Fotó: Facebook/UEFA Champions League
A Kolozsvári CFR mellé szegődött Fortuna a labdarúgó-Bajnokok Ligája második selejtezőkörének sorsolásán, de a szezont az első körben kezdő, magyar bajnok Videoton is verhető ellenfél ellen mutatkozik be júliusban.
2018. június 19., 17:532018. június 19., 17:53
Szerencsésen alakult a Kolozsvári CFR számára a labdarúgó-Bajnokok Ligája selejtezőinek keddi sorsolása, mert bár a fellegváriak nem voltak kiemeltek, mégis verhető ellenfelet „húztak” a július végén rajtoló második körre. Hogy pontosan kivel fognak játszani, az majd csak az első kör után derül ki,
Bogdan Mara, a CFR sportigazgatója a ProSportnak jelezte, hogy a papírforma szerint valóban a svéd bajnok továbbjutása valószínűsíthető a kvalifikációk első fordulójából, de még az előselejtező Santa Coloma (andorrai), Drita (koszovói), La Fiorita (San Marinó-i) és Lincoln Red Imps (gibraltári) négyese sem lebecsülendő.
„Mi csak annyit akarunk, hogy továbbjussunk. Egyelőre nem tudunk sokat a lehetséges ellenfelünkről, de a következő időszakban nagyon alaposan tanulmányozzuk majd őket, mert alaposan fel kell készülnünk. Az a fontos, hogy jó igazolásaink legyenek, hogy megerősítsük a keretünket" – fogalmazott Mara.
A Malmö keretéről egyébként az ismert, hogy Nils Markus Rosenberg az egyik legerősebb játékosuk, de a svéd válogatott csatár mellett a dán Lasse Nielsen is a 13,8 millió euróra becsült csapatukat erősíti. A BL-ben nem is olyan rég, a 2015–2016-os szezonban sikerült csoportkörbe jutniuk.
A kolozsváriak elkerülték egyebek mellett a bolgár Ludogorecet, amelyik ha az első körben legyőzi a Crusaderst, akkor a folytatásban szembekerülhet a magyar bajnokkal.
A luxemburgi bajnok pedig az elmúlt három szezonban rendre vereséget szenvedett a BL-ben, meglepetést csak 2012-ben okozott, a Salzburg kiejtésével.
Az első kör első mérkőzéseit július 10-én és 11-én, a visszavágókat pedig 17-18-án rendezik. A továbbjutók a július 24-25-én és augusztus elsején rendezendő második körben folytatják, ahol a már említett párharcok mellett BATE Boriszov–Helsinki/Vikingur, Zágrábi Dinamo–Tallin/Hapoel Beer-Seva és Alasker/Celtic–Reykjavik/Rosenborg összecsapások is lehetnek a bajnoki ágon. A nem bajnoki ágon PAOK–Basel és Ajax–Sturm Graz meccsek lesznek a második körben. A vesztesek az Európa Ligában folytatják.
A második számú európai kupasorozatban is sorsoltak kedden, a kora délután eldőlt beosztás alapján pedig a Dudelange–Videoton BL-meccs vesztese találkozik a Malmö első fordulós BL-selejtezőjének vesztesével, így egy esetleges papírformabontó eredmény a második számú kupasorozatban is „járható" útkezdést biztosít a magyar bajnoknak.
A nem BL-ből érkező alakulatok szerdán kapnak ellenfelet az EL első és második selejtezőkörére. A Ferencváros, a Honvéd és az Újpest, valamint a Viitorul az első körben kezd, míg az FCSB a második kvalifikációs körben rajtol.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
szóljon hozzá!