Fotó: MTI
Ambros Martín, a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC vezetőedzője azt hangsúlyozta a vasárnapi diadalt követően, hogy játékosai akkor sem veszítették el a hitüket, amikor a budapesti döntőben a macedón Vardar Szkopje többször is egyenlített.
2017. május 07., 23:152017. május 07., 23:15
2017. május 07., 23:162017. május 07., 23:16
„Gratulálok elsősorban a saját csapatomnak és természetesen a Vardarnak is, mert mindkét mérkőzésükön nagyon jól játszottak. Játékosaim a második félidő végén sem veszítették el a hitüket, amikor egyenlített az ellenfelünk. Ez nagyon fontos volt” – nyilatkozta a spanyol szakvezető.
A győriek tavaly hosszabbítás és hétméteres párbaj után veszítették el a finálét a – most bronzéremig jutó – Bukaresti CSM csapatával szemben. Martín elárulta, voltak pillanatok a mostani döntő során, amikor
„Nem akartuk, hogy ugyanaz bekövetkezzen, próbáltunk csak arra koncentrálni, mi van előttünk, mi vár ránk most, az adott pillanatban” – mondta Martín.
A Győri Audi ETO KC nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligája 2016/17-es szezonját, mivel a budapesti döntőben hosszabbítás után 31-30-ra legyőzte vasárnap a macedón Vardar Szkopjét.
A négyes döntő legértékesebb játékosának (MVP) választott holland irányító, Nycke Groot azt emelte ki, hogy nagyon jól felkészültek, és végig meg tudták valósítani az elképzeléseiket.
A fináléban hét góljával legeredményesebb Görbicz Anita szerint védekezésben és támadásban is okosan játszott a Győr:
Két kemény éve áll mögöttem, örülök, hogy pont erre a két napra tudtam jó formába kerülni, és bizonyítani tudtam, hogy még ennyi idősen sem kell leírni engem.”
A csapatkapitány az MTI kérdésére elmondta, neki a hosszabbításban sem jutott eszébe a tavalyi döntő. Elárulta, nagyon pozitívak voltak a rendes játékidő végén is, pedig nem ők szerezték az utolsó gólt, márpedig ilyenkor ez nehéz helyzet. Úgy vélte, ilyenkor nem is szabad ilyesmire gondolni, mert ha bárkinek beugrott volna, akkor elveszítik a meccset. Saját bevallása szerint örömében egyfolytában sír a találkozó vége óta.
Fotó: MTI
„Az első tizenöt percben azt éreztem, hogy könnyedén szerzi góljait az ellenfél, mert túl sok területük volt, nem tudtunk megfelelően zárni. De tudtam, hogy meg tudjuk változtatni a védekezésünket, és ez meg is történt, egyre hatékonyabbak lettünk” – mondta Kari Aalvik Grimbsbö. –
A norvég kapus kitért rá, nagy cél volt számára a BL-siker, amely egy különleges élmény, olyasvalami, amit élete végéig őrizni fog az emlékezetében. „A szurkolókra nem találok szavakat, elképesztően együtt éltek a mérkőzéssel” – tette hozzá Grimbsbö.
„Rendkívül izgalmas és kemény összecsapás volt, de nyugodtak tudtunk maradni minden alkalommal, amikor felzárkóztak. A hosszabbításban is hittünk magunkban, nem voltak kétségeink és nem adtuk fel” – értékelt Nora Mörk, aki azt is elárulta, a szombati elődöntő alatt sokkal idegesebb volt, mint a fináléban.
„Ez egy igazi döntő volt, ahol mindkét fél mindent beleadott. Én rendkívül elfáradtam, üres vagyok, már csak egy kis energiám maradt az ünneplésre” – nyilatkozta a holland Yvette Broch.
A Vardar Szkopje orosz trénere, Irina Gyibirova kiemelte, hogy remek volt a torna szervezése, mindkét napon kiváló hangulatban játszhattak.
– értékelt Gyibirova.
„Hihetetlen, történelmi mérkőzés volt. Nagyon boldog vagyok, hogy játszhattam a döntőben, nagyon kemény volt. Harcoltunk, és nagyon büszke vagyok a csapatomra. Úgy gondolom, emelt fővel távozhatunk. A vereség miatt csalódottak vagyunk, de ez a sport. Kisebb hibák becsúsztak, de egy pillanatra sem adtuk fel” – közölte a könnyeivel küszködve a döntőben hat gólt szerző német beálló, Anja Althaus.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!