FRISSÍTVE – Cseh László hetedik hellyel fejezte be a pályafutását élete ötödik olimpiáján (Nyilatkozatok)

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Cseh László a 200 méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását a tokiói olimpián.

MTI

2021. július 30., 07:412021. július 30., 07:41

2021. július 30., 08:552021. július 30., 08:55

A 35 éves magyar versenyző – aki ebben a számban 2008-ban Pekingben ezüst-, 2012-ben Londonban bronzérmes volt – ugyanazt a taktikát választotta, mint az elődöntőben, azaz erősen kezdett pillangón és háton, így féltávnál második volt, de mellen visszaesett a hetedik helyre, mivel a lábtempóját egy kisebb sérülés hátráltatja. Az utolsó 50 méteren mindent kiadva magából úszott, maga mögött tartotta új-zélandi riválisát, és végül 1:57.68 perccel csapott a célba.

Idézet
Ébredés után elérzékenyültem, jó értelemben megérintett, hogy utoljára ugrom medencébe. Jól éreztem magam, de azt sajnálom, hogy nem lett jobb az időm. Annak azért örülök, hogy javítottam egy helyet, elvégre nyolcadikként jutottam be”

– értékelte az úszását a legendás magyar sportoló, akinek még a győztes kínai Vang Sun is gratulált az utolsó versenye után.

„Azt viszem haza magammal Tokióból, hogy nyugodtan hagyhatom abba az úszást.

Idézet
Otthon a tévé előtt biztosan mérgelődnék, hogy ilyen időt én is tudtam volna úszni, és ez végigkísérte volna az életemet. Így viszont itt le tudtam zárni a pályafutásomat. Mindenkinek ilyen szép befejezést kívánok” 

– mondta a 35 éves Cseh.

A kétszeres világbajnok úszó a karrierjére visszagondolva kifejtette, A4-es lapnyi listát tudna írni arról, mit csinálna másképpen. Példaként említette, hogy nem tudatosította magában, mennyi sikert ért el.

„Azt sulykolták belém, hogy ha jó vagyok, az természetes, ha rossz, akkor az az én hibám” – ismertette az „örök elégedetlen” Cseh László a probléma okait. „Az elmúlt években sokat dolgoztunk ezen. És bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni” – tette hozzá.

A BVSC versenyzője arról is beszélt, hogy nagyszerűen érzi magát a japán fővárosban, de a lelátón szurkolva jobban izgul, mint saját futamai előtt.

Konkrét élményként felelevenítette, meghatódott azon, hogy Verrasztó Dávid két sikertelen olimpiai szereplés után negyedik lett.

Idézet
Egy darabig biztosan nem látnak majd a medence partján. Persze a versenyeket követni fogom, de most már azon kell gondolkodnom, hogy szeptemberben ne keljek fel hajnali ötkor” 

– válaszolta a jövőjét firtató kérdésre Cseh, aki elárulta, elhunyt édesapja, akivel mai napig sokat álmodik, biztosan azt tanácsolta volna, hogy korábban vonuljon vissza.

„A levezetést azonban most is meg kell csinálni, különben napokig szenvednék, de utána a regenerációról már nem kell gondolkodnom” – zárta szavait a la mostani játékok egyik magyar zászlóvivője, aki ötödik olimpiáján szerepelt, tizedik egyéni döntőjét úszta, kiemelkedő pályafutását pedig többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelzi.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Cseh László edzője, Plagányi Zsolt szerint nem csupán egy nagyszerű úszó, hanem Magyarország egyik legnagyobb sportembere fejezte be a pályafutását a tokiói olimpián.

„Nem véletlenül választották meg a legjobb olyan úszónak, aki nem nyert olimpiát. Mindig megbízhatóan teljesített” – méltatta tanítványát Plagányi Zsolt, aki az általános iskola alsó tagozatában is foglalkozott a legendás úszóval, majd felnőttként 2014-ben vette át a szakmai munkájának irányítását.

