Kialszik az Olimpia lángja

• Labdarúgás Hírösszefoglaló • Végéhez közeledik a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapatának kálváriája: Catrinel Raþ klubelnök bejelentette, a vezetõségi tanács többi tagjával és a szakmai stábbal együtt az anyagi háttér hiányában lemond tisztségérõl. Az egyesületet irányító testület viszszalépése azt jelenti, ha mások nem veszik át a klub irányítását, a jelenleg a Liga 3-ban szereplõ csapat feloszlik, így az Olimpia a pénteki fordulóban nem áll ki a Belényesi Bihorul ellen. Hogyha három egymást követõ mérkõzésen nem jelennek meg a szatmárnémetiek, a szövetség kizárja a csapatot a harmadosztály 6. csoportjából. „Százötvenezer lejre lenne szükségünk ahhoz, hogy befejezzük az õszi idényt. A megyei, illetve a városi tanácstól most már csak annyit várunk, legalább a játékosok és az edzõk iránti adósságokat fizessék ki, hiszen eddig ingyen dolgoztak” – jelentette ki Catrinel Raþ, aki hozzátette, ha valaki meg szeretné menteni a 85 éves klubot, a kizárást jelentõ három forduló letelte elõtt még megteheti, ha nem, a klub megszûnik, és feltámasztása esetén legközelebb jövõre, a negyedosztályba nevezhet be. A csapat feloszlatásával mind a játékosok, mind Mircea Bolba vezetõedzõ új munka után nézhet. Megszûnnek a korosztályos csoportok is – a négy juniorcsapat mintegy százötven fiatalt foglalkoztatott. A klubelnök elmondta, már akadtak jelentkezõk, akik a Szatmárnémeti Olimpia harmadosztályos helyének megvételérõl is érdeklõdtek. Az 1921-ben alapított csapat története során hét idényt töltött a román élvonalban, legjobb eredményét az 1974–1975-ös szezonban érte el, akkor a kilencedik helyen végzett, 1978-ban pedig bejutott a Román Kupa döntõjébe. ------------

Gazda Árpád

2006. október 26., 00:002006. október 26., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában