2010. december 16., 10:312010. december 16., 10:31
A C jelű négyesben a Sporting Lisszabon már biztosan tagja a legjobb 32-nek, a portugálok mögött a francia és a belga csapat küzd a másik továbbjutó helyért. A Gentnek már a döntetlen is elég Lille-ben, míg a hazaiaknak csak a győzelem elfogadható, utóbbi esetben matematikailag még a Sportingot fogadó Szófiának is lehet esélye.
A B jelű kvartettben a Bayer Leverkusen már gálameccsen láthatja vendégül a két hétpontos csapat egyikét, az Atlético Madridot. A spanyolok azt a Szalonikit próbálják meg „kigolyózni” a zárókörben, amely a biztosan búcsúzó Rosenborgot fogadja. A G csoportban a csütörtöki mezőny egyetlen százszázalékos együttese, az orosz Zenit az AEK Athénhoz utazik, amely már egy ponttal is továbbjutó.
A görögök veresége esetén az Anderlecht is számolgathat, ha megveri a reménytelen helyzetben lévő Hajduk Splitet. Az A, a H és az I csoportban már minden fontos kérdés eldőlt, a már kiesett magyar bajnok Debrecen is tét nélküli mérkőzésen fogadja a Puskás Ferenc-stadionban a szintén biztosan búcsúzó olasz Sampdoriát.
Red Bull Salzburg–Lech Poznan,
Juventus–Manchester City.
Az állás:
1. Manchester City 10 pont – már továbbjutott,
2. Lech Poznan 8 – már továbbjutott,
3. Juventus 5,
4. Salzburg 2.
B csoport:
Arisz Szaloniki–Rosenborg,
Bayer Leverkusen–Atlético Madrid.
Az állás:
1. Leverkusen 11 – már továbbjutott,
2. Atlético 7 (8-6),
3. Arisz 7 (5-5),
4. Rosenborg 3.
C csoport:
Lille–Gent,
Levszki Szófia–Sporting Lisszabon.
Az állás:
1. Sporting 12 – már továbbjutott,
2. Gent 7,
3. Lille 5,
4. Levszki 4. 22.05-től,
G csoport:
Anderlecht–Hajduk Split,
AEK Athén–Zenit.
Az állás:
1. Zenit 15 – már továbbjutott,
2. AEK 7,
3. Anderlecht 4,
4. Hajduk 3.
H csoport:
VfB Stuttgart–Odense,
Getafe–Young Boys.
Az állás:
1. Stuttgart 12 – már továbbjutott,
2. Young Boys 9 – már továbbjutott,
3. Odense 4 (7-9),
4. Getafe 4 (3-8).
I csoport:
PSV Eindhoven–Metaliszt Harkiv,
Debreceni VSC–Sampdoria.
Az állás:
1. PSV 13 – már továbbjutott,
2. Harkiv 10 – már továbbjutott,
3. Sampdoria 5,
4. DVSC 0.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.