Kulcsár Krisztián
Fotó: MTI
Kulcsár Krisztiánt választották elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keddi tisztújító közgyűlésén.
2017. május 02., 17:152017. május 02., 17:15
2017. május 02., 17:412017. május 02., 17:41
Az első körben a három elnökjelölt közül Kulcsár Krisztiánra 83-an szavaztak, a győzelemhez azonban ekkor 84 voks kellett volna. Az MTI beszámolója szerint Borkai Zsolt 54, míg Szabó Bence korábbi MOB-főtitkár 27 szavazatot kapott, így utóbbi kiesett a versenyből.
A második körben Kulcsár Krisztán 108, míg Borkai Zsolt – aki 2010-től irányította a szervezetet – 51 voksot gyűjtött be, azaz a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója lett a MOB új elnöke.
– kezdte a választás előtti bemutatkozó beszédét Kulcsár Krisztián, utalva a Csillagok háborújából Yoda szavaira. Hozzátette: meggyőződése, hogy a sport nem sokban különbözik az élet más területeiről: „Keményen kell küzdeni, és akkor sikereket érhetünk el. Nekem volt lehetőségem sporton és azon kívül, a civil szférában is tevékenykedni, sikereket elérni. Ezt a tapasztalatomat szeretném most kamatoztatni elnökként.”
A világbajnok, csapatban olimpiai ezüstérmes párbajtőröző elmondta, programja a partnerségen alapszik. „Elsősorban a sportolókkal és az edzőikkel való partnerségen. Mindenekelőtt a körülményeiken tudok javítani, és azon, hogy ne forduljon elő olyan, hogy a MOB elnöke nem tud időt szakítani valamelyikükre. Az elnöki poszt nem lehet másodállású funkció, nem lehet elérhetetlen a tagság számára” – fogalmazott, jelezve, partnere kíván lenni az állami sportirányításnak is, változást ígért, napi szinten együttműködést.
„Partnerséget ígérek a nemzetközi tagszövetségekkel, mert hiába a kiváló eredmények, a nemzetközi súlyunk ettől messze elmarad. Nyelvtudásomnak, kapcsolatrendszeremnek köszönhetően ebben a munkában személyesen is aktívan veszek részt. Partnerséget óhajtok kialakítani a hazai üzleti élettel. Az állami támogatáson túl piaci alapú szerződésekre is szükség van. Hosszú távon ugyanis csak utóbbira lehet alapozni, hiszen az biztosít független gazdálkodást” – nyilatkozott. Kiemelte, a kommunikáció terén többre van szükség, mint egy jó honlapra és sajtótájékoztatóra.
„Elengedhetetlen a piaci szereplők felé való nyitás és a sportlétesítmények utóhasznosításának felmérése, mert ez vezeti Budapestet a nagy álomhoz, az olimpiai pályázathoz” – jelentette ki Kulcsár Krisztián.
Az elnökválasztás után, amíg a két alelnökre leadott szavazatokat összeszámolták, Kulcsár Krisztián már MOB-elnökként szólt a tagsághoz. „Ez az első pillanat, amikor igazán zavarban vagyok. Szeretném megköszönni a tagság támogatását és bizalmát. Amit ígérni tudok az az, hogy amit a programbeszédemben elmondtam, az megvalósul. Ez azonban nélkületek, a segítségetek és munkátok nélkül nem jön létre. Számítok rátok. Köszönöm!” – mondta.
Az új elnök ezután a sajtónak megerősítette, Svájcból mindenképpen Budapestre költözik, és a MOB vezetését – „legalábbis az első években” – ügyvezető elnökként képzeli el. „Úgy tudom, az alapszabály ezt nem zárja ki” – fogalmazott a frissen megválasztott elnök, aki közölte, már szerdán munkába áll.
Beszélt arról is, hogy a Nemzetközi Vívószövetség részéről érdekkonfliktus áll fenn, hogy egyszerre töltse be a sportigazgatói, valamint a MOB elnöki tisztét. Ezért a svájci állását a jelenlegi formában fel kell adnia. Kulcsár Krisztián elárulta: az elnökválasztáson számított erre az eredményre, mert a sportági szakszövetségek részéről érezte, hogy igény van a változásra.
Az új MOB-elnök céljai között a legfontosabbnak a partneri kapcsolatok kialakítását tartja a sportélet szereplőivel, valamint a média munkatársaival. Első fontos teendőjének azt tartja, hogy tájékozódjon arról: a sportágak, illetve az egyesületek milyen problémákkal küzdenek, és elnökként miben tud nekik segíteni. Megemlítette, hogy
Miként azt is, hogy „javítsuk az eredményességet, először közép-, majd hosszú távon”, amit szerinte a sportági bázisok kiszélesítésével lehet elérni. A négy jelöltből alelnöknek Orendi Mihályt (114 szavazat) és Deutsch Tamást (102) választották meg. Gémesi György 65 voksot kapott, Magyar Zoltán pedig az elnökválasztás után visszalépett.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!