Fotó: Római Teniszakadémia
Hét év után idén visszatér Budapestre a 2014 óta Bukarestben rendezett salakpályás női tenisztorna.
2021. február 09., 14:542021. február 09., 14:54
2021. február 09., 15:202021. február 09., 15:20
Márky Jenő jogtulajdonos kedden az MTI-nek elmondta, minden akadály elhárult az elől, hogy az általa vezetett Római Teniszakadémián folytatódjon a Hungarian Grand Prix. Közölte, bár az elején sokkal egyszerűbbnek tűnt, hogy ez a torna visszaköltözzön Bukarestből Budapestre, végül két évig kellett küzdenie azért, hogy sikerüljön.
„Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ebben a nehéz időszakban bíztak a versenyben és bennem, továbbá támogatták a közös törekvéseinket. Óriási sportdiplomáciai sikernek tartom, hogy a megállapodásnak köszönhetően Magyarország továbbra is ott van a profi tenisz térképén, és Wimbledon után, valamint a tokiói olimpia előtt Budapest egy világszínvonalú eseményen láthatja vendégül a teniszelitet” – jelentette ki Márky Jenő.
Az erre vonatkozó kérvényét azonban a WTA tavaly elutasította, a februári fedettpályás Hungarian Ladies Openre hivatkozva. Ez utóbbit 2020-ban, nem sokkal a rajt előtt helyszín hiányában törölték a versenynaptárból. Később kiderült, hogy Richter Attila, az MTSZ azóta lemondott főtitkára elnökségi hozzájárulás nélkül írta alá a három évre szóló lízingszerződést a Hungarian Ladies Open jogtulajdonosával, az IMG-vel.
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) júliusban megválasztott új elnöksége felmondta a szerződést az IMG-vel, amely végül úgy döntött, hogy új helyszínt keres a versenynek. Márky Jenő több hónapos tárgyalássorozat eredményeként megállapodásra jutott a WTA-val, így a szervezet megadta az engedélyt, hogy a Hungarian GP visszaköltözzön Budapestre.
A Hungarian Grand Prix 1996-tól 2013-ig zajlott a Római Teniszakadémián, 2009-ben és 2010-ben Szávay Ágnes emelhette magasba a trófeát, legutóbb pedig a már kétszeres Grand Slam-bajnok román Simona Halep diadalmaskodott. Párosban 2003-ban Mandula Petra, 2007-ben pedig Szávay ünnepelhetett.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!