BL: Koppenhága vagy Kazany?

Ma egyetlen újabb nyolcaddöntősre derül fény a Bajnokok Ligájában. A csoportkör 6., utolsó fordulójában az FC Koppenhága és a Rubin Kazany harcol még a D csoport második helyéért, a többi kvartettben már csak a helyezések kérdésesek.

2010. december 07., 10:122010. december 07., 10:12

A dánok könnyebb helyzetben vannak, hiszen egy ponttal többet szereztek kazanyi riválisuknál, ráadásul a koppenhágaiak a biztos búcsúzó Panathinaikoszt fogadják, míg az oroszok a már biztos csoportelső Barcelonánál vendégeskednek.

Az A csoportban a Tottenham és a címvédő Internazionale 10-10 pontos – az egymás elleni mutatóban az angol klub jobb. A B jelű kvartettben a Schalke 04 pontelőnnyel várja a zárást a Lyonnal való versenyfutásban. A németek a Benficához utaznak, a franciák pedig fogadják a Hapoel Tel-Avivot.

A portugálok győzelem esetén biztosan harmadikok lesznek, és átkerülnek az EL-be, míg a Lyon előtt egy hazai sikerrel megnyílhat az út az első helyhez. A C csoportban a Manchester United és a Valencia egymás között dönti el az első hely sorsát: a spanyoloknak mindenképpen győzniük kell, ha elsők akarnak lenni.



Bajnokok Ligája, csoportkör, 6., utolsó forduló, mai mérkőzések:

A csoport:
Werder Bremen–Internazionale,
Twente–Tottenham Hotspur.
A csoport állása:
1. Tottenham 10 pont (15-8),
2. Inter 10 (12-8),
3. Twente 5,
4. Werder 2.
B csoport:
Olympique Lyon–Hapoel Tel-Aviv,
Benfica–FC Schalke 04.
A csoport állása:
1. Schalke 10,
2. Lyon 9,
3. Benfica 6,
4. Tel-Aviv 4.
C csoport:
Manchester United–Valencia,
Bursaspor–Glasgow Rangers.
A csoport állása:
1. MU 13,
2. Valencia 10,
3. Rangers 5,
4. Bursaspor 0.
D csoport:

FC Koppenhága–Panathinaikosz,
Barcelona–Rubin Kazany.
A csoport állása:
1. Barcelona 11,
2. Koppenhága 7,
3. Kazany 6,
4. Panathinaikosz 2.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben