Fotó: Roby Boros/a VSK Facebook-oldala
Egy pont hiányzott a Nagyváradi VSK továbbjutásához a férfi kosárlabdázók Európa Kupájában. A szebeniek kettős vereséggel búcsúztak az első selejtezőkörben.
2017. szeptember 28., 17:472017. szeptember 28., 17:47
Nagy arányú szerda esti győzelme ellenére korai búcsúra kárhoztatott a Nagyváradi VSK felnőtt férfi kosárlabdacsapata a FIBA Európa Kupában, mert a Balkán Botevgrad elleni 82:66-os bulgáriai veresége után a hazai 85:70 arányú sikere is kevésnek bizonyult az első selejtezőkörben.
A montenegrói légiós így még a 35 ponttal – és tíz lepattanóval – elért egyéni rekordjának sem tudott igazán örülni, a drámai végjáték után csalódottan állapította meg, hogy erőfeszítéseik ellenére már csak az egy hét múlva rajtoló hazai pontvadászatban harcolhatnak újabb serlegért.
„Úgy vélem, hogy a sérülések is hozzájárultak a történtekhez, mert bár az ellenféltől is hiányzott egy kulcsember, idegenben mi sem számíthattunk Arturas Valeikára, aki játékstílusával nagy hatással van az egész csapatra, most pedig az a Martin Zeno hiányzott, aki nélkül szintén nehéz érvényesülnünk” – fogalmazott a találkozó után.
Az amerikainak, mint ismert, a bulgáriai összecsapás végén sérült meg a térde, az orvosi vizsgálatok alapján pedig legalább két hónapig pihennie kell. Erről már Cristian Achim, a VSK vezetőedzője tájékoztatott, megjegyezve, hogy kénytelen volt a megszokottól eltérő felállásban szerepeltetnie tanítványait.
Közel álltunk ahhoz, hogy ledolgozzuk az első meccsről hozott hátrányt, de végül valami mégis hiányzott" – summázta a tavaly BL-főtáblás alakulat szakvezetője.
amely bár az első meccsen csak egyetlen ponttal kapott ki hazai pályán, a Pardubice vendégeként elszenvedett 77:64 arányú veresége miatt ugyancsak az Európa Kupa első körében zárta a nemzetközi szereplést. A bajnoki ezüstérmes Steaua a második körben csatlakozik a sorozathoz, ahol október negyedikén Körmenden, a Borsa Basketet kettős győzelemmel kiejtő Egis ellen kezd.
A Trabzonsport egypontos összetettbeli különbséggel felülmúló Szolnoki Olaj a Södertalje Kings ellen folytatja, míg a VSK-t kiejtő bolgár együttes a Szombathelyi Falcóval játszik a csoportkörbe jutásért. A román bajnok Kolozsvári U-BT, mint ismert, ugyancsak elbukott a héten a Bajnokok Ligája kvalifikációs szakaszában, ezért átkerült az Európa Kupa október második felében kezdő E csoportjába.
Korai véget ért a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapatának Bajnokok Ligája-kalandja, miután a németországi 78:72-es veresége után hazai pályán is kikapott 88:77-re az első selejtezőkörből érkezett Riesen Ludwigsburgtól.
Kiélezett maradt a Kolozsvár–Szatmár párharc a Román Kupában
Mindössze négypontos előnyt tudott hazai pályán kiharcolni a bajnoki ezüstérmes Kolozsvári U női kosárlabdacsapata a feltörekvő Szatmárnémeti VSK ellen a Román Kupa első körének szerda esti első összecsapásán, a 77:73-os végeredmény miatt pedig a szombati visszavágó kiélezett csatát ígér az élvonalbeli pontvadászatot is egymás ellen kezdő alakulat között.
Nyitott maradt a továbbjutás kérdése a szerdán 62:53-ra végződött Galac–Gyulafehérvár, és a 69:64-gyel zárult Temesvár–Aradi ICIM párbajnokban is, a Marosvásárhelyi Siriusnak viszont már bravúrra lenne szüksége ahhoz, hogy szombaton ledolgozza az Alexandria vendégeként elszenvedett 82:62 arányú vereségével kialakult hátrányát. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC és a Brassói Olimpia, mint ismert, játék nélkül kvalifikált a nyolcas döntőbe.
A férfimezőnyben az elmúlt bajnoki szezon legjobb négy csapata, a Kolozsvári U-BT, a Steaua, a Nagyváradi VSK és a Szeben szerepelhet alanyi jogon a Román Kupa nyolcas döntőjében, míg a többiek szombaton Pitești–Marosvásárhelyi Maros KK (19.15, DigiSport), Craiova–Temesvári BC és Galac–Dinamo párosítás szerint kezdik az első kört. A Iași–Temesvári Timba párharc első felvonását október 18-ára, a visszavágót pedig október 25-ére halasztották.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!