Fotó: Facebook/UEFA Euro 2020
Megérkezett vasárnap a román fővárosba a labdarúgó Európa-bajnokság trófeája.
2021. április 25., 15:172021. április 25., 15:17
A serleget az EURO2020 romániai nagykövete, Dorinel Munteanu egykori válogatott labdarúgó vette át Stelian Bujduveanu alpolgármestertől, majd egy bukaresti körutat követően a Nemzeti Arénában ért véget az esemény, amelyen az önkormányzat képviselői mellett ez Eb bukaresti szervezésének másik két nagykövete, Gabriela Szabo és Miodrag Belodedici is jelen volt.
A főváros főpolgármestere online csatlakozott az eseményhez, hangsúlyozva,
Nicuşor Dan arról biztosított mindenkit, hogy a terv szerint haladnak az előkészületekkel, és az önkéntesekkel együtt mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legjobb körülmények között kerüljön sor az EURO 2020 romániai mérkőzéseire. „Biztosítom önöket, hogy Bukarest szívélyes házigazdája lesz mind a sportolóknak, mind a nézőknek” – fogalmazott.
A főpolgármester kiemelte,
a hatóságok döntése értelmében 13 ezren vehetnek részt a Nemzeti Arénában megrendezendő találkozókon. „Ez reménnyel tölt el, hogy sikerülni fog túljutnunk a járványon” – tette hozzá.
A koronavírus-járvány miatt 2020-ról idénre halasztott labdarúgó Európa-bajnokságra június 11-e és július 11-e között kerül sor 11 városban: Bukarestben (Románia), Bakuban (Azerbajdzsán), Koppenhágában (Dánia), Londonban (Anglia), Münchenben (Németország), Budapesten (Magyarország), Rómában (Olaszország), Amszterdamban (Hollandia), Szentpéterváron (Oroszország), Glasgowban (Skócia) és Sevillában (Spanyolország).
A Nemzeti Arénában kerül sor a következő mérkőzésekre: Ausztria - Észak-Macedónia (június 13., 19 óra); Ukrajna - Észak-Macedónia (június 17., 16 óra), Ukrajna - Ausztria (június 21., 19 óra). A nyolcaddöntőben az F csoport győztese június 28-án 22 órakor játszik az A, B vagy C csoport harmadik helyezettjével.
A vasárnap Bukarestben levő serleget július 11-én adják át a győztes csapatnak a londoni Wembley stadionban.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
szóljon hozzá!