Három nap után adtak életjelt az eltuntnek hitt hegymászók

A Nanga Parbat fogságában Alaptalannak bizonyultak a Nanga Parbat-expedícióban részt vevo sepsiszentgyörgyi és brassói hegymászók eltunésérol szóló híresztelések. „Újra felvettük velük a kapcsolatot, minden rendben”, áll az expedíció hivatalos, internetes naplóbejegyzésében. A www.ghidbrasov.ro oldalon lévo útinapló szerint a 6100 méteren lévo táborban maradt hegymászók három nap után, szombaton muholdas telefonjukkal kapcsolatba léptek Szocs Imrével és Török Jánossal.

2006. szeptember 18., 00:002006. szeptember 18., 00:00

A két hegymászó múlt héten kezdte el a Himalája harmadik legmagasabb csúcsa, a 8126 magas Nanga Parbat meghódítását. Az alaptáborban maradt társaik azonban múlt szerda óta elveszítették velük a kapcsolatot. Az Ádám Árpád és Mircea Stanila naplóbejegyzése szerint a csúcstámadásra indult hegymászók hatalmas viharba kerültek, és a mínusz 30 Celsius-fokos hideg miatt nem muködött a muholdas telefonjuk. Szerda este csak annyit tudtak közölni társaikkal, hogy 7100 méteren letáboroztak, és megvárják a vihar elvonulását. Végül szombaton jelentkeztek újra, és jelentették, hogy minden rendben van. Az expedíció tagjainak beszámolója szerint amint az idojárás engedi, az Ádám Árpádból és Mircea Stanilából álló tartalék csapat két serpa segítségével az eltuntnek hitt hegymászók segítségére indul. Az viszont elofordulhat, hogy a rossz ido és az oxigénhiány miatti rossz fizikai állapotban lévo hegymászók már nem tudják meghódítani a „gyilkos hegynek” is nevezett Nanga Parbatot.
Szocs Imre, az expedíció sepsiszentgyörgyi tagja már másodszor próbálja meghódítani a Pakisztánban lévo, Gyilkos-hegynek is nevezett Nanga Parbat-hegycsúcsot. Az elso expedíciót 1998-ban szervezték, de az ugyancsak egy vihar miatt kudarcba fulladt, és csak 7850 méteres magasságig jutottak fel. A második, 60 ezer dollárba kerülo expedíció augusztus 8-án indult útnak. Az indulás elott Szocs Imre a Krónikának elmondta, terveik szerint a föld legmagasabb jeges sziklafalán, a Rupal-falon próbálnak feljutni a Himalája nyugati vonulatának 8126 méteres csúcsára.

----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában