negyeddöntőben, a legjobb nyolc között szerepelhet.

Vizes vb: románveréssel biztosította be nyegyeddöntős szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott
2025. július 18., péntek

Két próbálkozásból sem sikerült belőni egy tizenegyest, kiejtette a Paksot a CFR

A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a Kolozsvári CFR vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését.

Két próbálkozásból sem sikerült belőni egy tizenegyest, kiejtette a Paksot a CFR
2025. július 16., szerda

Magyar–román párharcot rendeznek a vízilabda-vb negyeddöntőjébe jutásért

A magyar válogatott 10–9-es vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, így másodikként jutott tovább csoportjából.

Magyar–román párharcot rendeznek a vízilabda-vb negyeddöntőjébe jutásért
2025. július 14., hétfő

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságon

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokság csoportkörében: Varga Zsolt együttese hétfőn 23-18-ra diadalmaskodott a japánok felett.

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságon
2025. július 14., hétfő

Labdarúgó-klubvilágbajnokság: kiütötte a Chelsea a PSG-t

A Chelsea nyerte az első, 32 csapatosra bővített labdarúgó-klubvilágbajnokságot, mivel vasárnap a New York-i döntőben 3-0-ra legyőzte a Paris Saint-Germain együttesét.

Labdarúgó-klubvilágbajnokság: kiütötte a Chelsea a PSG-t
2025. július 13., vasárnap

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott
2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját