Fotó: Krónika
2007. március 08., 00:002007. március 08., 00:00
A két csapat futballistáivalamennyien a pályára futottak, és csak hosszasdulakodás és kergetőzés után vonultak beaz öltözőkbe, ahol tovább folytatódtak azösszetűzések. Az UEFA fegyelmi bizottsága március22-én tárgyalja meg az esetet.
Az Anfield Roadon a címvédőBarcelona vérzett el: a katalánok hiába nyertek1-0-ra a Liverpool otthonában, az első meccsen elért2-1-es győzelmüknek köszönhetően – többidegenben lőtt góllal – az angolok jutottak tovább.„Ne feledjük, hogy nyertünk Liverpoolban, noha az 1-0 nemvolt elég. Már a Nou Campban kiestünk, mert egyilyen jól védekező ellenféllel szemben nemszabad otthon hátrányba kerülni. Az angolok mostis remekül játszottak, nem tudom, ki állíthatjameg őket” – mondta a párharc visszavágójaután Frank Rijkaard, a katalánok holland mestere.Spanyol kollégája, a vörösöket irányítóRafa Benitez kihangsúlyozta, nem a trénerek köztitaktikai csata döntött: „Egyszerűen jobbak voltunk, ésakkor sem törtünk meg, amikor a Barcelona góltszerzett”. A Barcelona kiesésével eldőlt, aBL-korszakban tovább várat magára az elsőcímvédés.
Az AS Roma huszonhárom évessikert ismételt meg azzal, hogy győzött az OlympiqueLyon otthonában, és továbbjutott a legrangosabbeurópai kupasorozat nyolcaddöntőjéből. „Mindentekintetben felülmúltuk a franciákat, támadásban,védekezésben, labdatartásban egyaránt”– nyilatkozott a lefújás után LucianoSpalletti, a rómaiak vezetőedzője. Hasonló véleményenvolt Gerard Houllier, a Lyon szakvezetője is: „Nagyon jócsapattal szemben maradtunk alul. Ez egy olyan este volt, melyennekünk semmi sem sikerült, az ellenfélnek pedigminden bejött”.
A Chelsea megizzadt, de továbbjutottaz FC Portóval szemben. Az 1-1-re végződött elsőmeccs után a visszavágón a vendégportóiak szerezték meg a vezetést, de alondoniak fordítani tudtak.
MTI
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő,viszszavágók: Olympique Lyon–AS Roma 0-2 (Totti 22.,Mancini 44.). Továbbjutott: Roma 2-0-s összesítéssel.FC Liverpool–FC Barcelona 0-1 (Gudjohnsen 75.). Tj.: Liverpool2-2-es összesítéssel, több idegenben lőttgóllal. Chelsea–FC Porto 2-1 (Robben 48., Ballack 79., ill.Quaresma 15.). Tj.: Chelsea 3-2-es összesítéssel.FC Valencia– Internazionale 0-0. Tj.: Valencia 2-2-esösszesítéssel, idegenben lőtt góllal.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.