A szakember az MTI érdeklődésére elárulta, már az első benyomása az volt a hétéves Cseh Lászlóról, hogy „marha ügyes és kiváló minőségű izomzattal rendelkezik”. Elmesélése alapján már gyerekként sokszor vissza kellett fogni őt, a tehetséges úszóra Kiss László korábbi szövetségi kapitány figyelmét is felhívta.

Idézet
Az a legfontosabb, hogy neki is jó lezárás volt ez az olimpia, mert élvezte. A technikája még mindig kiváló, a mozgása harmonikus, az első száz métere továbbra is világszínvonalú, de fizikálisan már vannak jobbak nála. A felkészítésében a pandémia miatti leállást követő újraindítás volt a legnehezebb” 

– mondta Cseh László utolsó versenyével kapcsolatban a tréner, aki szerint nehéz ezt a kapcsolatot lezárni, hiányozni fog a csapatából, mivel Cseh állandóan tanácsokkal segítette a társait.

Plagányi hozzátette, próbálja rávenni a kétszeres világbajnokot, hogy a segítője legyen, de egyelőre „a pecázás fontosabb” számára. Azt kérte tőle, hogy azért vigyázzon a súlyára.

„Megbízható, küzdőképes, következetes, céltudatos” – jellemezte Cseh Lászlót a mestere, aki bátran példaképként állítja minden gyerek elé. Plagányi szerint nagy megtiszteltetés volt, hogy 2014-ben neki szavazott bizalmat Cseh László az édesapjával együtt, és úgy gondolja, rászolgált erre, mert a 2005-ös első vb-címe után tíz évvel ismét sikerült csúcsra juttatnia, amikor Kazanyban diadalmaskodott 200 méter pillangón.

Cseh László
------------
Született: 1985. december 3., Budapest
Klubja: BVSC-Zugló
Olimpiai eredményei: 2. hely (400 m vegyes, 2008; 200 m pillangó, 2008; 200 m vegyes, 2008, 100 m pillangó, 2016), 3. hely (400 m vegyes, 2004; 200 m vegyes 2012), 4. hely (200 m vegyes, 2004), 6. hely (100 m hát, 2004), 7. hely (4×100 m vegyesváltó, 2004; 200 m pillangó, 2016; 200 m vegyes, 2021)
További kiemelkedő eredményei: világbajnok (400 m vegyes, 2005; 200 m pillangó, 2015), vb-2. (400 m vegyes, 2003; 200 m vegyes, 2005; 200 m vegyes, 2009; 100 m pillangó, 2013, 2015, 200 m pillangó, 2017), vb-3. (100 m hát, 2005; 200 m vegyes, 2007; 400 m vegyes, 2009; 200 m vegyes, 2011; 50 m pillangó, 2015), Európa-bajnok (100 m hát, 2004; 400 m vegyes, 2004, 2006, 2008, 2010, 2012; 200 m vegyes, 2006, 2008, 2010, 2012, 2014; 200 m pillangó, 2012, 2016; 100 m pillangó, 2016), Eb-2. (100 m pillangó, 2012; 200 m hát, 2006; 50 m pillangó, 2016), Eb-3. (4×100 m vegyesváltó, 2004; 4x100 m vegyesváltó, 2012, 2014, 2016; 4x200 m gyorsváltó, 2012)

korábban írtuk

Mohamed Aida és Cseh László viszi a magyar zászlót a tokiói olimpia megnyitóján
Mohamed Aida és Cseh László viszi a magyar zászlót a tokiói olimpia megnyitóján

A tokiói játékok megnyitóján a vívó Mohamed Aida és az úszó Cseh László viszi majd a magyar zászlót, előbbi sportoló a hetedik, utóbbi az ötödik olimpiáján vesz részt.

korábban írtuk

Ötödik olimpiájára készül Cseh László
Ötödik olimpiájára készül Cseh László

Cseh László úgy döntött, elindul a tokiói nyári játékokon. A többszörös világ- és Európa-bajnok úszó élete ötödik olimpiáján vesz részt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában