Csúcsok árnyékában

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A magyarok messze túlteljesítették, a románok nem érték el kitűzött céljaikat Magyar szempontból óriási sikerrel zárult a 35. síkvízi kajak-kenu világbajnokság: a hazai versenyzők több rekordot megdöntve 12 arany-, 2 ezüst- és 4 bronzérmet gyűjtöttek a Szeged melletti Maty-éren, a szervezésről és a lebonyolításról pedig mind a nemzetközi szövetség vezetői, mind a sportolók elismeréssel nyilatkoztak.

Gazda Árpád

2006. augusztus 22., 00:002006. augusztus 22., 00:00

Kajak-kenu
Négy nap alatt több mint 50 ezer néző látogatott ki a versenyekre, felejthetetlen légkört varázsolva a lelátókon.
Angyal Zoltán szövetségi kapitány előzetesen 6–8 elsőséget remélt, és azt mondta: örülne, ha ezek közül 2-3 olimpiai számban születne. Ezt tehát alaposan túlteljesítették a versenyzők, ráadásul a 12 diadal felét ötkarikás számban (férfi k-2, k-4, c-2 1000 m, női k-1, k-2, k-4 500 m) aratták. A magyar csapatot az éremtáblázaton Németország (4 arany, 9 ezüst, 2 bronz) és Oroszország (4, 1, 1) követte.
Angyal elárulta a Kozmann György, Kolonics György kenu páros 1000 m-es, győztes döntője közben érezte, hogy itt valami nagy dolog van készülőben. „Akkor bebizonyosodott számomra, hogy a felkészülés jól sikerült, hiszen a fiúk olyan magabiztosan lapátoltak, hogy látszott: bombaformában vannak. A csapat többi tagja egyébként már Benedek Dalma első sikere után felszabadult, társuk diadala ugyanis bizonyíték volt számukra, hogy minden rendben van – mondta Angyal, aki kiemelte, hogy a 41 fős válogatott 15 tagja aranyéremmel távozott a vb-ről. – Örömmel töltött el, hogy minden szakág nyert aranyérmet, ez biztató a jövőre nézve. Azt hiszem, a vb után kijelenthető, hogy körvonalazódik a pekingi csapat gerince”.
Egy nemzet képviselői még soha nem nyertek ennyi aranyat világbajnokságon, de arra sem volt korábban példa, hogy az összes női számban magyar győzelem szülessen. A viadal abszolút sztárjai a kajakos Kovács Katalin és Janics Natasa voltak, akik sporttörténelmet írva hat-hat aranyat gyűjtöttek be a Maty-éren. „Nem foglalkoztunk a csúcsdöntéssel, engem személy szerint mindig csak az adott feladat megoldása érdekel, másra nem gondolok. Természetesen azonban nagyon örülünk, hogy minden tervünket sikerült megvalósítani. Számomra az ezres számok és az 500 négyes volt a legnehezebb” – mondta Janics Natasa.
Az éremtáblázaton tizennyolcadik román csapat szövetségi kapitánya, Ivan Patzaichin keserűbb szájízzel nyilatkozott a világbajnokság előtt kitűzött célok és a megvalósítások arányát figyelembe véve. A döntők első, éremtelen napja után a második napon szerzett két bronz csekély vigaszt nyújtott a racicei Eb-n két aranyat, két ezüstöt és három harmadik helyezést begyűjtő, s emiatt Szegeden is jó eredményekre számító román válogatottnak. „Az 1000 méteres számok alatt mindenkiben csalódnunk kellett. Balszerencsénk is volt, rossz pályákon versenyeztünk, az irányt váltó szél sem nekünk kedvezett. Vasárnap már nem fújt a szél. A kenus Mironcic volt az alapembere a csapatunknak, de a sikertelen 1000-es egyéni futama annyira elkedvtelenítette, hogy az átragadt a kenu négyes többi tagjára is, mely 500-on a bronznál többet is elérhetett volna” – elemezte a kudarc okait a szakember. Patzaichin négy érmet várt tanítványaitól, de csupán a fele jött össze, igaz a női kajak négyes 500 méteren megszerzett harmadik helyezése olimpiai számban sikerült. Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában