Férfi kézilabda Eb: kikapott Izlandtól és kiesett a magyar válogatott

A magyarok számára befejeződött a kontinenstorna •  Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyarok számára befejeződött a kontinenstorna

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott tovább a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportköréből, miután 31-30-ra kikapott Izlandtól a harmadik, utolsó fordulóban, kedden a budapesti MVM Dome-ban.

MTI

2022. január 18., 20:412022. január 18., 20:41

2022. január 18., 21:002022. január 18., 21:00

A társházigazdák húszfős keretéből ezúttal is Győri Mátyás, Nagy Bence, Sunajko Stefan és Borbély Ádám maradt ki. Bánhidi Bence a bokasérülése után ismét a kezdőcsapatban kapott helyet. A tét nagyságát átérezve mindkét csapat jól kezdte a meccset, ezúttal a magyarok sem rontották el az elejét és a hetedik percben vezetést szereztek (4-3). Védekezésben mindent megtettek a hazaiak, ám a türelmesen támadó ellenfél végül szinte mindig helyzetbe tudott kerülni, amit ki is használt.

A magyar támadások során ezúttal sem kaptak labdát a szélsők, ami megnehezítette a belső posztokon szereplők dolgát, az izlandi védők feladatát viszont némileg megkönnyítette.

Az északi szigetország csapata visszavette a vezetést, de Bánhidi góljaival tartották magukat az előző Európa-bajnokságon kilencedik, a tavalyi világbajnokságon ötödik, az Eurokupában pedig aranyérmes magyarok. Az első negyedórát követően érkeztek a cserejátékosok, Székely Márton ismét egy bravúros védéssel mutatkozott be. A magyar válogatott az átlövésekben és a beálló megjátszásában, az ellenfél gyorslábú játékosaiban bízva leginkább betörésekre építette támadásait.

A szünetben döntetlen volt az állás (17-17), majd a 35. percben Lékai Máté 6-5 után visszaszerezte a vezetést csapatának. A folytatásban az izlandiak emberelőnyben ismét fordítottak, majd egy 3-0-s sorozat végén újra a házigazdáknál vezettek (26-25). Egyre jobban védekeztek a magyarok, Mikler Roland egy hétméteres erejéig visszaállt és védeni tudott, ám mindezt támadásban nem sikerült kihasználni.

Bánhidi Bence sérült bokával játszotta végig a meccset •  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Bánhidi Bence sérült bokával játszotta végig a meccset

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az utolsó tíz percen belül Izland megint fordított, és már látszott, hogy a kétgólos magyar siker nem fog összejönni. Az 54. percben harmadik kiállítása miatt Sipos Adrián piros lapot kapott, két perccel a vége előtt Máthé Dominik büntetőt rontott, Bóka Bendegúz gólját nem adták meg, mert a vonalra lépett, Lékai Máté kísérletét pedig a kapus hárította. Eközben Mikler két lövést kivédett, de ez nem volt elég a vereség elkerüléséhez.

Az ellenfélnél Bjarki Mar Elisson kilenc, Omar Ingi Magnusson nyolc gólt lőtt. A magyar együttes legeredményesebb játékosa Bánhidi Bence lett hat góllal, Szita Zoltán ötször talált be.

A két csapat 43. alkalommal találkozott egymással, 24 magyar győzelem és három döntetlen mellett ez volt a 16. izlandi siker.

A magyarok csütörtökön 31-28-as vereséget szenvedtek Hollandiától, vasárnap 31-30-ra legyőzték Portugáliát, ezúttal pedig legalább kétgólos sikerre lett volna szükségük a biztos továbbjutáshoz, de matematikai esélyük egygólos győzelem, illetve döntetlen esetén is lett volna. A középdöntőbe a kvartett első két helyezettje kerül.

Eredmény, csoportkör, 3. (utolsó) forduló, B csoport:
Izland-Magyarország 31-30 (17-17)
--------------------------------
MVM Dome, v.: Marin, Garcia Serradilla (spanyolok)
lövések/gólok: 44/31, illetve 49/30
gólok hétméteresből: 8/6, illetve 2/1
kiállítások: 12, illetve 12 perc

Magyarország:
------------
Mikler - Rodríguez 4, Máthé 4, Lékai 3, Bánhidi 6, Szita 5 , Bóka 2, cserék: Sipos, Bodó 3, Topic 2, Hanusz, Székely, Ancsin 1, Ligetvári, szövetségi kapitány: Gulyás István

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott
2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet