BL: főesélyesként kezd a Bukaresti CSM és a Győri ETO

BL: főesélyesként kezd a Bukaresti CSM és a Győri ETO

Fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC

Tizenhat csapattal rajtol el hétvégén a női kézilabda-Bajnokok Ligája 2017–2018-as szezonjának csoportköre, de Herbert Müller szerint már most könnyen ki lehet találni, hogy kik jutnak be a budapesti négyes döntőbe.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. október 06., 17:342017. október 06., 17:34

Az osztrák válogatott és a német Thüringer együttesének temesvári származású vezetőedzője szerint

a címvédő Győri ETO, a 2016-os győztes Bukaresti CSM és a tavalyi döntős Vardar Szkopje biztosan jegyet vált a Final Fourba, míg negyedikként azt az orosz Rosztov-Dont sorolta a főesélyesek közé, amely pont a magyar bajnokkal egy csoportban kezd.

„Nem tudom, hogy ki okozhat meglepetést, ki lehet képes megfékezni őket. Van két elképesztően nehéz és két nagyon könnyű csoport” – vázolta fel a ProSport hírportálnak, megjegyezve, hogy a román bajnokság alacsony színvonala miatt a bukarestieknek inkább egy erősebb kvartett segített volna abban, hogy formába lendüljenek a BL-sorozat későbbi szakaszaira.

A CSM – amely Helle Thomsen edző irányításával a végső győzelmet célozva építette fel csapatát olyan sztárokból, mint a korábbi BL-gólkirálynő Cristina Neagu és Isabella Gulldén – a Nykobing (dán), a Krim Ljubljana (szlovén) és a Vistal Gdynia (lengyel) gárdáival fog találkozni az A jelű kvartettben.

A magyar bajnok Győri ETO-nak a Rosztov mellett a Midtjylland (dán) és a Brest (francia) lesznek az ellenfelei a B csoportban. Müller selejtezőből érkezett Thüringerje a C jelű négyesben a Vardart, a Ferencvárost és a norvég Larvikot húzta, míg a D csoportban a Cristina Laslót foglalkoztató Buducnost a Metz (francia), a Bietigheim (német) és a Vipers Kristiansand (norvég) együtteseivel fog játszani a november 19-ig tartó csoportkörben.

Müller egyébként már most Győri ETO–Bukaresti CSM döntőre számít.

Érdekesség egyébként, hogy a négyes döntők bevezetése óta még egyetlen csapatnak sem sikerült megvédenie a címét. Sorozatban két BL-serleget ugyanakkor utoljára épp a magyar bajnok szerzett, kerete pedig sokkal erősebbnek tűnik, mint az elmúlt szezonban volt. Első mérkőzését szombaton 20.30-tól vívja otthon – a sérült Tomori Zsuzsanna és Jana Knedlikova nélkül – a Midtjylland ellen, míg a CSM ugyanaznap 20 órától a 2001 és 2003-ban BL-győztes Krimet fogadja.

A Ferencváros már pénteken pályára lép a Vardar vendégeként, míg a Thüringer szombaton a 2011-es bajnok Larvikhoz utazik. A 2012 és 2015-ös BL-győztes Buducnost a Bietigheimot fogadja a másnap Metz–Vipers meccsel záruló első fordulóban.

A férfiak Bajnokok Ligájában már a csoportkör negyedik fordulóját rendezik, szombaton Szeged–Vardar Szkopje (A csoport), vasárnap pedig Veszprém–Kiel (B) és Elverum–Dinamo (C) párosításokkal. A román bajnok emiatt a hatodik fordulós mérkőzését már szerdán lejátszotta, és 31-26-ra megnyerte a Suceava ellen. A férfiak számára hétvégén még EHF-kupa-meccseket is rendeznek, ahol a Iași-ban kedden 28-25-re győztes Bukaresti CSM szombaton a Minszket fogadja a második selejtezőkör első összecsapásán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