Jobban érzi magát Kapás Boglárka: „mindent bele fogok adni és értetek fogok úszni” (Videóval)

Jobban érzi magát Kapás Boglárka: „mindent bele fogok adni és értetek fogok úszni” (Videóval)

Fotó: Facebook/Kapás Boglárka

Betegsége után jobban érzi magát az úszó Kapás Boglárka, aki szerdán ugrana medencébe a párizsi olimpián.

MTI

2024. július 30., 14:342024. július 30., 14:34

Mint ismeretes, a Rio de Janeiróban 800 méter gyorson ötkarikás bronzérmes, utolsó versenyére készülő Kapás vasárnap éjjel közösségi oldalán arról tett közzé bejegyzést, hogy 37,7 Celsius-fokos a testhőmérséklete, emellett hányt is.

Kedden délelőtt ugyancsak a közösségi oldalon osztott meg egy videót, amelyben megköszönte a szurkolóinak a jókívánságokat.

Idézet
Ma már sokkal jobban vagyok, mint tegnap, tegnap még egész nap hőemelkedésem volt és elég rossz kedvem is. Ma reggel felkeltem, és úgy érzem, hogy holnap fogok tudni versenyezni”

– fogalmazott az ötödik olimpiáján szereplő és 200 méter pillangón korábban világ- és Európa-bajnok Kapás.

„Biztos, hogy picit legyengített ez a kis betegség, de ezt most próbálom kizárni – szögezte le. – Arra fogok gondolni, hogy ez meg sem történt és erőm teljében vagyok.”

Idézet
Várom nagyon, hogy holnap ússzak és versenyezzek itt az utolsó olimpiámon, mindent bele fogok adni és értetek fogok úszni”

– üzent a drukkereknek Kapás, akinek 200 méter pillangón szerda reggel kellene medencébe ugrania az előfutamban.

korábban írtuk

Rossz hír Párizsból: két nappal úszása előtt betegséggel küzd Kapás Boglárka
Rossz hír Párizsból: két nappal úszása előtt betegséggel küzd Kapás Boglárka

Betegséggel küzd az úszó Kapás Boglárka, aki szerdán ugrana medencébe a párizsi olimpián.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 30., kedd

A Szajna vízminősége miatt halasztani kellett a férfi triatlonosok keddre kiírt versenyét a párizsi olimpián

A Szajna vízminősége miatt egy nappal elhalasztották a férfi triatlonosok kedd reggel 8 órára kiírt versenyét a párizsi olimpián.

A Szajna vízminősége miatt halasztani kellett a férfi triatlonosok keddre kiírt versenyét a párizsi olimpián
2024. július 29., hétfő

Kiütötték az argentinokat Bánhidi Bencéék a férfi kézilabdatornán

A magyar válogatott 35-25-re győzött hétfőn Argentína ellen a párizsi olimpia férfi kézilabdatornájának második fordulójában.

Kiütötték az argentinokat Bánhidi Bencéék a férfi kézilabdatornán
2024. július 29., hétfő

Magabiztos játékkal kiharcolta első győzelmét a magyar női vízilabda-válogatott az ötkarikás játékokon

Megszerezte első győzelmét a magyar női vízilabda-válogatott a párizsi olimpián, mivel 12-7-re nyert Kanada ellen a csoportkör második fordulójában, hétfőn.

Magabiztos játékkal kiharcolta első győzelmét a magyar női vízilabda-válogatott az ötkarikás játékokon
2024. július 29., hétfő

David Popovici megszerezte az első olimpiai aranyat férfi úszásban Románia számára Párizsban

Elsőként csapott célba Párizsban David Popovici a 200 méteres gyorsúszás hétfő esti döntőjében, ezáltal megszerezte Románia első aranyérmét a párizsi ötkarikás játékokon.

David Popovici megszerezte az első olimpiai aranyat férfi úszásban Románia számára Párizsban
2024. július 29., hétfő

Nem követhető kódolatlanul minden olimpiai közvetítés a külhoniak számára a magyar sportcsatornákon

Ígéretével ellentétben nem teszi maradéktalanul hozzáférhetővé a magyar közszolgálati televízió a Párizsban zajló ötkarikás játékok közvetítéseit a határon túli nézők számára.

Nem követhető kódolatlanul minden olimpiai közvetítés a külhoniak számára a magyar sportcsatornákon
2024. július 29., hétfő

Nem sikerült a bravúr a magyar női kardozóknak sem egyéniben

Sem a magyar női kardozók, sem az úszók nem tudtak bravúrt bemutatni a párizsi olimpia hétfői versenynapján.

Nem sikerült a bravúr a magyar női kardozóknak sem egyéniben
2024. július 29., hétfő

Gheorghe Hagi nem akar román szövetségi kapitány lenni

Kikosarazta a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) Gheorghe Hagi, a Konstancai Farul edzője, aki közölte: nem vállalja el a román válogatott szövetségi kapitányi tisztségét.

Gheorghe Hagi nem akar román szövetségi kapitány lenni
2024. július 29., hétfő

Rossz hír Párizsból: két nappal úszása előtt betegséggel küzd Kapás Boglárka

Betegséggel küzd az úszó Kapás Boglárka, aki szerdán ugrana medencébe a párizsi olimpián.

Rossz hír Párizsból: két nappal úszása előtt betegséggel küzd Kapás Boglárka
2024. július 28., vasárnap

Visszavágott Doháért a házigazda franciáknak a magyar férfi vízilabda-válogatott az olimpiai nyitányon, Románia kikapott

Győzelemmel rajtolt a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián: Varga Zsolt együttese a csoportkör vasárnapi nyitányán 13-12-re nyert a házigazda francia csapat ellen.

Visszavágott Doháért a házigazda franciáknak a magyar férfi vízilabda-válogatott az olimpiai nyitányon, Románia kikapott
2024. július 28., vasárnap

FRISSÍTVE - Russellt kizárták, így Hamilton lett a Belga Nagydíj győztese

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, elsősorban annak köszönhetően, hogy menet közben más stratégiára váltott, mint a mezőny többsége.

FRISSÍTVE - Russellt kizárták, így Hamilton lett a Belga Nagydíj győztese