Vereség. A Ferencváros 2-0-ra kikapott az Eintracht Frankfurttól
Fotó: MTI
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 2-0-s vereséget szenvedett csütörtök este az Eintracht Frankfurt vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hetedik fordulós mérkőzésén, de még továbbjutásra áll.
2025. január 24., 08:122025. január 24., 08:12
A találkozón a gól nélküli első félidőt követően a Ferencváros hibáit kihasználva
Órákkal a mérkőzés előtt a frankfurti óvárosban még nem sok nyoma volt annak, hogy a két együttes este összecsap egymással, de egy-egy vendéglátó egységben, valamint a városháza környékén már lehetett találkozni ferencvárosi szurkolókkal. A helyi sajtó ugyanakkor kiemelten foglalkozott a meccsel, a Frankfurter Neue Presse például majdnem egészoldalas összeállítást közölt a találkozóról, míg az online kiadást a délután folyamán már leginkább az Eintrachttól a Manchester Citybe szerződő, egyiptomi válogatott Omar Marmús távozásáról és jövőbeni pótlásáról szóló írások töltötték ki.
Rögtön a mérkőzés elején láthatóvá vált, hogy a Ferencváros a játék közben változtat a felállásán: amikor a zöld-fehéreknél volt a labda, akkor négyen védekeztek, amikor pedig a vendéglátók birtokolták, akkor öt védőre váltott az FTC.
Az első veszélyes frankfurti lövésre majdnem 20 percet kellett várni, ebben a néhány perces periódusban viszont Dibusznak kétszer is hárítania kellett. A magyar válogatott kapust aztán sérülés miatt a 33. percben le kellett cserélni, helyére Varga Ádám érkezett. Ebben az időszakban már egyértelmű fölényben játszott a hazai együttes, de a helyzeteinél vagy a Ferencváros védelme zárt jól, vagy a befejezésbe csúszott hiba.
A második félidő Varga Ádám nagy védésével indult, pár perccel később azonban már ő sem segíthetett Uzun bombaerős lövésénél.
A megnyugtató különbség tudatában az Eintracht nem erőltette túlzottan a támadásokat, de így is majdnem büntetőt rúghatott, a játékvezető azonban videóbírós ellenőrzés után visszavonta a tizenegyest. A folytatásban is fölényben maradt a hazai csapat, amely újabb gólt viszont már nem tudott szerezni. A Frankfurt ezzel együtt megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, amelyet a Ferencváros kaput eltaláló lövés nélkül zárt.
A nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdenek meg a 16 közé jutásért.
A Ferencváros a jövő héten csütörtökön sorra kerülő nyolcadik, utolsó körben a holland AZ Alkmaart fogadja a Groupama Arénában.
A román FCSB eközben 3-2- arányban megverte az azeri Qarabagot, amivel a tabella hatodik, közvetlen továbbjutást érő helyén áll.
Európa-liga, alapszakasz, 7. forduló:
Eintracht Frankfurt (német)-Ferencvárosi TC 2-0 (0-0)
Frankfurt, Deutsche Bank Park stadion, 55 500 néző, v.: Enea Jorgji (albán)
gólszerzők: Uzun (49.), Ekitike (59.)
sárga lap: Koch (77.), Trapp (88.), Knauff (94.)
Frankfurt:
Trapp - Kristensen (Bahoya, 74.), Koch, Tuta (Collins, 80.), Theate - Knauff, Szkiri, Larrson, Uzun (Nkounkou, 85.) - Götze (Chaibi, 74.), Ekitike (Matanovic, 80.)
Ferencvárosi TC:
Dibusz (Varga Á., 33.) - Makreckis, Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo - Maiga, Abu Fani (Tóth A., 75.), Ben Romdhane (Zachariassen, 75.)- Traoré (Saldanha, 63.), Varga, Kady Borges (Civic, a szünetben)
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!