Kilenc hónap után visszaül a Kolozsvári CFR kispadjára Dan Petrescu

Krónika 2019. március 22., 16:48 utolsó módosítás: 2019. március 22., 17:07

Visszatér a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatához Dan Petrescu, aki mindössze kilenc hónappal ezelőtt távozott a Gépész utcai együttes kispadjáról.

Fotó: Kolozsvári CFR/Nicu Cherciu

A kincses városi klub pénteken délután közleményben jelentette be, hogy a korábbi válogatott labdarúgót három évre szerződtették. Dan Petrescuval negyedik bajnoki címét szerezte meg a gárda a korábbi idényben. A 2017-2018-as szezonban irányítása alatt 23 győzelmet, tíz döntetlent és három vereséget könyvelt el a csapat.

Az 51 éves szakember mostanáig kínai másodosztályban szereplő Guizhou Hengfeng együttesét irányította.

A klub közölte, hogy Petrescu segítője Alin Minteuan lesz másodedzőként, aki a februárban menesztett Antonio Conceicaót váltotta ideiglenesen a tisztségben. Minteuan vezetésével a CFR mind az öt mérkőzését megnyerte a Liga 1-ben, és bár a CFR vezetősége egy hónappal ezelőtt még azt állította, hogy akár az idény végéig is maradhat (cáfolva a más szakemberekkel való tárgyalásról szóló sajtóhíreket), végül mégis a váltás mellett döntött a klub.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat