BL: Real–Dortmund–Tottenham és Chelsea–Atlético–Róma meccsek a csoportkörben

•  Fotó: UEFA

Fotó: UEFA

Csütörtökön este Monacóban kisorsolták a 2017/2018-as Bajnokok Ligája-szezon csoportkörének beosztását. Az eseményen több díjat is kiosztottak.

Krónika

2017. augusztus 24., 23:142017. augusztus 24., 23:14

2017. augusztus 24., 23:432017. augusztus 24., 23:43

A főtábla küzdelmei több izgalmas párharcot tartogatnak. Halálcsoportnak a H jelű négyes nevezhető, hiszen összekerült egymással három élbajnokság csapata:

a címvédő spanyol Real Madrid, a német Borussia Dortmund és az angol Tottenham, a négyest a ciprusi APOEL egészíti ki. 

Szintén neves trió jött össze a C jelű kvartettben, ahol a sorozat egyik újonca, a Qarabag – amely az első azeri BL-főtáblás csapat – az angol Chelsea, a spanyol Atlético Madrid és az olasz AS Róma együttesével néz farkasszemet. A Bayern München a PSG-vel, míg a Barcelona a Juventusszal is megmérkőzik már a csoportkörben.

A sorozat másik újonca, a Gulácsi Pétert is foglalkoztató Lipcse viszonylag könnyű csoportban, az AS Monaco, a Porto és Besiktas ellen mutatkozik be. 

A csoportkör első fordulóját szeptember 12–13-án rendezik, a döntőnek 2018. május 26-án a kijevi Olimpiai Stadion ad otthont.

A csütörtök esti monacói eseményen Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség szlovén elnöke adta át az este első díját: az UEFA életműdíját a 2017 nyarán visszavonult Francesco Totti, az AS Róma ikonja kapta – számolt be az M4sport.hu.

Ezt követően a Bajnokok Ligája 2017/2018-as szezonjának nagykövete, Andrij Sevcsenko lépett a színpadra, aki Totti mellett a csoportkör sorsolásában közreműködött. Az egyes kalapok elosztása között díjazták a 2016/2017-es BL-szezon legjobb játékosait, posztonként.

A legjobb kapus a Juventusszal BL-döntőbe jutó Gianluigi Buffon lett, a legjobb hátvédnek a címvédő Real Madrid csapatkapitányát, Sergio Ramost választották. Középpályás poszton csak Real-játékost díjazhattak, végül Luka Modric megelőzte két csapattársát, Toni Kroost és Casemirót. A legjobb támadó esetében érvényesült a papírforma: Cristiano Ronaldót szólították a színpadra.

Az év női játékosának a Barcelona hollandját, Lieke Martenst választották, míg a férfiaknál Cristiano Ronaldo lett a legjobb.

„Ugyanazok a célok minden évben, ugyanaz a kihívás – mondta a Nemzetsport.hu által idézett CR. – A portugál válogatottal és a Real Madriddal minden lehetséges. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, és megtisztelő, hogy újra átvehettem ezt a díjat. Köszönöm a csapattársaimnak, nekik is gratulálok.”

A BL-csoportok beosztása:

A csoport: Benfica, Manchester United, Basel, CSZKA Moszkva
B csoport: Bayern München, PSG, Anderlecht, Celtic
C csoport: Chelsea, Atlético Madrid, AS Roma, Qarabag
D csoport: Juventus, Barcelona, Olimpiakosz, Sporting
E csoport: Szpartak Moszkva, Sevilla, Liverpool, Maribor
F csoport: Sahtar Doneck, Manchester City, Napoli, Feyenoord
G csoport: AS Monaco, Porto, Besiktas, RB Lipcse
H csoport: Real Madrid, Borussia Dortmund, Tottenham, APOEL

korábban írtuk

EL: négyet-négyet kapott, kiesett a Videoton és a Viitorul
EL: négyet-négyet kapott, kiesett a Videoton és a Viitorul

A Videoton az idegenben elért 0-0 után Felcsúton 4-0-ra kikapott a szerb Partizantól az Európa Liga-selejtező 4. fordulójának csütörtöki visszavágóján, így nem jutott a sorozat csoportkörébe. A Viitorult Salzburgban „intézték el” hasonló arányban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat