Marco Rossi
Fotó: Facebook/DAC 1904
A Budapest Honvéd bajnokcsapatának korábbi vezetőedzője, az olasz Marco Rossi elmondta, hogy szívesen lenne a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, de a szövetség (MLSZ) részéről eddig senki nem kereste a poszttal kapcsolatban.
2017. október 27., 11:232017. október 27., 11:23
Az 53 éves szakvezető – aki jelenleg a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely együttesét irányítja – a Sport TV csütörtöki, Mai helyzet című műsorában elmondta, már arra is nagyon büszke, hogy egyáltalán szóba került a neve. „Már az is hatalmas dolog, hogy az ember nevét összefüggésbe hozzák a magyar válogatottal. Ez a tény mindenképpen büszkeséggel tölt el” – nyilatkozta az MTI beszámolója szerint.
Rossi hozzátette, a magyar futballhagyomány attól függetlenül rendkívül erős, hogy ma a labdarúgás, és azon belül a válogatott szintje elmarad a korábbitól.
– vélekedett.
Ezután hangsúlyozta, hogy sokat kell dolgozni a nemzeti csapat további fejlődéséért, de szerinte a múlt héten kedden távozott német Bernd Storck is fontos munkát végzett. „Volt egy-két gyengébb eredménye, elsősorban az Andorra elleni vereségre gondolok, amely meghatározta a sorsát. Úgy vettem észre, hogy különösen a szurkolók, a közvélemény fordult ellene” – nyilatkozta Rossi. Leszögezte,
A dunaszerdahelyi DAC-nál két évre szóló szerződést kötött idén nyáron, és nagyszerű a kapcsolata a klubvezetőkkel. „Amennyiben felajánlanák nekem a magyar válogatott kispadját, semmiképpen sem dönthetnék egyedül, hiszen meg kellene várnom a DAC elnökének a beleegyezését” – közölte.
Marco Rossi 2012-től az előző bajnokság végéig két időszakban volt a kispestiek szakvezetője. Véleménye szerint rendkívül nehéz elviselni azt a hatalmas felelősséget, amivel egy válogatott vezetése jár.
– jelentette ki az olasz mester.
Bernd Storck közös megegyezéssel bontott szerződést az MLSZ-szel a sikertelen világbajnoki selejtezősorozatot követően. Ideiglenesen a novemberi két barátságos mérkőzésen Luxemburg és Costa Rica ellen Szélesi Zoltán lesz a szövetségi kapitány.
Csütörtökön egyébként kiderült,
A 68 éves szakember a Bold.dk-nak adott interjúban megerősítette a Magyar Labdarúgó-szövetség megkeresését, ezzel egy időben jelezte, visszautasította az ajánlatot. Válaszát nem indokolta meg.
Csütörtökön a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője is elismerte, egyeztetett az MLSZ vezetőivel a megüresedett szövetségi kapitányi pozícióval kapcsolatban, azt azonban nem kívánta kifejteni, mi hangzott el a beszélgetésen.
Múlt héten először az olasz Paulo Sousa, valamint a Honvéddal bajnok Marco Rossi neve merült fel, mint lehetséges szövetségi kapitány. Előbbi ugyanakkor leszögezte, továbbra is klubedzőként képzeli el a jövőjét. A hétvégén a 78 éves olasz legenda, Giovanni Trapattoni „jelentkezett be” menedzserén keresztül.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!