A magyar válogatott szombaton Németország vendégeként kezd a megújult Nemzetek Ligájában
Fotó: MLSZ
Csütörtöktől szombatig az első forduló 26 mérkőzésével megkezdődik a labdarúgó-Nemzetek Ligája negyedik idénye, amelynek lebonyolításában újabb változtatásokat hajtottak végre.
2024. szeptember 04., 12:592024. szeptember 04., 12:59
A módosítások azt a célt szolgálják, ami a sorozat létrehozását is indokolta, azaz a barátságos találkozókat minél több tétmeccs váltsa fel. Ennek nyomán, amíg korábban az élvonalat jelentő – és a magyarokat is felvonultató – A divízió négy csoportgyőztese jutott a júniusi négyes döntőbe, addig
Szintén változást jelent az A és B, illetve a B és C divízió közötti osztályozós párharcok megjelenése, melyekre ugyancsak jövő márciusban kerül sor. A felsőbb osztály harmadik helyezettjei már nem számítanak biztos bennmaradónak, mivel osztályozós párharcot vívnak az alsóbb divízió egyik második helyezettjével. Az utolsók ugyanúgy kiesnek, az elsők pedig feljutnak, mint a korábbi szezonokban.
A sorozatból közvetlenül nem lehet kijutni a sportág csúcseseményére, csupán négy pótselejtezős helyet osztanak ki. Ezt az a négy legmagasabban rangsorolt NL-csoportgyőztes szerzi meg, amely a jövő évi hagyományos selejtezősorozatban nem végez a csoportja közvetlen kijutást jelentő első és pótselejtezőt érő második helyén sem.
Tekintve hogy a magyarok az élvonalban szerepelnek, csoportelsőség esetén garantált lenne a pótselejtezős hely, csakhogy a papírforma alapján erre nem sok esély van, mert a nagyobb játékerőt képviselő németekkel és hollandokkal szerepelnek azonos négyesben.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya öt újoncot hívott meg a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 26 fős keretébe.
Az első fordulóból a portugál-horvát, a francia-olasz és az ír-angol rangadó emelkedik ki, a címvédő spanyolok pedig Szerbia vendégeként kezdenek. Bár a magyarok a németek otthonában rajtolnak, két találkozót mégis Magyarországon rendeznek a nyitókörben: a belgák Debrecenben fogadják Izraelt, míg a fehéroroszok Zalaegerszegen látják vendégül Bulgáriát. Románia Koszovó vendégeként kezd a C csoportban pénteken.
Nemzetek Ligája, 1. forduló
A divízió, 3. csoport (szombat): Németország-Magyarország (21.45), Hollandia-Bosznia-Hercegovina (21.45).
C divízió, 2. csoport (péntek): Litvánia–Ciprus (19.00), Koszovó-Románia (21.45).
A Gyergyói HK nyerte a jégkorong Erste Ligát, miután a döntő hatodik mérkőzésén idegenben 3–1-re legyőzte az Csíkszeredai Sportklubot, ezzel összesítésben 4–2-vel zárta le a párharcot.
Két nagyszabású, több mint 1,168 milliárd lej értékű beruházással gyorsítja fel a román kormány a sportinfrastruktúra korszerűsítését.
Kialakult az elődöntő mezőnye, miután szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.
Április 18-án, pénteken ünnepli megalapításának 80. évfordulóját Arad első számú labdarúgócsapata. Az UTA a Sepsi OSK-val játszik bajnoki mérkőzést az évfordulón, de azt megelőzően egész héten különböző programokra várják a szurkolókat.
A Gyergyói HK házigazdaként 3-2-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong Erste Liga döntőjének keddi, ötödik mérkőzésén.
Magyarország férfi vízilabda-válogatottja 18-15-re legyőzte a világbajnok horvát csapatot a világkupa podgoricai szuperdöntőjének vasárnap esti kisdöntőjében, és megszerezte a torna bronzérmét.
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában világbajnoki címvédő Losonczi Dávid szombaton hatalmas csatában legyőzte az olimpiai címvédő bolgár ellenfelét, ezzel aranyérmet nyert a somorjai birkózó Európa-bajnokságon. Vitek Dárius bronzérmet nyert.
Aggasztja a Kolozsvári CFR labdarúgóklub vezetőségét és szurkolótáborát a városi rivális Universitatea, valamint bukaresti csapatok drukkereinek agresszív viselkedése.
A két székely csapat méri össze erejét a jégkorong Erste Liga döntőjében: a Gyergyói HK másodszor, míg a Csíkszeredai Sportklub ötödször győzedelmeskedhet.
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjon.
szóljon hozzá!