Fotó: Barabás Ákos
A gyergyószentmiklósi származású Kercsó Árpádot a magyar jégkorong egyik legjelentősebb szaktekintélyeként tartják számon. A magyar válogatott 2008-as, „szapporói csodaként" emlegetett élvonalba jutásakor tizennyolc általa nevelt hokis szerepelt a keretben. Az 1949-ben született, már-már legendaként tisztelt edző – aki 1985-ben települt át Magyarországra – nemrég a Ferencváros jégkorongszakosztályánál vállalt szerepet az utánpótlás szakmai igazgatójaként.
2017. április 02., 18:412017. április 02., 18:41
– Hét sikeres esztendő után hagyta ott a székesfehérvári jégkorong-akadémiát, ráadásul annak a Ferencvárosnak a kedvéért, amelyről két éve azt nyilatkozta: „Nem igazolok a Fradiba, mert nem olyanok a körülmények. A Fradi a legmostohább hokicsapat Magyarországon\". Most mégis a zöld-fehéreknél vállalt szerepet utánpótlás-igazgatóként. Ekkorát változott a helyzet?
– Az biztos! Korábban úgy volt a Fradinál, ahogy mondtam. Eddig nem volt egyetlenegy jégpályájuk sem, most nyárára meg lesz egy saját üzemeltetésű. A népligeti sportközpontban pedig felépül egy csodálatos, 2500 férőhelyes csarnok. Az ötezres kézilabdacsarnokot úgy építik, hogyha majd erős lesz a fradis hoki, akkor jégpályát tudjanak kialakítani és meccset rendezni. Ez egy csoda! Lesz több pályánk is, és ez nagyon csábító volt. Életem ajándékának tekintem ezt a lehetőséget, mindig szeretett csapatomnál, a Fradinál.
– A Ferencváros vezetése célként határozta meg, hogy minden szakosztályt megpróbál hazai porondon az élre juttatni, vagy legalábbis az élbolyba. Gondolom, hokiban is ez a terv.
– Igen. Hudák Gábor (FTC-s jégkorong-szakosztályelnök – a szerk.) elmondása szerint is azt ajánlották neki, hogyha az életben akar valami olyant csinálni, amire a Fradi név kötelezi, akkor hozza Kercsót a csapathoz. Beszéltünk, és végül megegyeztünk. Most meg itt vagyok a Fradinál, rendkívül motiváltan, sikerre éhesen.
– Idézek két címet az átigazolás utáni magyarországi sajtóból: „Legendát igazolt a Ferencváros\", „Legendával erősített a Fradi\". Ha utánaolvasunk, akkor valóban nem tudunk olyan helyszínt megnevezni, ahol ne jöttek volna sikerek a Kercsó-érában. Halljuk hát a Kercsó-titkot, vagy legalábbis módszert...
– Mindig kell egy mag. Régen elég volt egy gyerek is, aki után felsorakoztak a többiek. Manapság van 2,3,4 is egy csapatban, akik köré építeni tudok. A magot egészítem ki. Aztán fontos a jó meglátásom, a szemem. Észreveszem, hogy kivel érdemes dolgozni. Fanatikus vagyok, csak a munkában hiszek, a sok munkában, és a következetességben. Megkeresem a gyerekek erősségeit és fanatizálni akarom őket. Ha azt mondom, hogy 10 órát eddzen, akkor annyit, és ha hajnalban kell jönnie, akkor hajnalban jöjjön, és ne kedvtelenül. Edzés van, és annak örülni kell.
Következetesség, tudatosság! Szakmailag – ki merem jelenteni – megelőztem a koromat. Az edzéseimen iszonyú nagy az intenzitás, a korcsolyázás. A technikai elemeket addig gyakoroljuk, amíg tökéletes nem lesz. Utána jön a csapatjáték. Minimum 5 a 3 ellen vagy 5 az 5 ellen. Annyira tudatossá teszem a játékot, mint fénykorában a Barcelona futballcsapatának a játéka volt, amikor a játékosok behunyt szemmel is tudták, hova kell passzolni. A pályán 2-3 variáció mindig adja magát. Ha jól döntött, akkor taps, mehet tovább a játék. Ha pedig a negyediket választotta, a rossz megoldást, akkor a játék megáll és leszidom őket. Van, amikor szépen, van, amikor nem. Az a titka az eredményességemnek, hogy teljesen tudatossá tesszük a játékot, „bevéssük\" a fejükbe az adott fázisokra a legmegfelelőbb választást. Technikailag pedig magyar viszonylatban tökéletes. Ez a lényeg.
– Honnan jött ez a edzői, vezetői stílus?
