Fotó: UEFA
Csütörtökön este Monacóban kisorsolták a 2017/2018-as Bajnokok Ligája-szezon csoportkörének beosztását. Az eseményen több díjat is kiosztottak.
2017. augusztus 24., 23:142017. augusztus 24., 23:14
2017. augusztus 24., 23:432017. augusztus 24., 23:43
A főtábla küzdelmei több izgalmas párharcot tartogatnak. Halálcsoportnak a H jelű négyes nevezhető, hiszen összekerült egymással három élbajnokság csapata:
Szintén neves trió jött össze a C jelű kvartettben, ahol a sorozat egyik újonca, a Qarabag – amely az első azeri BL-főtáblás csapat – az angol Chelsea, a spanyol Atlético Madrid és az olasz AS Róma együttesével néz farkasszemet. A Bayern München a PSG-vel, míg a Barcelona a Juventusszal is megmérkőzik már a csoportkörben.
A csoportkör első fordulóját szeptember 12–13-án rendezik, a döntőnek 2018. május 26-án a kijevi Olimpiai Stadion ad otthont.
A csütörtök esti monacói eseményen Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség szlovén elnöke adta át az este első díját: az UEFA életműdíját a 2017 nyarán visszavonult Francesco Totti, az AS Róma ikonja kapta – számolt be az M4sport.hu.
Ezt követően a Bajnokok Ligája 2017/2018-as szezonjának nagykövete, Andrij Sevcsenko lépett a színpadra, aki Totti mellett a csoportkör sorsolásában közreműködött. Az egyes kalapok elosztása között díjazták a 2016/2017-es BL-szezon legjobb játékosait, posztonként.
A legjobb kapus a Juventusszal BL-döntőbe jutó Gianluigi Buffon lett, a legjobb hátvédnek a címvédő Real Madrid csapatkapitányát, Sergio Ramost választották. Középpályás poszton csak Real-játékost díjazhattak, végül Luka Modric megelőzte két csapattársát, Toni Kroost és Casemirót. A legjobb támadó esetében érvényesült a papírforma: Cristiano Ronaldót szólították a színpadra.
„Ugyanazok a célok minden évben, ugyanaz a kihívás – mondta a Nemzetsport.hu által idézett CR. – A portugál válogatottal és a Real Madriddal minden lehetséges. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, és megtisztelő, hogy újra átvehettem ezt a díjat. Köszönöm a csapattársaimnak, nekik is gratulálok.”
A BL-csoportok beosztása:
A csoport: Benfica, Manchester United, Basel, CSZKA Moszkva
B csoport: Bayern München, PSG, Anderlecht, Celtic
C csoport: Chelsea, Atlético Madrid, AS Roma, Qarabag
D csoport: Juventus, Barcelona, Olimpiakosz, Sporting
E csoport: Szpartak Moszkva, Sevilla, Liverpool, Maribor
F csoport: Sahtar Doneck, Manchester City, Napoli, Feyenoord
G csoport: AS Monaco, Porto, Besiktas, RB Lipcse
H csoport: Real Madrid, Borussia Dortmund, Tottenham, APOEL
A Videoton az idegenben elért 0-0 után Felcsúton 4-0-ra kikapott a szerb Partizantól az Európa Liga-selejtező 4. fordulójának csütörtöki visszavágóján, így nem jutott a sorozat csoportkörébe. A Viitorult Salzburgban „intézték el” hasonló arányban.
A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
szóljon hozzá!