– Ahogy edző lettem, minden sztárcsapat edzőjéről információkat gyűjtöttem, nyilatkozataikat követtem, meccseket néztem. Az edzők viselkedését, hozzáállását, mindent megfigyeltem. Világbajnokságokat néztem végig. De például sokszor mondtam a játékosaimnak is, hogy olvassák a Nemzeti Sportot, mert ott jó elemzések vannak. Én már gyerekkoromban, amikor mentem haza az iskolából, egyből a Nemzeti Sportot kértem otthon. Ha aznap nem jött, rossz napom volt. Nyitott vagyok mindenre. Bármely világsztár hokistól, ha láttam valami jót, azt azonnal beépítettem a csapatom játékába is, akár a régi szovjet szupercsapat csinálta, akár a cseh Jaromír Jágr.
– Utolsó magyar kapitányként korábban irányíthatta Magyarország válogatottját is, szintén nagy sikerekkel kikövezve.
– Amikor a mára már híressé vált korosztály 18 éves lett, C csoportosként mentünk Magyarországgal Bukarestbe. Svájc kivételével mindenkit megvertünk, például Dániát, Franciaországot, Norvégiát. Romániát 8-1-re, másodikak lettünk. Amikor a csapat 20 éves lett, junior világbajnokságon megvertük Fehéroroszországot 5-2-re. Azóta hol van Fehéroroszország? Szinte mindig világelitben! Később az A csoportos világbajnokságon, Ljubljanában irányítottam a válogatottat, ahol saját nevelésű csapattal, hihetetlenül jól játszottunk, és viszonylag eredményesek is voltunk.
Később még egyszer a budapesti világbajnokság miatt visszahívtak szövetségi kapitánynak. Romániával kerültünk össze a döntőben, és az első sorunk két gólt kapott, így kettővel elhúztak. A vége szerencsére 3-2 lett ide. Életem egyik nagy élménye volt ez a győzelem. A világbajnokság után a Román Jégkorongszövetség elnöke nyilatkozta azt, hogy a magyarok azzal csinálták a legnagyobb húzást, hogy engem tettek oda.
– Miért nem vállalt eddig szerepet a magyar válogatott utánpótlásánál?
– Mert nem hívtak, nem tesznek oda. Már évekkel ezelőtt szerettem volna odakerülni. Anno megkerestem a szakmai elnököt, és mondtam: szerepet vállalnék, hogy még sikeresebbek lehessünk. Megígérték, nem hívtak. Amikor a fehérvári akadémián voltam, nem hívtak. Gyakorlatilag engem nem engedtek közel semmilyen korosztályos válogatotthoz. A legutóbbi U20-as világbajnokságon 8 fehérvári akadémiás játékos volt a válogatottban, amiből 7 eleve velem, miattam jött Fehérvárra. Ők teljesen a saját neveléseim. Az U18-as válogatottban, amely tavaly Amerikában turnézott, 12-ből 10 az én nevelésem.
– De az elképzelhető lenne a jövőben, hogy a Ferencváros mellett a magyar korosztályos válogatottaknál is szerepet vállalva segítsen?
– Én erre most már igazából nem vágyom. A Fradiban megmutatom, hogy mit lehet elérni, ha megadják a feltételeket és a lehetőséget. Ezért örülök nagyon az új munkahelyemnek. A sok sérelemért most sportszerűen a pályán visszavágok. A Ferencvárosnál szabad kéz van adva, ez volt a feltétel. Én tudom, mit kell tenni a sikerért, engem számon lehet kérni, én a mércét magasra teszem. Kérjenek is számon! Egészségem legyen, és még egy nagyot dobunk!
– Milyen gyakran jár Székelyföldre?
– Évente kétszer azért még mindig otthon vagyok. Testvérem Gyergyóban él, a fia kosáredző. Van még egy barátom, akihez szintén el szoktunk menni látogatóba. Én most már nem fogok hazaköltözni Székelyföldre, Dunaújvárosban van az otthonom, ott élek, ott is fogok maradni.
– Mi a véleménye az újonnan alakult Székelyföld Jégkorong-akadémiáról?
– Az akadémiának nagyon örülök, elsősorban a gyerekek miatt, hogy kapnak rendes szerelést, utazhatnak, hokizhatnak, és nem csak a csíkszeredaiak, de a karcfalviak, gyergyóiak is, és hallottam, hogy Udvarhelyen is hokiképzés indul, megint. Ez nagyon örvendetes és előremutató a székelyföldi hoki jövőjét illetően.
– A székely hokipalántáknak mi lehet a jövő?
– Minden székely gyerek álma, hogy magyar válogatott legyen, ez nem vitás, ez nem kérdés. De ehhez az kellene, hogy egy magamfajta erős akaratú embert megbízzanak azzal, hogy nézze meg azt a korosztályt, hogy találjon olyan hokist, aki erősítheti a magyar válogatottat. Ilyés Szabolcs, Budapest
Ilyés Szabolcs, Budapest
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.